A bajai pravoszláv pap fia, Joakim Vujić szentendrei szerb tanító főpróbát tart a budapesti Rondellában, a Magyar Színjátszó Társaság székhelyén, 1813. augusztus 24-én. Barátja, Balogh István, a korabeli magyar színjátszás vezéralakja: író, rendező, színész segít neki színre vinni az általa szerb nyelvre fordított Kotzebue darabot, a Papagájt. Balogh húga, Júlia, a német színház operaprimadonnája is vállalta, hogy bátyjával együtt szerb nyelven játszik majd – ezzel a történettel indul a Magyarországi Szerb Színház legújabb előadása, melyet december 6-án, pénteken mutatott be a Magyar Nemzeti Színházban abból a kivételes alkalomból, hogy kétszáz évvel ezelőtt mutatták be az első szerb nyelvű színpadi előadást, méghozzá ott, Budapesten. A darabot Radoslav Zlatan Dorić írta 2004-ben Csoda a Rondellában címmel, s általa felidézi az első szerb előadás keletkezésének körülményeit, bonyodalmait. Merthogy a nézőtéren ülő Milovan Vidaković szerb regényírót Joakim mindenáron arra ösztökéli, örökítse meg „bevonulását a történelembe”, kiáltsa ki őt a szerb színjátszás atyjának, hiszen a színház által Szerbia bevonul az európai nagy nemzetek sorába. A cenzúra Csernovics János képében jelenik meg, csak úgy engedélyezi az előadás színrevitelét, ha éltetik az osztrák–magyar hatalmat, miközben nem fecsegnek a szerb nemzeti szentségekről, aztán jelentkezik az ortodox egyház nem épp köztiszteletben álló figurája is, aki szerint viszont az előadásból ki nem maradhat a Szerb Ortodox Férfikórus és a szerb hősi ének Murát török szultán felkoncolásáról... Minden bonyodalom ellenére az előadás 1813. augusztus 24-én színre kerül, elhárul minden akadály a szerb színjátszás első fecskéjének feje fölül, és a pesti Rondella otthont ad az első szerb nyelvű előadásnak. Joakim Vujić pedig, aki így már valóban a nemzet színjátszása atyjának tekinthető, elindul Szerbiába, hogy meghonosítsa Szerbiában a színházi kultúrát. Ezt a történetet láthatták viszont a nézők némi humorral, szellemes gondolatokkal átszőve a Csoda a Rondellában című előadásban, melyet Milan Mark Rus, a szerb színház vezetője és lelke, valamint Lazar Pajtić rendezett. Főbb szerepben: M. M. Rus mellett Matoricz József, Olga és Mihajlo Nestorović, Ember Tibor, Branko Unginović, Mirjana Savin és mások jelentek meg.
A szerb színjátszás történetével nem csupán a színpadon ismerkedhetett a közönség, a Nemzeti Színházban időszakos kiállítás volt látható, mely egyfelől Joakim Vujić munkásságához kötődően bemutatja a polgári szerb színjátszás megalakulásának folyamatát, másrészt a látogatók Ivan Jakšić fotóin keresztül megismerhették a magyarországi szerb kortárs színjátszás húszéves történetének legfontosabb állomásait, ugyanis a 200 éves jubileum nem egyedüli évforduló a magyarországi szerbek körében, hanem idén jegyzik az újraalakított szerb színjátszás huszadik évfordulóját is. Joakim Vujić szellemiségét és munkásságát folytatva, húsz éve ugyanis folyamatosan működik a Magyarországi Szerb Színház ugyanazokkal a célokkal és ugyanazzal a lelkesedéssel, mint a XIX. században.
Ennek jegyében Milan Đurić, a Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ elnöke a sajtónak nyilatkozva hangsúlyozta: Nem szabad elfelejteni, hogy a polgári szerb színjátszás Magyarországon született, párhuzamos a magyar színjátszás indulásával, ezért a magyarok és a szerbek számára egyaránt jeles ünnepről van szó. Hasonló értelemben nyilatkozott az előadást támogató Vajdasági Kormány nevében Bojan Pajtić kormányfő, aki üdvözölve a szépszámú közönséget, melynek soraiban ült a magyar állam részéről dr. Rétvári Bence parlamenti államtitkár és dr. Latorcai Csaba helyettes-államtitkár is. Ezzel szemben a szerbiai köztársasági állami csúcsot senki sem képviselte.
