Kétszázhúsz évvel ezelőtt, pontosan szeptember 19-én, Monokon, egy birtoktalan köznemesi evangélikus család gyermekeként született Kossuth Lajos. Az utókornak udvardi és kossuthfalvi Kossuth Lajos magyar államférfiról, a Batthyány-kormány pénzügyminiszteréről, a Honvédelmi Bizottmány elnökéről, Magyarország kormányzó-elnökéről azt tanítják az iskolában, hogy a nemzeti függetlenségért, a rendi kiváltságok felszámolásáért és a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott 19. századi küzdelem, illetve a magyar szabadságharc szellemi vezére volt, aki máig egyike azoknak, akik a magyar nép emlékezetében leginkább megtestesítik az 1848/49-es forradalmat és szabadságharcot Széchenyi Istvánnal és Petőfi Sándorral együtt.
A maga idejében sokak a „magyarok Mózese" néven illették, és a lutheran.hu oldalon az is olvasható, mire volt a legbüszkébb. Arra, hogy ő maga az a magyar történelmi személyiség, akinek a neve a legtöbb magyar népdalban szerepel. Igazi tehetséges közéleti figura, polihisztor volt, de történelmi szerepvállalása, törekvései köztudottan mégsem jártak maradéktalan sikerrel, és a forradalom és szabadságharc leverése után emigrációban, Torontóban hunyt el kilencvenkét éves korában. Holttestét vonattal hozták haza, hogy Budapesten díszpompás temetés keretében helyezzék örök nyugalomra. Félmillió ember kísérte utolsó útjára, a Kerepesi úti temetőbe, ahol sírja fölé néhány év múlva az ország legnagyobb mauzóleumát építették fel.
Molnár Edvárd felvétele
Habár egy évszázaddal ezelőtt is megingathatatlanul kultikus figurája volt a történelmünknek, Kossuth megítélése még politikai pályafutása idején is ellentmondásos volt, parázs vitákat folytatott Széchenyi Istvánnal, Görgei Artúrral, Deák Ferenccel, sőt még emigrációbeli társaival is. Az utókor elsősorban a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos politikai tetteit és döntéseit írja a rovására, vagy azt, hogy a szabadságharc több vesztőhelyre kísért személyiségével ellentétben ő a menekülést választotta. Egyik tévedését maga is bevallotta: „Azt hittem, hogy a polgári szabadság minden kérdésre, még a nemzetiségire is, választ ad. Súlyosan tévedtem" – szokták idézni. Társadalmi berendezkedésünk mára őt igazolja, de kötve hiszem, hogy a maga idejében tehetős arisztokrata körökben maradéktalan népszerűségnek örvendett volna az a rendelet, hogy szabadítsák fel a jobbágyokat a terhek alól, méghozzá államilag támogatott kárpótlás mellett. És így vált szükségessé az iskolákban bemagoltatott, de igen kevesek által értett „közteherviselés". Hiszen önálló nemzetállamot akart létrehozni, és tudta, a nemesek ehhez képtelenek lettek volna alkalmazkodni, ezért valamennyi társadalmi réteg támogatására szüksége volt. Ezért érdekegyesítést akart kieszközölni, amihez szükség volt a jobbágyság felszabadítására. Ami szintén jelentős „vívmánynak" számított ebben a korban, hogy felismerte: „ipar nélkül a nemzet félkarú óriás". Ezen törekvései miatt a későbbi kommunizmus sem taszította el magától Kossuth Lajost.
Ha a társadalmi szerepvállalása még egyelőre vita tárgya is, a gazdasági elemzők körében egyértelműen pozitív a megítélése. Erről tudósít az egyik meghatározó magyarországi pénzügyi intézmény honlapja is, miszerint az a rövid időszak, amíg pénzügyminiszterként fejtette ki tevékenységét, Magyarország legprogresszívabb pénzügyi időszakainak egyike volt. A magyar lakosság jóval a függetlenségi törekvések leverése után is hű maradt a pirosas Kossuth-bankókhoz, így az osztrák udvar tűzzel-vassal igyekezett az írmagját is eltüntetni.
Személyisége bármilyen vitát is vált ki, tény, hogy az egyszerű nép gyermeke hatalmas tisztelettel viszonyult felé, hiszen több települést, főutcát, teret, hidat, városrészeket, oktatási intézményeket neveztek el Kossuth Lajosról. Vidékünkön Ómorovicza lakossága közfelkiáltással változtatta meg 1907-ben faluja nevét Kossuthfalvára, majd felsőbb rendelet alapján 1912-től Bácskossuthfalva lett a településnek a postai dolgozók számára is egyértelművé tett hivatalos megnevezése. Hogy a faluban mekkora tisztelet övezte abban az időben a néhai államférfit, azt mi sem bizonyítja jobban a település parkjában látható Kossuth-szobornál, amely a világon a hetedikként készült el. Természetesen az impériumváltások minden ilyen töltetű nemzeti-romantikus álmot keresztülhúztak, és sokáig elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaha is a régi határok visszaállítása nélkül a falu megnevezése ismét a nemzetünk nagyját idézze. Aztán a Magyar Nemzeti Tanács csaknem húsz éve meghirdette, hogy vissza kell ültetni a hivatalos köztudatba valamennyi településünk korábban használt magyar megnevezését. Az MNT akkori falubeli tagjainak, Majláth Bélának és a néhai Fehér Istvánnak a javaslata után nyelvészek, egyetemi tanárok és más szakemberek vették górcső alá a beadványokat. Még az MNT-n belül is heves viták zajlottak több településre vonatkozóan. Aztán a politikai döntéshozatal jelentős részben jóváhagyta a javaslatokat, miután a tanácstagok többsége megszavazta, és beépítette a közjogba, mindezt a vészterhes miloševići éra után néhány évvel. Ám még csak ezután kezdett kibontakozni az igazi éles vita, amelyben az ómoraviciak a legvéresebb időkben is felvállaltan konok, külső irányításra igényt nem tartó egyénisége még inkább szította a tüzet, alaposan megosztva a helybelieket is.
Azóta már sok víz lefolyt a Dunán, és mára már, úgy tűnik, alábbhagytak a sajtóban is heves levelezéseket kiváltott indulatok. A falubeliek igencsak széles mosollyal köszöntik Bácskossuthfalván a településre Magyarországról igen gyakran látogató diákságot. Ugyanakkor tény, hogy a településen élőknek vagy a szomszédos falvak lakosságának szája a hétköznapi szóhasználatban ma sem állt rá erre a megnevezésre. Habár Kossuth nevét a szemükben sokat sejtető, pajkos csillogással ejtik ki, de életük utolsó pillanatáig nyakas moravicaiak maradnak.
