Fából vasmarika

Jóstehetség híján is kijelenthető, hogy egy új világkorszak kezdetén vagyunk, s a tovább vezető úton egy arasznyit ismét előrébb léphetünk 2024-ben. Talán kissé nehézkesen, mert rengeteg az akadály, a csapda, a veszély, a félelem és a bizonytalanság. Néhol tüzek (ukrajnai háború, közel-keleti fegyveres konfliktusok…), másutt „csak” klikkelések, gombnyomások, s szép csendben, de folyamatosan, eredményesen működő algoritmusok, szoftverek jelzik a példátlan változásokat. 

A valóságban és a virtuális térben olyan tudományos, mindenekelőtt infokommunikációs és biotechnológiai, illetve technikai-technológiai forradalom zajlik, amely (a hagyományos háborúk nélkül is) felbomlasztja, s gyökeresen átalakítja a jelenlegi életformákat, értékrendeket, társadalmakat és a XIX. századi ipari forradalomban kialakult nemzetgazdaságokat. Elég csak a robottechnikára, robotizálódásra, vagy a – némelyek számára még ennél is félelmetesebbnek, másoknak meg igencsak vonzónak és hasznosnak tűnő – mesterséges intelligencia (AI) térhódítására gondolni, ami máris emberek tömegeinek munkáját, megélhetését sodorta veszélybe.

 

Megváltoznak a politikai és katonai erőviszonyok is, tagoltabbá, töredezettebbé, többpólusúvá válik a világ, amely egyelőre marad lidércnyomásos, a digitális részével együtt, ahol már több mint tíz éve dúl egy nagy és kiterjedt háború. Ez 2024-ben is teljes gőzzel folytatódik. És marad az egyezkedés Ukrajnáról, a Közel-Keletről, miként a marakodás a bolygó más részei feletti uralomért, a hegemóniáért. Elsősorban az Egyesült Államok és fő riválisa, Kína között. Lesz még húzd meg, ereszd meg, hiszen Peking és Washington kapcsolata régóta nem süllyedt ilyen mélyre, ráadásul nem látszanak a javulás jelei. Ergo: továbbra is az egymás közti harcukkal és belső válságaikkal lesznek elfoglalva.

Amíg nem jön létre legalább átmeneti egyezség a nagyhatalmak között, minden úgy folytatódik, mint eddig. Elnök-, vagy parlamenti választás, kisebb-nagyobb háború ezen nem sokat változtat.

A komplex világproblémák sem szűnnek meg; folytatódik a globális fölmelegedés (a vele járó katasztrófákkal, szélsőséges időjárással), a természet pusztítása, a környezetszennyezés, az egyre zsugorodó nyersanyagkészletek fosztogatása, a szakadék mélyülése gazdagok és szegények között, a migráció, a félrevezetett, becsapott és a – sajátnak gondolt – virtuális sötétkamrájukba bezárt embertömegek megváltoztatása az átalakítók igényeinek megfelelően. Ezek olyan jellegű átrendeződések, válságok, amelyekhez képest egy-egy véres, fegyveres (államközi) konfliktus, konfrontáció csak a folyamat tragikus epizódját jelenti.

A globális átváltozás már nem állítható meg, ezért valamiképp végbe kell mennie. Egyelőre azonban marad mindenkinek ez a rend nélküli, értékválságos, zűrzavaros, vergődő és békétlen állapot.

Hogy milyen jövőre számíthatunk? Arra sokféle becslés adható, de a végkifejlet legfeljebb csak sejthető. Ám aggodalomra semmi ok, hiszen (meg)vannak a készséges kortárs vizionáriusok, influenszerek, szakértők, elemzők, ilyen-olyan guruk, akik majd mindenben eligazítanak bennünket. Ha meg valaki nem hisz nekik, nem akar rájuk hallgatni, szinte minden tele van nyilatkozatokkal, szövegekkel, kiáltványokkal…, szemlézhet onnan.

Más kérdés, hogy ez a lehetőség sem tesz mindenkit boldoggá. Sőt sokaknak nem is tetszenek a hallottak, olvasottak. Ők inkább hagyatkoznak a saját belátásukra, s hallgatnak a múzsákkal együtt, miközben egyre nehezebben viselik el, hogy tartósan estet öltött a józanság és a tisztesség, s már régóta nincs érvényben az észhelyzet. 

Hanem valami egészen más, miközben hol a szavak kerülnek elő fegyverként, hol (egyre gyakrabban) a puskák. S megannyi országban egyre látványosabb a fegyverkezés, ami nem sok jóval kecsegtet.

A hadi eszközök felhalmozásának (a gyártók mellett) egyre jobban örülnek a politikusok. És persze a degenárálisok, akik már ezerrel fényezik a csizmájukat, abban bízva, hogy lesz majd sok lakktanya és vaj a legyőzőknek. Már csak azt kell kivárni, hogy még jobban fejszínre törjenek az indulatok. 

Erre is van megoldás. Bőven akadnak ugyanis olyanok, akik agyaszült meztelenül kitartóan szolgálati limuzinoznak ide-oda, s szinte mindenütt szónokolnak, szajkóznak magabiztosan. S ha kell uszítanak, lázítanak, bűnbakokra mutogatnak. Gépzettségüknek megfelelően. Mit sem törődve azzal, hogy már számtalanszor félrebeszélték az idők szavát, és – állítólag a nép nevében, kiválasztottjaként – folyamatosan ködösséget építenek. Ködös többszöröst. 

Arról is messziről megismerszenek, hogy az életüknek nem csak a nyílt színi rákapsz a (szóbabikarbónás, lájtos) szólamokra képezi a részét, hanem a kulisszák mögötti mindent megkapsz (offshore számlákra is). Már régen nyilvánvalóvé vált számukra, hogy ez a megoldás (a legjobb nekik). Európában sokfelé ez úgy megy, hogy az egyik köti a zsebet a Katóhoz (értsd: Uniós Ursulához), a másik meg lázasan keresi a Katót, miközben nyugtalanul és ingerülten rázza a (pus)karót.

Közben az agy alá bújtatják a népet. Mi tagadás, elég látványos sikerrel. Szerencsére nem teljessel. Mert még jócskán maradtak olyanok, akik a befolyásolási próbálkozások ellenére sem változtak kísérteti alannyá, s észen állnak arra, hogy a közönséges memóriazavaróknak ne tegyenek műségnyilatkozatot, se engedményeket. Hanem tüntetőjogi felelősségük tudatában szembeforduljanak az elviselhetetlen és fafejű mellébeszélőkkel, hordószónokokkal, akiket a saját kis improvizelt világukon túl nem igazán érdekel más. Sem az emberiség közös és súlyos gondjai, illetve azok megoldása, sem a néhol már-már bilibéli hangulat, amit mások inkább általános globális állapotnak mondanak. Szóba tiszta környezetben.    

Az unterpretáció mesterei persze nem zavartatják magukat. Minden kritika ellenére ontják a hangzatos ígéreteket. S ha kell, fenyegetésekből is osztanak bőven. 

És ez már egyre jobban nyugtalanítja a világ életében szorgalmasan dolgozó, tisztességes, becsületes, őszinte és vasakaratú Mari nénit, meg Pesta bá’-t, akik nem győzik ismételgetni, újabban inkább posztolgatni, hogy a nagy szópuffogtatási, álgyúlövöldözési és frontáttörési kísérletek helyett a hetvenkedők – a lovagiasság örökbecsű értékeitől vezérelve – inkább pusztító árfogó offenzívát indítsanak, hiszen az sokkal hasznosabb lenne. A katonák pedig kardcsúsítsák már meg magukat, mert az úgy sokkal humánusabb. 

A fogalomkorlátozóknak és használati butasításokat osztogatóknak meg azt üzenik az új év alkalmából, hogy a nép, ha muszáj, búsba kötve is tud táncolni. A fő feladata pedig mindenkor a túlélés. Ezért hát ne küldjék már megint fejjel a falnak, s ne tegyék kocára a hírnevét. Mert előbb-utóbb hiba kúszik az ámításba, és az még rosszul is végződhet. Hiába a minden bájjal megkent duma. 

Előbb utóbb ugyanis kiderül: az idiotizmus „dicsfénye” lengi be az ékevesztett gondolatokat, illetve azok gyártóit.    

Még akkor is, ha a (közösségi) médiahantalom a sinternacionalizmus nevében igyekszik elhitetni mindent és annak az ellenkezőjét is. Szmájlik és népes családjuk bevonásával.

A kétség(beesés) mindenesetre belül van. Már akinek. Az emberek jó része egyelőre inkább lájkozik. És talán olykor-olykor felriad, hogy munka nélkül marad, esetleg megbetegszik, s akkor már csak diszlájkokkal fizethet a nála sokkal okosabb telefonjával, amely talán el sem hiszi, hogy baj történt az alattvalójával. Merthogy az igazság és hazugság immár nem annyira érzékelhető, mint eddig. Gépi(esített) szemmel biztosan nem.

Milyen is lesz az a világ, amikor a hazugság válik az intelligencia fokmérőjévé és elvész a bizalom? Semmilyen, egyébként meg rémisztő. 

Egyelőre nyugodjon meg mindenki: erre a nagy átváltozásra az előttünk álló évben még nem kell számítani. Annak ellenére sem, hogy a hazugságok már jó ideje együtt áramlanak az igazságokkal. Többnyire a virtuális térben, ahol lassan már senki nem hisz el semmit (a másiknak), de közben mindenki meggyőződéssel terjeszti a tejes pompájában ragyogó saját igazát.

Akad azért egy probléma ezzel a csudálatos nagy átrendeződéssel. Ez pedig abból fakad, hogy az igazságot is lassan felfaló világunk (a maga társadalmaival) a hajdanán megteremtett univerzum és természet szerves része, ahol mások a szabályok. Kérdés, hogy ezek meddig bírják el az emberi fajhoz, civilizációhoz köthető, lassan mindent elborító túlzásokat, füllentéseket, képmutatást, s főleg a példátlan pusztítást, a gátlástalan fogyasztást, a felelőtlenséget és rokonságukat.

Nota bene! az utóbbi időben az a hír járja, hogy a gonoszság és az ostobaság kistafírozása helyett 2024-től mindenütt a Földön temérdek pénzt költenek kultúrára, oktatásra-nevelésre, egészségmegőrzésre és a helyes, szívvonalas beszéd elsajátítására, művelésére. Az új évben ráadásul feltalálják a hülyeség, a kapzsiság és a butaság ellenszerét, gyógyszerét. Sőt vakcina is készül. Hogy ezt némelyeknek kötelező lesz-e megvenni, vagy csak úgy ingyen, esetleg bónuszként kapják meg, arról nem szól a fáma. 

Még a jövőbe látó képességükről híres vizionáriusok, köztük a legendás Nostradamus és Baba Vanga sem tudtak erről többet előrejelezni. Az előbbinek 468 évvel ezelőtt csak arra futotta (a jövőt összegző híres művében), hogy 2024-re új brit uralkodót, új pápát és Kína elleni tengeri háborút jósoljon. 

A követői szerint eddig 85 százalékos pontosságú néhai Baba Vanga látomásai sem szívderítőek. Az előttünk álló esztendőre vonatkozó meglátásai inkább félelmetesek, hiszen (Vlagyimir Putyin orosz elnök elleni) merényletet, európai terrortámadásokat, rettenetes természeti katasztrófákat és mindent megrengető hatalmas nemzetközi gazdasági válságot vizionált. 

Előrejelzése pozitívumaként említhető ugyanakkor, hogy 2024-re kiemelkedő tudományos sikereket is előrevetített: látványos sikereket a gyógyíthatatlan betegségek, köztük a rák kezelésében. Jelentős áttörést képzelt el a kvantum-számítástechnikában is, amely ennek köszönhetően tovább turbózhatja a mesterséges intelligenciát. Ez akár jó is lehet, legalábbis egy önjelölt futurológus szerint, aki eredetileg a Microsoft alapítója, és Bill Gatesnek hívják. Az összeesküvés-elméletek egyik főszereplőjeként is emlegetett dollármilliárdos ugyanis úgy véli: nem biztos, hogy az új szupertechnológia megkeseríti az emberek életét (azzal, hogy elveszi sokuk állását, megélhetését), inkább a hasznukra válik, mert megteremtheti számukra a háromnapos munkahetet. 

Ám erre 2024-ben még hiába várunk. Az AI talán már ismeri a dátumot. Nem ártana megkérdezni tőle, elvégre máris rengeteget tud, amin nem kell meglepődni, hiszen tiszta appja.