Fotó: Herédi Krisztián
Most döbbentem csak rá, mennyire sajnálom, hogy a bábosoknak nem osztanak Oscar-díjat! A békéscsabai Napsugár Bábszínház előadását, a Világszép nádszálkisasszony című népmese adaptációját bizony minden lehetséges kategóriában felterjeszteném az elismerésre… A Csortán Erzsébet rendezésében és játékában előadott darab a Teátrum Neked! fesztivál idei utolsó gyermekprogramja volt szombaton reggel a Zentai Magyar Kamaraszínházban – feketéspiros, ropogós cseresznye a habostorta tetején.
A történetet a néphagyomány szerelmesei jól ismerhetik, hiszen a Benedek Elek gyűjtéséből kiadott kötetek egyikének éppen ez a címadó meséje. Benne van minden, amire a Hagyomány próbál megtanítani bennünket: beavatás, pokolraszállás, égbeemelkedés, újjászületés – melyek által a legkisebb királyfi, számos próbatételt követően, elnyeri méltó jutalmát. Csortán előadásmódja annyira hiteles, meggyőző és erőteljes, hogy már-már azt mondanám, a kevesebb több lenne; hiszen ha egy szál magában áll ki a színpadra és csak regél, már az is tökéletesen elegendő volna. Mondanám, ha... Ha ez az egyszerűnek tűnő, ám ugyancsak elmés díszlet (Csortán Erzsébet, Berta János, Lenkefi Zoltán) és a fények (Bajusz Gergely) együttjátéka nem működne mintegy laterna magicaként, nem húzná erősen alá a fény és sötét örök látszatharcát, nem teremtene olyan harmóniát közöttük, amely a való Világ rendjét is fenntartja. A bábok (Szőts Orsolya) ugyanezt a célt szolgálják – ugyanilyen ügyesen.
A Berbécs Zenekar ősiséget idéző muzsikája úgyszintén pazarul kiegészíti ezt a kortalan hangulatot, az őshazában gyökerező dallamok és hangszerek alkalmazása az Úzgin Űver, a Vágtázó Csodaszarvas, a Narco Polo vagy a TransNomad zenekarok legszebb pillanatait idézik; szárnyaikon úgy röpítenek el bennünket a látszatvilág kulisszáin túl egy igaz Világba, mint ahogy a sárkánytejet szopott és parazsat abrakolt táltos paripa a királyfit a beteljesülés felé, ahol új Ember születik az új Hajnalban. Varkocsunkba a Napnak sugára belefonattatik.
Az előadást annak alkotói négy éves kortól ajánlják. Az éppen negyvennégy éves színházi tudósító is szájtátva bámulta végig ezt a Csodát. Közben – amit ritkán tesz – egyetlen egyszer sem pillantott az órájára. Az igaz mesékben tér és idő feloldódik.
