A tordai Lőrinc Kószó Tamara autodidakta festő, aki nem a hagyományos iskolai tanulmányok során, hanem saját tempójában, személyes élményei és intuíciói alapján alakította ki képzőművészeti tudását. Művészete egy belső utazásként indult, amely során mélyen belemerült a festészet világába, és felfedezte a színek, formák és textúrák varázsát, amelyek segítségével egyedi módon képes kifejezni érzelmeit és gondolatait. Alkotásai Európa számos országaiban megtalálhatók. Inspirációiról, a festészethez való viszonyáról, jövőbeli terveiről és a művészetben való elmélyülés öröméről beszélgettünk vele.
Mikor ébredt fel benned az alkotás iránti vágy?
– A húszas éveim elején döbbentem rá, hogy van érzékem és tehetségem a rajzoláshoz. Gyermekkorom óta először vettem újra a kezembe színes ceruzát, és ahogy egyre mélyebben elmerültem az alkotásban, olyan érzésem támadt, mintha egy addig ismeretlen szenvedély ébredt volna fel bennem. Különösen izgalmasnak találtam az emberábrázolást, hiszen a fények és árnyékok játéka, a formák megragadása kihívást jelentett számomra. Épp ez vonzott benne. Először grafikákat készítettem, majd áttértem az akvarell, akril és az olajfestészet világába. Utóbbinál a színek és formák végtelen lehetőségei teljesen magukkal ragadtak. Amikor először dolgoztam olajjal vásznon, úgy éreztem, megérkeztem. Azóta is ez a kedvenc technikám. Ma már illusztrációkat is készítek, néhány könyvben jelentek már meg alkotásaim, de valójában minden témát szívesen megfestek. Nemrégiben a selyemfestésbe is belekóstoltam. Teljesen elvarázsol ennek a technikának a finomsága és sokoldalúsága. Az alkotás az életem meghatározó része lett.
Autodidakta módon sajátítottad el a festészet alapjait. Hogyan segítette a tehetséged kibontakoztatását az önálló fejlődés?
– Az akadémiai képzés hiánya miatt attól tartottam, hogy nem vagyok elég jó, ezért sokáig tartott, mire el mertem hinni, hogy az, amit létrehozok, értékes lehet mások számára is. Egy író mondta egyszer, hogy vétek, ha nem használjuk ki az Istentől kapott tehetségünket. Ez a gondolat mélyen megérintett, és elindított egy új úton. Rájöttem, hogy a tehetséget tényleg nem szabad elrejteni. Meg kell mutatni a világnak. Az, hogy autodidakta módon tanultam meg festeni, lehetőséget adott arra, hogy a saját tempómban és elképzeléseim szerint fejlődjek. Régen a fiatal művészek mesterek mellett tanulhattak, ma azonban az internet és a könyvek révén rengeteg információ elérhető. Online forrásokból lestem el technikákat, sokat gyakoroltam, folyamatosan új módszereket próbáltam ki. Emellett fontosnak tartottam, hogy műalkotásokat is lássak, így rendszeresen látogatok múzeumokat és kiállításokat, ezzel a szokással ma sem hagytam fel. Volt szerencsém élőben is megcsodálni világhírű művészek alkotásait. Leonardo da Vinci, Picasso, Monet vagy Van Gogh munkái óriási hatással voltak rám.
Hogyan jellemeznéd a festészeti stílusodat? Mik azok a legfontosabb elemek, amelyek a művészeti kifejezésedet meghatározzák?
– Fokozatosan formálódott a stílusom, és még a mai napig alakul. Kísérletező lélek vagyok, de jelenleg a realista ábrázolásmód áll hozzám a legközelebb, amelynek célja, hogy a festmények minél élethűbbek legyenek. Ugyanakkor a barokk stílus is vonz, különösen a fény és az árnyék játéka. Szeretnék ebben az irányban még jobban fejlődni. Hiszem, hogy a művészet mindenhol jelen van, csak nyitott szemmel kell járnunk. A megrendelőim általában realisztikus portrékat vagy figuratív ábrázolásokat kérnek tőlem. A megrendelésre dolgozás kihívást jelent, mert mindig ott a megfelelési kényszer, de amikor a saját inspirációmból alkotok, teljes szabadságot élvezek. Ilyenkor nincs külső elvárás, csak az érzéseim és gondolataim vezetik a kezemet, és ezek a festmények mindig sokkal személyesebbek, őszintébbek, hiszen belső indíttatásból születnek.
Milyen jövőbeli céljaid vannak?
– A közeljövőben szeretnék egy közös alkotónapot szervezni, ahol a tordaiak is megtapasztalhatják a művészetterápia felszabadító erejét. Itt nem az számít, hogy kifogástalan mű szülessen, a lényeg maga a folyamat: az elmélyülés, a kikapcsolódás, a festés meditatív állapota. Amikor alkotunk, az elménk egy nyugodtabb, harmonikusabb térbe lép, a mindennapi stressz háttérbe szorul, a zajos gondolatok elcsendesednek, és a flow élménye veszi át a helyét. Hiszem, hogy a művészet mindenkié. Ha valaki gyerekkora óta nem vett ecsetet vagy ceruzát a kezébe, arra biztatnám, hogy tegye meg. Szánjon rá naponta 15 percet. Nem a tökéletesség a cél, hanem az alkotás öröme, felszabadító ereje. Egy üres lap, néhány szín, és máris elindulhat egy felfedezőút, amely során nemcsak a művészetet, hanem önmagunkat is jobban megismerhetjük.
Nyitókép: Lőrinc Kószó Tamara a Virtuózok verseny egyik zsűritagját, Stjepan Hausert ábrázoló képével (Lőrinc Kószó Tamara archív)
