![Részlet a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium Minden OK című előadásából Részlet a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium Minden OK című előadásából](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/139292/image-thumb__139292__msz-article-nocrop-own/cms-image-000056935.jpg)
Részlet a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium Minden OK című előadásából
7 + 1 előadással és 12 rövidfilmmel kecsegtetett bennünket idén a Középiskolások Szín- és Filmművészeti Vetélkedője, mely tegnap reggel 9.00-kor vette kezdetét a zentai Művelődési Házban. A rendezvényt a szokott érdeklődés követte a közönség részéről is; méltán, hiszen a KSZFV évről évre egyre nívósabb produkciókat vonultat fel, különleges izgalmakkal kényeztetve a színház- és filmrajongókat.
Külön nagy örömet jelent számunkra, hogy mindjárt a startnál két szerzői előadást is láthattunk, ebből az egyiket maga a szerző/főszereplő rendezte is, a harmadik szövegét pedig szintén a darabot előadó csapat írta. Mindezt pedig olyan magas szinten művelték – erőteljes képi világgal, szigorú társadalomkritikával fűszerezve –, ami bizony számos professzionális színházi előadást is megszégyenít. Így amit az előző években hiányolhattunk, a fiatalok önálló gondolatait, egyedi látásmódját és ennek kivitelezését a színpadon, most azt is megkaptuk – a javából! A vetélkedő csapatok lelkesen követték egymás produkcióit, a kamaradarabok esetén valóságos közelharc folyt az ülőhelyekért.
(Az eredményeket és a részletes beszámolót a Magyar Szó hétfői számában olvashatják.)