Alíz esete csodaországgal, avagy rendezőkém, mit akartál mondani?

Gyerünk, kezdünk! Gyorsabban! Fel a színpadra! Te ebben a jelmezben kezdesz? Öltözz át gyorsan! Kellék, kosztüm, gyorsan készítsetek be mindent! Nincs futkározás a színfalak mögött!

Ilyen és hasonló utasítások sorjáznak az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad fiatalabb csoportjának szinte minden próbáján. Ez nem is meglepő, ugyanis ebben az évben egy kifejezetten népes társulat jött össze. Harmincegy mosolygós gyerek futkározik heti szinten, akár többször is az Újvidéki Színház nagytermében.

Hirtelen szambázó virágok, titokzatos hernyók, kárörvendő macskák és a Szívkirálynő is megjelenik a színpadon.

A társulat fiatalabb csoportja csütörtök este az Alíz esete csodaországgal, avagy rendezőkém, mit akartál mondani? című előadást mutatta be.

– Még októberben kezdtünk el dolgozni az előadáson. Már a címből is kiderül, hogy nem egy az egyben Lewis Carroll Alice Csodaországban című meséjét adjuk elő, ez csak egy kerettörténetet biztosít számunkra. Azt szeretnénk bemutatni, hogy milyen az, amikor egy színházban dolgozunk, rendezők instruálnak bennünket, el kell szaladni az utolsó pillanatban a próbáról, hogy elérjük a buszt, vagy fáradtak vagyunk az iskola miatt és nem tudjuk megtanulni a szöveget. Ezeket a dolgokat szőttük bele az előadásba – mondta Figura Terézia, a társulat vezetője és a darab rendezője. – Nagyon más érzés egy ilyen nagy csapattal dolgozni. Lényegében duplájára bővült a létszám a tavalyihoz képest. Minden szempontból dupla munka volt, de jóleső dupla munka. Teljesen más szintű koncentrációt igényel ennyi gyerek között szétosztani a figyelmet és az energiát. Mindig mindenkinek száz kérdése van, türelmetlenek. Sokkal több időt vesz igénybe, hogy mind megkapják a saját öt percüket, és azt a figyelmet, amire szükségük van emberként és gyerekként, illetve azt, ami szükségeltetik ahhoz, hogy a szerepüket is megtanulják. Az egész előadással egyébként azt szerettük volna megmutatni, hogy hogyan működik a színház, hogy zajlanak a próbák, miért fontosak, milyen színházban élni. Olyan mondatok lettek beleírva a szövegkönyvbe, amik valóban elhangoztak. A legnagyobb kihívást a hiányzások jelentették. Azok a gyerekek, akik diákszínpadoznak, általában a legaktívabbak más terülteken is, ezer dolgot csinálnak. Emiatt iszonyatosan nehéz egyeztetni, hogy mindenki ott legyen a próbákon. Ezt a munkát viszont nem lehet máshogy csinálni. Nem mondhatja a társad a levegőnek a végszót, és a levegő nem válaszolhat vissza, mert ha a következő alkalommal ott lesz az, aki hiányzott az előző próbáról, mindenki összezavarodik – mesélte a rendező.

Az Alíz esete csodaországgal, avagy rendezőkém, mit akartál mondani? című előadás segédrendezője Dupák Fanni volt, az Újvidéki Egyetem Művészeti Akadémiájának végzős színészhallgatója.

– Előzőleg nem foglalkoztam még gyerekekkel, ebben az évben viszont egyszerre kezdtem szavalókkal dolgozni, illetve Figura Terézia kérésére a diákszínpadosokkal is. Gondolkodás nélkül igent mondtam Zia kérésére, és nem bántam meg. Egy valóban csodálatos, de nehéz tapasztalat is ez a számomra. Rengeteg szép pillanatot élek át próbáról próbára a gyerekekkel, hihetetlen mennyiségű szeretetet tudnak adni. Jó érzés látni azt, amikor sikerélményük van, amikor megmutatják, hogy tényleg képesek valamire. Bár sokszor érződik az, hogy kicsit energia-takarékosak, nincs mindenhez kedvük, ami érthető is, hisz gyerekek. De általában gyorsan rájönnek arra, hogy itt egy olyan helyen vannak, ahol nyugodtan ki tudnak bontakozni. Emellett viszont nagyon nehéz számomra fegyelmet tartani. Amikor dekoncentráltak, állandóan beszélgetnek, muszáj rájuk szólnom. Nagyon nem szeretek kiabálni, de az elmúlt pár hónapban sokat kellett, legtöbbször azt, hogy csend legyen! Ez azért furcsa, mert másrészt nagyon boldoggá tesz, hogy ennyire jól érzik magukat egymással, szoros barátságok kötődnek itt – mesélte Dupák Fanni. – Az utóbbi napokban többszörösen megerősödtem abban a gondolatomban, hogy nagyon jó, hogy Ziával ketten csináljuk ezt, mert egy ember nem lenne rá képes. Amikor az egyikünk ledől a székben és azt érzi, hogy nem bírja tovább, ott a másik, aki tovább tud menetelni. Emellett erőt adunk egymásnak. Segédrendezőként többnyire csak besegítettem különböző ötletekkel a jelenetkehez, de van néhány koreográfia, amit én készítettem. Ez egyébként nagyon furcsa, mert ha pár évvel ezelőtt megkérdeztek volna, hogy mi az, amit semmiféleképpen nem szeretnék csinálni, az pont ez. Meglepő módon még élveztem is, és közben bele is jöttem a dologba – tette hozzá a rendezőasszisztens.

Az előadás összesen tizennégy koreográfiát tartalmaz. Ezek közül az egyiket Huszta Dániel, az Újvidéki Színház színésze készítette. A gyerekek többsége nagyon szereti ezeket a részeket.

– Én a Szívkirálynőt játszom. Sokban hasonlít a személyiségem az övéhez, úgyhogy nem volt nehéz megtanulni a szerepet. Először viszont kicsit megijedtem, mert ez egy nagyobb szerep, a főgonosz. Később, amikor elkezdtük csinálni a jeleneteket, rájöttem, hogy nem lesz gond. A végére tényleg belejöttem, és a rendező is megdicsért, hogy jól csinálom. Egyébként második éve vagyok a Színes Szilánkok Diákszínpad tagja. Először a Harisnyás Pippi előadásban szerepeltem, de ez a mostani darab sokkal jobban tetszik, mert sok koreográfia van benne, valamint már az elejétől tudtam, hogy nemcsak a gyerekeknek szól, hanem a felnőtteknek is tetszeni fog – véli Kabók Blanka.

A főszerepben Vajda Júliát láthatjuk, aki már évek óta a társulat tagja, viszont ez az első főszerepe.

– Az egész előadás alatt a színpadon vagyok, amit nagyon élvezek. Rengeteg szövegem van, de nem volt nehéz megtanulni, mert nagyon sokszor elpróbáltuk – mondta a főszereplő.

Az előadásban nemcsak egy, hanem négy pimasz macska is feltűnik, az egyik közülük Halász Kata.

– A macskák folyamatosan nyávognak és gonoszkodnak az előadásban. Az egyik legviccesebb rész, amikor Alízzal találkozunk és a Szívkirálynőről beszélgetünk vele. Illetve a koreográfiák is nagyon tetszenek, mert szeretek táncolni. Nem volt nehéz megtanulni a szerepet, meg hát a macskákat is nagyon szeretem. Van egy Marci nevű cicám – mesélte Kata.

A társulat egyik legrégibb tagja Zavarkó Zoé. Körülbelül hat évvel ezelőtt csatlakozott, még a Covid előtt.

– A John Peoplefox-előadás volt a legelső, amelyben szerepeltem, majd a Ludas Matyiban és a Harisnyás Pippiben is. Mindegyiket nagyon szerettem, de az Alíz különösen közel áll a szívemhez. Egyenlőre úgy áll, hogy színészi pályára készülök, tényleg nagyon szeretem a színpadot. Nagyon érdekes számomra, hogy különböző szerepeket kapunk, amelyekbe bele kell élnünk magunkat, és mindegyikből megtanulhatunk valami újat, akár saját magunkkal kapcsolatban is. Be kell hoznunk a saját kreativitásunkat is, mert nem úgy történik a dolog, hogy a rendező megmondja, mit kell csinálnunk, hanem mi is adhatunk ötleteket. A mostani előadásban a Margarétát játszom, aki egy nagyon beképzelt virág, azt gondolja, hogy ő a legjobb és a legszebb, ezért undorodik Alíztól, amikor először találkozik vele. A kedvenc részem a step koreográfia.

A csütörtöki bemutató hatalmas siker volt. A gyerekeket vastapssal jutalmazta a közönség. Az előadást legközelebb szeptemberben fogják játszani, a következő évadban.

A Színes Szilánkok Diákszínpad idősebb csoportja is szorgosan dolgozik. Ők a Szabó Magda Abigél című regénye nyomán készülő előadást gyakorolják. Június 14-én egy zártkörű munkabemutatót tartanak a szülők számára, a közönség pedig ősszel láthatja a fiatalok munkájának gyümölcsét.