A Hagyományok Háza vajdasági hálózata és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet viseletkészítő tanfolyamot szervezett Zentán. A tanfolyam során a résztvevők alapvető ismereteket szereztek a magyar népviseleti ruhadarabokról, tájegységek, társadalmi rétegződés, életkor és alkalmak szerint. Megtanulták a legjellemzőbb női és férfi ruhadarabok elkészítésének módját, a különböző varrási technikákkal együtt.
Bácskertesről Limburger Georgina kapcsolódott be a képzésbe. Őt ezelőtt is foglalkoztatta, hogy eltanulja a viseletkészítés fortélyait, a varrás és a néphagyomány ápolása öröklődött a családjában, gyermekei néptáncolnak, így folyamatosan szükség van rá, hogy bővüljön a viseleti eszköztár. Emellett Georgina szívén viseli azt is, hogy a ,,kupuszini” minták és motívumok fennmaradjanak. Vallja, ha most nem teszünk érte, akkor elveszik a tudás, amely pótolhatatlan kincs, mert zsigerileg a miénk.
Fontos számára, hogy Gomboson és Doroszlón is tovább örökítsék a népviselet varrását. Mendezért tesznek a néptánccsoportokon belül, táncosként vagy a ruházatot gondozó szülőként, de vannak még (bár egyre kevesebben!), akik foglalkoznak a szoknyák vasalásával, keményítésével és kontyolással is. A doroszlói származású, Gomboson élő Andrasics Kornélia varrónő néhány éve, egyesületi pályázat kapcsán kezdett érdeklődni a viseletkészítés iránt. Ma már a gombosi mellett a doroszlóit is tanulgatja, hiszen szülőfalujából is sokan járnak hozzá, mindig szükség van valamilyen korrigálásra, bővítésre a viselettárban.
– Hat, nyolc éve intenzíven foglalkozom viseletkészítéssel. Anno a gombosi Arany János Magyar Művelődési Egyesület részt vett egy pályázaton, amelynek lényege volt, hogy fél éven keresztül egy személy felgyűjti a helyi népviselet jellegzetességeit, ellesi készítésének fortélyait. Én vállaltam a munkafeladatot. Kedvet kaptam mindehhez és a pályázat lejárta után folytattam. Az idős asszonyok többé-kevésbé közlékenyek voltak. Többen a régi viseletkészítők közül elköltöztek a gyerekeikhez Horvátországba vagy Szabadkára, és a tudást, a drukkolási mintákkal együtt elvitték magukkal. Ennek ellenére igyekeztem leleményes lenni, ugyan nem sok támpontom volt, de rendszeresen kezdtek jönni hozzám a tánccsoport tagjai, a szülők. Mondtam, ha van nekik, hozzanak magukkal a családi kelléktárból mintákat, aztán azokat követve lassan eltanultam a viseletvarrás módját. Jelenleg már teljes viseletet készítek, elhozzák a vég anyagot, hozzávalókat és én megvarrom. Nehéz megfelelő anyagot találni, bizonyos, például a divét anyagot már lehetetlen. Magyarországon találhatók szaküzletek, de ott is csak ennek az anyagnak az utánzata lelhető fel. Messziről, ránézésre annak látszik, de megtapintva az anyagot, érezhető, hogy nem autentikus. Ellentétben, teszem azt, a Mária-lány viselethez szükséges textíliával, amelynek elkészítéséhez találni még eredetit. Most éppen festett szoknyákon dolgozom, Ági néni csinálja a festést, én pedig megvarrom. A legnehezebb talán az úgynevezett tüledálló blúz elkészítése, ahhoz sok idő és ihlet kell. A fiúviseletnél a nadrágban bélés is van, meg elől a slicc és a zsínór rávarrva, szintén komplikált. Doroszlóról is többször hoznak pruszlikot, inget, vasalni valót, sőt kontyolok is. A doroszlói viseletnél például a divét kötényt, a ,,plisszírozást” azt nem szoktam vállalni, mert egyelőre a gombosit tudom, az másmilyen, egyszerűbb fajta. Sok idő és energia elmegy a viseletek megvarrásával, például a felnőtteknek olyan jó 4 méter hosszú a legfelső szoknya, és el lehet gondolni, mire arra lerakja az ember a szalagot, az erősítést, továbbá, ha 4 méteres a szoknya, akkor 8 méter ,,pillangó” dísz kerül rá, a fehér szoknyára ,,számedlit” tenni, hogy amikor ki van keményítve, akkor tartása legyen… Hosszadalmas, de én mindezt nagyon szeretem csinálni. A gombosi szülők, asszonyok elhozzák nekem az anyagot, megvarrom, nem ritka, hogy ők kivarrják, ügyesen hímeznek is, majd a gyerekek, a táncos lánykák vagy akár ők maguk szintén örömmel hordják az ünnepnapokon, nagyobb, helyi események alkalmával – mondta Kornélia.
Bizony addig jó az adott közösségnek, amíg tagjai között van, aki szívesen műveli mindezt, és amíg van, aki örömmel ölti fel a viseletet.
A doroszlói Gellér Enikő, a helyi Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület ifjúsági néptánccsoportjának vezetője abban a szerencsés helyzetben van, hogy a családban Gellér Viktória nagymama varrta, készítette a szükséges viseleti darabokat, és lapulnak otthon a családi kincsek között drukkminták is. Horváth Erzsébet volt az, aki a faluban még néhány évvel ezelőttig, tökélyre fejlesztve, készített teljes doroszlói viseleteket. Enikő elmondta, jelenleg van még néhány asszony, akihez lehet fordulni a viselet vasalásának vagy a kontyolásnak a feladatával. Továbbá vannak még ismerői, művelői a drukkolásnak, hímzésnek, kivarrásnak is.
A kupuszinai Limburger Georgina viseletvarró egyebek mellett arról is beszélt, hogy legelőször éppen Doroszlón találkozott a népviseletkészítéssel. Gyerekkorában részt vett a Raj Rozália és Nagy István által szervezett doroszlói Hímző és Hagyományőrző Gyerektáborban. Elmondta, felejthetetlen élmény számára az ott, akkor tapasztalt kézzelfogható hagyományőrzés, éltetés. Később, a Palóc Világtalálkozón, látva az ottani, soha ki nem vetkőzött népviseletes néniket, érezte, hogy a népművészeti kincset, amelyet a kupuszini közösség is birtokol, meg kell tartani, el kell tanulni és tovább kell adni.
– Nem tanultam varrni, de azt tudni kell, hogy a nők a családunkban mind varrtak, láttam még a dédanyámat is, hogy készített dolgokat. Aztán most pedig a kíváncsiság és a szükség vezetett rá a ,,csináld magad” munkára, ugyanakkor átláttam azt is, hogy cselekedni kell, kivesző félbe lévő dologról van szó, ami a viselet készítését illeti. A fiam elvállalta a Bokrétás (néptáncos) fellépést és kijelentette egy vasárnap, hogy ő márpedig rákövetkező csütörtökön kék ingben szeretne fellépni. Senkit nem találtam volna, aki ennyi idő alatt megvarrná, így hát félve, de hozzáfogtam. Forgattam, lestem, követtem a mintát, végül csak elkészültem vele. Számunkra a viselet az mindig az életünk része volt, a nagymamáim is így jártak, nem vetkőztek ki sokáig vagy soha. Ebbe nőttem fel, természetes volt, hogy lakodalomba felöltözünk, hogy viseletbe járnak a nénik, hogy visszamenőleg minden generáció néptáncolt, népzenével foglalkozott, megboldogult édesapám is zenélt, a dédapám is végigzenélte a színdarabokat, a lakodalmakat…Mindez beleivódik, belenevelődik az emberbe. Ennek szeretete is, mert ezt csakis szívből érdemes csinálni – mesélte szenvedéllyel.
Georgina ettől kezdve még a karanténidőszakban sem tétlenkedett. Saját kezűleg varrt, kupuszini motívummal díszített maszkjait vitték, mint a cukrot.
– A pandémia kezdetén úgy voltam vele, próbáljuk meg hasznosan eltölteni az időt. A maszkok a mindennapjaink viseletéhez tartoztak, tartoznak, nélkülük nem léphetünk ki az utcára. Ebben is a gyerekeim inspiráltak. Ők találták ki, hogy miért ne varrhatnék pamutvászonból, a ruházathoz, akár színben, mintában is igazodó maszkokat, hogy ezeket mennyivel kényelmesebb és ízlésesebb viselni. Megvettem az anyagot, kezem ügyébe került egy jó szabásminta is. Először csak egyszerű maszkokat varrtam, aztán Éva barátnőm felvetette az ötletet, hogy a különböző színeken milyen jól mutatna egy-egy helyi motívum, a híres-neves ,,tulipányozásos” például. El is készült a kezdeti egy-két darab, a barátnőm kezdte büszkén viselni, aztán jöttek a kérések, a pozitív visszajelzések. Nagyon jól jött mindez, a varrás gyakorlása szempontjából is. Elmentem házakhoz köténymintákat fényképezni, keresni a megfelelőt, így hát van néhány jellegzetes hímzésminta is lefényképezve, digitalizálva. Szóval gyűjtési munkának is bevált. Ezekből válogattam, melyek azok, amikkel már bátran próbálkozhatom megvarrni.
Vázsonyi Csillával, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szakmunkatársával is ennek folytán kerültünk kapcsolatba. Meglátta a kupuszini mintás maszkokat, majd tudomásomra jutott a Hagyományok Háza vajdasági viseletvarró képzése, és Csilla bátorított, hogy jelentkezzem. Négyrészes tanfolyamsorozat indult tavaly. Nagyon jó volt a fogadtatás a tanfolyam közösségén belül. Ismerték a kupuszini viseletet az oktatók, kedvesen fogadtak, felkaroltak. Igyekeztem én elsajátítani mindent otthon is, például a szoknyák vasalásának, ,,ráncolásának” fortélyairól érdeklődtem egy néninél, nálunk a faluban. Azonban csak félinformációim vannak, mert sokszor az volt a válasz, hogy majd rájössz. Most látom, hogy valóban gyakorlattal sajátítható el. Nem könnyű átadni a tudást, nem is egyszerű érthetően magyarázni, továbbá az sem mindegy, hogy milyen az adott anyag, hogy veszi fel a keményítőt, nem mindegy, mekkora anyagból van megvarrva a szoknya… stb.
Eddig elkészítettem a lányomnak egy slingelt inget, kötényt, a fiamnak egy borszínű és a kék inget. Leginkább az általam lefotózott, begyűjtött szabásminták segítségével dolgozom. Van még egy néni, aki készít tulipányos sormintát kötényekre, de nem géppel, hanem kézzel hímzi. Egy fiatalasszony, akinek az édesanyja ezzel foglalkozott, úgyhogy tőle is egy-két tanácsot, információt kaptam. Amúgy valóban csak ránézésre, lesi az ember a színeket, a mintát és próbálgatja, hogyan is nézhet ki majd…
Úgy érzem, hogy a mi generációnk valamiféle hidat kellene, hogy képezzen: az idősek kivetkőztek, vagy már nem tudják, esetleg nem is akarják átadni a tudást, a fiatalok pedig sokan elmentek a világba, számukra mindez már nem a hétköznapok része. Mindenesetre vészjelző, tettre sarkalló tény az is, hogy például nálunk a fityulakészítés tudományát az elődök gyakorlatilag elvitték magukkal a sírba. Egy néni van mindössze, aki csupán a régieket újítja fel, de önmagában a papíralapot, aki elkészítené, senki nincs már.
Megfelelő, eredeti anyaghoz szintén nem könnyű hozzájutni. A hiányzókból mindig van a táskámban egy darabka, és amikor utazom, keresgélek. Magyarországon, Kalocsán vagy Pesten lehet találni, de hát oda nem utazunk gyakran. Most például kupuszini kék köténynek való anyagot keresek, de azt az árnyalatot nem találom sehol. Fehér szoknyához való vásznat viszont kerestem és találtam is, Magyarországon, ott sokkal minőségesebb és olcsóbb. Ezért is nagyon hasznosak a viseletvarró tanfolyamon szerzett ismeretségek – hallottuk Limburger Georginától.
