2024. december 22., vasárnap

Élete volt a tanítás

Juniku Ildikóra, a közelmúltban elhunyt zongoratanárnőre és kórusvezetőre emlékeztek

Egykori kollégái és tanítványai szombaton este egy emlékhangverseny során rótták le tiszteletüket Juniku Ildikó, a zentai Stevan Mokranjac Alapfokú Zeneiskola közelmúltban elhunyt, nyugdíjas zongoratanárnője és a Musica Pannonica Női Kamarakórus alapítója emléke előtt. A koncertet Jelena Nikolić Varga, a zentai zeneiskola tanárnője, Ildikó egykori tanítványa szervezte a zeneiskola többi pedagógusával karöltve.

– Ildikó gyermekkoromban megtanított zongorán játszani és a mentorsága alatt fejeztem be az alapfokú zeneiskolát, az akadémia elvégzése után pedig kolléganők lettünk – mesélte Jelena, s hozzáfűzte azt is, hogy mentorsága mellett nagyon jó barátságban is voltak egymással, így miután nyugdíjba ment, ő örökölhette meg a munkahelyét.

Az emlékhangversenyen jelen volt Ildikó fia, Juniku Adrián, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémia professzionális zongorahangolója is, aki az egyik jó barátjának a tanácsára úgy döntött, hogy édesanyja zongoráját az elkövetkezőkben azon tehetséges és szorgalmas zentai zeneiskolásoknak adja néhány éves időszakra kölcsön, akiknek nem áll módjukban beszerezni a hangszert.

– Az édesanyám nagyon szerette a növendékeit, leginkább a dolgosakat és a tehetségeseket, s ezért beleegyeztem a barátom elképzelésébe, azzal, hogy olyan hároméves időszakonként adnánk tovább a hangszert – mesélte Adrián, s egyben hozzáfűzte azt is, hogy időnként ő leellenőrizné, hogy megfelelő helyen tárolják-e azt, illetve a hangolását is elvégezné a zongorának. Adrián szerint egyfajta támogatói alapítványként valósítanák meg a növendékek megsegítését.

– Édesanyámnak élete volt a tanítás, s amikor még Pristinában dolgozott, akkor is vezetett egy gyermekkórust, de Zentán tanítva is úgy érezte, hogy nem elég számára a zongoraoktatás, ezért megalapította és vezette a városi kórust is – mesélte Adrián, és elmondta, hogy számára minden hangverseny jelentős volt, mintha ezek a saját diplomakoncertjei lennének.

– Mindent beleadott a tanításba, s a kórus vezetésébe is, s az egész az élete kiteljesedése volt. Nagyon szerette a növendékeit is, akiknek többségével a zeneiskolát követően is fenntartotta a kapcsolatot és még magánügyeikben is fordultak hozzá tanácsért, annyira részese volt a tanítványai életének – ecsetelte beszélgetőtársunk.

A rendezvényt követően elsőként Anđela Matićhoz a zentai zeneiskola másodikos tanulójához, Jelena Stojnić zongoratanárnő növendékéhez került Ildikó zongorája.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás