Május a komolyzene hónapja volt Szabadkán, majd minden napra jutott egy hangverseny, némelyikre kettő is. Harmincegyedikén a Szent Teréz-katedrálisban került megrendezésre egy koncert, amelyen barokk hegedűre és orgonára írt műveket hallhattunk.
A zenei barokk kor kb. 1600-tól 1750-ig tartott, és legfőbb képviselői Bach, Händel és Vivaldi voltak. E szerzők és számos kortársuk művei gyakran hallhatók, népszerűségük változatlan. Megszólaltatásuk lényegében kétféleképpen lehetséges: mai hangszereken, mai felfogásban, vagy pedig régi hangszereken, korhű felfogásban. Ezen a bizonyos május végi hangversenyen az utóbbi változatra került sor. A katedrális orgonája ugyan későbbi keletű, s tulajdonképpen az esten szereplő hegedű is, de ügyes mestereknek köszönhetően sikerült azt olyan állapotba hozni, amely a 17–18. században használatos hangszerekkel volt azonos. A részletekkel nem fárasztanám a Kedves Olvasót, legfeljebb annyit árulok el, hogy az akkori vonós hangszereken még báránybélből voltak a húrok, s a vonó is más alakú volt kissé, ami jelentősen más fajta játékmódot igényel. Így aztán az eredmény is más, amit a laikus hallgató talán észre sem vesz. Ugyancsak alapkövetelmény, hogy az előadó ragaszkodjon az eredeti kézirathoz – ha ugyan egyáltalán hozzá tud jutni. Mindenesetre, ennek a restaurált előadásmódnak mind több a híve, és a világon számos helyen tanítják az ún. korhű interpretálást. Hogy évszázadokkal ezelőtt valóban hogyan játszottak a muzsikusok, azt nyilván senki sem tudhatja, éppen ezért sokan elvetik ezt a gyakorlatot, mondván: játsszunk csak úgy, ahogy azt a modern, fejlettebb hangszerek lehetővé teszik, a mai kor szellemében, és ne akarjuk kétes irányba visszafordítani a történelem kerekét.
A szombati hangverseny előadói, Danilo Novaković (hegedű) és Lana Jelenković, hét barokk szerzeményt szólaltattak meg hangszerükön. Pachelbel g-moll toccatája és Bach a-moll preludium és fuga c. műve kizárólag orgonára íródott, Nicola Matteis Passaggio rotto és Andamento veloce c. szerzeménye, valamint Biber híres Passacagliája szóló hegedűn hangzott el. A három közös szám Biber D-dúr szonátája, Palestrinától a „Io son ferito, ahi lasso” és Händel A-dúr szonátája volt. Az orgonista hangszertudása legjobban a Bach-mű tolmácsolásánál érvényesült, a hegedűs pedig a Passacaglia előadásával aratott legnagyobb sikert. Ez utóbbi kompozíció alapos technikai felkészültséget igényel, s Danilo Novaković oly hatásosan adta elő, hogy olykor nem is egy, hanem egyszerre két hegedűt véltünk hallani.
A vendégművészek Belgrádból érkeztek, tanulmányaikat is ott végezték, majd nyugati országokban folytatták. Számos díj birtokosai. Játékukban nem igen lehet kifogásolni valót találni. Ami zavarólag hatott, az inkább a templom volt maga, mert a hangok gyakran összemosódtak, s az orgona némelykor teljesen eltakarta a hegedűt.
Mindent összegezve, aki a barokk muzsika kedvelője s a korhű hangszerek híve – és elment a koncertre – , annak kellemes élményben volt része.
