Most várunk, ott ülünk a sárga selyemtéglával kirakott konyhában, a nagynéném és a nagyanyán az asztalnál, én pedig a heverőn egy könyvvel, ami a kerekasztal lovagjairól szól. Már akkor is heverészve szerettem olvasni, kicsit kívül maradva, inkább csak kipillantva a könyvből. Az egész délután azzal telt, hogy hol az egyikük tűnt el valahova, hol másikuk. Aztán egyikük letette a nagykendőjét, lerázta róla a havat, kigöngyölt a vászondarabból egy diódarálót, az asztalra tette. Aztán a másikuk lépteit hallottam felettünk, a padláson, és megjelent egy mákdarálóval. Aztán mindketten eltűntek, és csak nagy sokára jöttek vissza, mindkét kezük tele mindenféle szerszámmal, bekiabáltak, hogy nyissam ki ajtót, merthogy foglalt a kezük, ne kelljen már a küszöbön lepakolni mindent. Reszelő, rézmozsár, szita, lisztesládika, zománcozott szilvalekváros csupor, szaggatók, sütőformák borították el hamarosan az egész konyhát.
Hova tettük a sodrófát?
Elkezdetek mosogatni. Pontosabban minden tárgyat lemostak, némelyiket alaposan megsikálták, és kiderült, hogy a rozsda alól még bármi felragyoghat. A két egyforma tepsit úgy helyezik majd el a sütőben az oldalsíneken, mintha két emelet lenne, mert így egyszerre készülnek el a lapok, és egyformára sülnek. Aztán egy harmadikban áll össze eggyé s a sütemény. Külön tégely a krémek és alapok kikeveréséhez, habverő és egy félgömb alakú, zománcos edénnyel, kis vaslábas a párologtatáshoz, háromféle kés, kétféle kanál és szűrőedény.
Hányan leszünk összesen?
Tudtam, hogyne tudtam volna akkor már, hogy jön a karácsony, és mindenfélét sütni kell, de hogy ez ennyire macerás, azt még sosem néztem végig. No persze, mert az ilyesmit meglepetésnek szánták. Most meg nem akartam kimenni sehova, eszemben sem volt elhagyni a szobát, inkább vállaltam, hogy teszek a tűzre. Pontosabban nem hagyom kialudni.
Tojástartó, vászonzsákba kötött mák, szitán pirított dióbél, rozmaringalma, ami húsvétig is eláll, borosüveg, aranyszínű traminivel, külön fahajas és szegfűszeges bádogdobozka, rajta szorgos szerecsenek tánca körben, citromok a bolti papírzacskóból, mazsolás gyékénytálka, a csatos üvegben hársméz és a kamrából a frissen köpült vaj. Mint egy boltban, szemügyre vették a választékot, mindent megmértek az asztali mérlegen, egy csíkos füzetből nézték, hogy miből mennyi kell.
Négyféle töltelék kell a flódniba, csak hogy tudjam én is, ha már ott vagyok. Talán eltekergethetném egy kicsit előbb a mákdarálót, aztán a diódarálót. Legalább ennyivel hozzájárulhatnék a legfinomabb süteményhez. A többihez úgysem értek. Jó, egy feltétellel, hogy mindenből ehetek is. Azt már nem, az alapanyagokhoz nem nyúlunk, mindent kimértünk. Akkor inkább hasogass egy kis aprófát a fáskamrában.
Arra neszeltem fel, hogy síri csend lett. Az eszközök talán időrendi sorrendben kerültek a tálalóra, az edények is végig az asztalon, biztosan valami titkos recept sorrendje szerint. A darálók az asztal szélére felcsavarozva, a tojások szárazra törölve.
Most mi következik?
Most várunk.
Mire várunk?
Megiszunk előbb egy finom fekete teát, elkortyolgatjuk, aztán nekilátunk a munkának. Addig pihenünk, míg a víz énekelni kezd.
Nem is szokott a víz énekelni.
Dehogynem, hallgasd csak. Ha csendben maradsz, akkor hallani fogod, hogy megerősödik a hangja.
Azt gondoltam magamban, hogy mitől kellene énekelnie, talán inkább valami zene lesz, miközben alul táncot járnak a lángok a platnit nyaldosva, vagy a platni rezegteti meg a kanna alját, és együttesen szolgáltatják a zenét. A vízről tudtam legkevésbé elképzelni, hogy csak úgy elkezdene énekelni.
Hallgasd csak, még egy percig sem tart, egyre magasabb lesz a hangja, és tudjuk, hogy akkor máris forrni kezd.
Még sohasem figyeltem oda, pedig biztosan azelőtt is sokszor énekelt már. Mielőtt a víz felforrna a teáskannában, valami egészen furcsa hangot ad, talán a tűz, a platni, a felforrósodó kanna együtt adják elő ezt a kis dallamot, egészen halkan, de kivehetően, ahogy a víz énekelni kezd, mielőtt elnyomná a dallamot a heves forrás, amibe beleereszkedik a szitagömbben a teafű. Olyan méltóságteljesen, ahogyan odakünn ereszkednek alá emlékeinkben a hópelyhek, hogy kiteljesítsék az ünnepet.
