2024. december 22., vasárnap

Találkozó Cs. Simon István születésnapján

Közel nyolcvanan szavaltak vagy mondtak prózát Csókán

Idén tizedik alkalommal és rekordszámú fellépővel zajlott a Cs. Simon István Vers- és Prózamondó Találkozó. A rendezvénynek hagyományosan a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület adott otthont, nevezni pedig most is vajdasági magyar írók, költők verseivel vagy prózáival lehetett. Sokak választották az itthoni „klasszikusokat”, de olyan kortárs költőktől is idéztek mint Szabó Palócz Attila vagy Terék Anna.

Tóth Lívia, a Hét Nap főszerkesztője, egyben az esemény szervezője köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a találkozó évről-évre több gyermeket és fiatalt szólít meg.

–  Nagyon örülök, hogy ilyen szép számban összegyűltünk, mivel ez egy különleges nap több szempontból is. Az egyik, hogy Cs. Simon István éppen ma lenne a nyolcvankét éves, ezenkívül az egyesületünk névadója, Móra Ferenc száznegyvenöt évvel ezelőtt született, valamint kilencven éve halt meg. Amiért pedig a legkülönlegesebb a mai nap az az, hogy ennyien vagyunk, mert a verseny tíz éve alatt ez rekord. Hetvenkilenc versenyző, harminc felkészítő pedagógus jött el tizenhárom településről, Tóbától egészen Újvidékig – részletezte Tóth Lívia, aki arra kérte a résztvevőket, hogy ne versenynek fogják fel az eseményt, hanem játéknak, találkozónak.

A díjazottak, a szervezők, valamint a zsűri tagjai

A díjazottak, a szervezők, valamint a zsűri tagjai

Kiss Tóth Erika, a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület elnöke, valamint a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség alelnöke többek között arról beszélt, nem kis dolog, hogy ez a vers- és prózamondó találkozó a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt gyermek- és ifjúsági rendezvényévé vált. Végül, az irodalom és az egymás iránti tisztelet ünnepének titulálta az eseményt.

A zsűri tagjai Oláj Ibolya tanítónő, a Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának tagja, Wischer Johann színművész, valamint Erdélyi Ilona nyugalmazott magyar nyelv és irodalom szakos tanár volt. Az eseményre ellátogatott Cs. Simon István húga, valamint annak családja is.

Hogy a találkozó évről-évre megvalósuljon, azt a tartományi oktatásit titkárság, az MNT, a VMMSZ, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Csóka Művelődés és Oktatási Központ, valamint Csóka Község Önkormányzata tette lehetővé.

A díjazottak:

1.-2. osztály: 1. Boros Gyevi Emma, 2. Esztelecki Patrik, 3. Szabó Dávid. 3.-4. osztály: 1. Sóti Luca, 2.Simonyi Emese, 3. Jójárt Nikolett. 5.-6. osztály: 1. Hajvert Janka 2. Bálint Máté, 3. Vortity Anasztázia, különdíj: Juhász Hanna. 7-8. osztály: 1. Hajvert Zalán, megosztott 2. helyezett: Sóti Sára és Kerekes Tamara. Középiskolások: 1. Hodik Csenge. Felnőttek: megosztott 1. helyezett: Törtei Erzsébet és Szabó István.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Több mint két órán keresztül váltották egymást a fellépők