Megközelítőleg nyolc éve annak, hogy Nyers Lehel egy páratlan vállalkozást indított el Szabadkán. Darbukákat kezdett el készíteni. A vállalkozása annyira ritka, hogy Nyugat-Európában sincs párja, márpedig ezek az ütős hangszerek egyre kedveltebbek. A darbuka főleg a közel-keleti tradicionális zenében jelenik meg, de immár hallhatjuk a jazzben is, a világzene fellendülésével pedig szinte minden térséget meghódított. Egy ilyen dob nem mellékesen díszként is szépen mutat, az igazi rendeltetése azonban mégiscsak az, hogy játsszanak rajta. Nyers Lehellel a darbuka készítéséről beszélgettünk, amely során az is kiderült, hogy mi a tiszai agyag titka.
Jól sejtem, hogy a zene szeretete indított el ezen az úton?
– Az Újvidéki Egyetem Műszaki Karán diplomáztam elektronikai szakon, de mindig is olyasmivel gondoltam foglalkozni, ami a zenével kapcsolatos. Eleinte apukám tanított gitározni. A zenélést később is folytattam, fesztiválokra mentem, a Sziget Fesztiválon pedig dobosok keltették fel a figyelmemet. Jammeltek és árultak is dobokat. Beálltam közéjük, nagyon jó volt, és mindenképpen akartam ütős hangszereket. Vettem egy párat és jobban lekötött, mint a gitár. Azzal kezdtem el foglalkozni. A dobolás haverokkal hozott össze, akik ezt szintén szerették. Fesztiválokon találkoztunk és elkezdtünk dobolgatni. Több évig rendszeresen megfordultunk az újvidéki Sambansa brazil ütőhangszeres iskolában is. Az is nagyon jó volt. Így kezdődött minden. Azután szerettem volna venni valami jobb, professzionálisabb dobot, csak nem volt sehol. A profi hangszerek agyagból készültek, általában kecskebőrrel. Végül Budapesten találtam, az egyetlen helyen a régióban. Kisebb fajta volt és megközelítőleg 450 euró, nagyon drága ahhoz képest, hogy egy agyaghangszer. Nem volt sok pénzem, de összegyűjtöttem rá, mert fontosnak tartottam, hogy legyen egy olyanom.
Hogyan lett ebből vállalkozás?
– Találkoztam Ózsvár Péterrel, alias Agyag Peti keramikussal, agyagművessel, akivel korábban is barátkoztunk. Megmutattam neki, hogy milyen jó hangszert vettem, mire azt mondta, ilyet ő is csinálhatna. Elkezdtünk gondolkodni, hogy ez nem is rossz ötlet. Ez egy évig tartott, közben Agyag Peti mindig kérdezgette, hogy mikor fogunk hozzá. 2014-ben Isztambulba utaztam, hogy beszerezzek bőröket, megnézzem, hogyan néznek ki ezek a hangszerek és hogyan játszanak rajtuk. Elmentem Misirli Ahmet iskolájába. Ő vezette be az ún. török osztott-ujj darbuka játékot, egy új darbukázási technikát, miután kiment Egyiptomba. Tulajdonképpen a testvérével kivonultak a sivatagba egy-két évre és ott fejlesztették ki. Ez a technika csak ezekre az agyagdobokra jellemző. Direkt használatos az agyag hangja is, a dob testére ütve. Sokkal több hangot lehet belőle kihozni, mint az ugyancsak elterjedt alumínium testű plasztik membrános darbukákból. Ez nagyon szép technika, de nehéz elsajátítani. Abban a kultúrában a gyerekek kis koruk óta tanulják. Egy évre rá, két haverommal kimentünk Kairóba, hogy ott is feltárjuk, mi a helyzet. Felkerestünk hangszergyártókat, a műhelyeket jártuk, megfigyeltük, hogyan készítik a dobokat. Olyanok voltunk, mint a kémek. Vettünk is hangszereket, és sok bőrt, hogy el tudjuk kezdeni ezt a vállalkozást, ezután pedig Agyag Peti tényleg elkészítette a hangszer testét, nemcsak egyet, hanem rögtön hatot. Ezeket megpróbáltam felbőrözni, rá kellett jönnöm hogyan is csináljam, mivel érdemes ragasztani, semmi se volt leírva, minden a tapasztalattal jött, de elkezdtük és megindultunk a vállalkozással.
Egyáltalán mi a darbuka?
– Egy ütős hangszer, amit a Közel-Keleten használnak. A tradicionális zenéjükben jelent meg, Egyiptom lényegében a bölcsője ennek az agyag testű ütős hangszernek. Úgy hívják tablá, nálunk darbuka, de sok neve van, darabuka, doumbek stb. Az agyag darbuka a legősibb.
Hogyan készül?
– Először be kell szerezni az agyagot. Azután azt megművelni, hogy formálható legyen. Agyag Peti tiszai hordalékagyagot használ, amiről kiderült, hogy nagyon jó a darbukához. Tud készíteni kisebb és nagyobb darbukákat is. Megformálja az agyagot, azután jön a szárítás, ami hosszú ideig, egy hónapig is eltart. Eközben belül alakítja. Amikor megszárad, az agyag színe a sötétbarnából átmegy világos szürkés barnába. Ekkor teszi be először égetni, utána narancssárga lesz, arra teszünk rá a mázakat. Különbözőeket kombinálunk, hogy a minták előjöjjenek, azokat ráégetjük, a végén pedig rákerül a logó. Ezután hazaviszem, kiválasztom a bőrt, leáztatom és ráfeszítem a dobtestre. Azelőtt mindent én csináltam, de most már van segítségem, Pásztor Csaba hegedűművész, akinek épp azért tetszik ez a munka, mert szereti a hangszereket. Először a bőrt rá kell varrni textilre, a zsinórt átfűzni, majd pedig megfeszíteni. Annak is van külön technikája, meg kellett tanulni a kötést. Amikor a ragasztás és a száradás is megvan, szitanyomásos technikával logót is teszek a bőrre. Azután készítünk hozzá táskákat. Ez egy külön kihívás volt. Nehezen tanultam bele a varrásába. Azelőtt volt egy nagyon régi varrógépem, de azzal sokat kínlódtam. Akkor jött a lehetőség, hogy a Prosperitati Alapítványnál pályázzak. Amikor megnyertem, bejelenthettem a céget és vehettem két varrógépet, amelyekkel remekül lehet dolgozni. Nagyon jól jött a támogatás.
Honnan szerzed be a bőröket? Milyen bőrt használsz?
– Egyik barátom is tud bőrt előkészíteni, de sokat rendelek Pakisztánból, mert ott elég jók és olcsók. A kecskebőr a legelterjedtebb, de használunk borjúbőrt is – ami kicsit másmilyen, talán selymesebb hangot eredményez, mivel a bőr vastagabb –, és ami nagyon exkluzív, halbőrt, pontosabban harcsabőrt. A halbőr nagyon erős, nehéz beszerezni és drága is, ezért az abból készített darbuka is drágább.
A barakapercussion.com weboldaladon nagyon tetszetős darbukákat láthatunk. Valójában kik a fő megrendelők?
– Nagyrészt azok, akik játszani tanulnak, de a profi zenészek is, úgy 70–30 százalékarányban. Leginkább Nyugat-Európából érkeznek rendelések, szinte mindenhonnan, de Izraelből, Jordániából, az Egyesült Államokból, Kanadából és Japánból is. Szerte a világból. Izraelből egy viszonteladó is jelentkezett, aki egy nagy online darbuka-értékesítő felületet tart. Több mint tízet rendeltek, az is jó reklám volt, mert kiváló darbukásokat gyűjt egybe és a netre is tettek fel videókat. Populáris, elismert lett a márkánk. Eddig itthon nem nagyon vették a darbukát, de meglepő módon mostanában kezdik felkapni nálunk és Magyarországon is. Elégedettek vagyunk. A Szlovén Filharmónia is rendelt.
Ennyire kevés a darbukakészítő?
– Nyugat-Európában nincs is. Nem volt rá igény, de mostanában elég nagy iránta a kereslet. Főleg azokon a területeken készítik, ahol tradicionális hangszernek számít. Törökországban van sok gyártó, de található Egyiptomban és Görögországban is.
Mi a helyzet a szállítással?
– Nem probléma, jól becsomagoljuk, mivel törékeny, a postának pedig van olyan szolgáltatása, ami megkönnyíti a vámeljárást.
Hogyan sikerült beindítani a vállalkozást? Hogyan tettél szert világszerte elismerésre?
– Az első évben még nem ment nagyon, de egy évre rá beindult. Akkorra már elkészítettem a weboldalt, nyitottam Facebook-profilt és a YouTube-ra videókat töltöttem fel arról, hogyan szólnak a darbukák. Elkezdtek szállingózni a külföldi megrendelések és a pozitív visszajelzések, de a legnagyobb elismerést akkor kapta meg a dob, amikor Itamar Doari, világhírű izraeli ütőhangszeres játszott rajta.
Erre hogyan került sor?
– Budapesten koncertezett és odamentem hozzá a hangszerrel. Odaadtam neki, ő pedig magával vitte európai körútra, de otthon is használta és felvett néhány YouTube-videót. Nagyon szépen játszik rajta. Tulajdonképpen innentől lendült fel az egész. Más hírességek is játszottak rajta, például az Isztambulban élő, amerikai Raquy, neki is van egy hangszere és nagyon szereti. Itamar Doarival a BBC is készített műsort, amelyen a mi darbukánkon játszik. Nagyon jó érzés volt látni.
Milyen a jó darbuka?
– A tapasztalatunk azt mutatja, hogy a török és az egyiptomi darbukáknál másmilyen az agyag, talán szivacsosabb. Amikor az ember ujjal ráüt a mi darbukánk agyagfelületére, másképp, erőteljesebben szól, mert tömörebb az agyag, mint a déli országokéban. Egy kezdőnek ezen sokkal könnyebb játszani, mert jobban kijönnek a hangok. Szerintem ez az egyik ok, amiért népszerűek a mi darbukáink, a másik pedig az, hogy én úgymond nyugatira húzom meg a bőrt. Egyiptom sivatagi ország, ott sokkal szárazabb a levegő. Ők nem húzzák meg nagyon, mert nem kell. Kiszárad és jól hangzik. De amikor egy hangszer elkerül európai országokba északabbra, ahol párásabb a levegő, akkor besüpped. Mi ezért jobban meghúzzuk a bőrt, és szerintem emiatt jobb használni ezt a hangszert a nyugati országokban, mert mi tudjuk, milyen itt a klíma. A bőr természetes anyag és reagál a külső viszonyokra. Ha párának van kitéve, azt a bőr beveszi és elveszti a feszességét. Persze akárcsak mások, mi is készítünk hozzá lámpát, amit bele lehet helyezni. Ezzel érhető el az, hogy megfeszüljön a bőr. Tulajdonképpen beállíthatjuk, hogy mennyire feszes bőrt szeretnénk.
A pandémia mennyire érezteti a hatását ebben a vállalkozásban?
– Most kicsit leálltak a rendelések, mert nincsenek koncertek és a csomagküldő szolgáltatás is lassabban működik. Nagyon jó viszont az, hogy van egy belga darbukatanár, Simon Leleux, aki iskolát vezet, szépen játszik és preferálja a hangszeremet. Tavaly többet is vásárolt a tanítványainak. Várjuk, hogy enyhüljön a járványhelyzet és újból legyenek koncertek, fesztiválok. Hiányoznak a workshopok is. Budapesten található egy erős darbukás összetartó közösség, ahova becsöppentem, mint darbukagyártó, így gyakran utazok fel. Egyrészt tőlük dobolni tanulok, Misirli Ahmet technikáját, mert ők ezt profi szinten űzik, másrészt pedig, ha viszek darbukákat, meg tudják ítélni, hogy milyen minőségűek, esetleg tanácsolhatnak, hogy min kellene változtatnom. Ők tartanak workshopokat is, ott is már adtam el hangszereket és sokat beszélgettem Varga Mersével és Smuk Tamással. Legutóbb sajnos elmaradt a workshop, de nagyon jó, hogy van ez a közösség, akik magukénak érzik a darbukáimat.
Korábban téged is lehetett látni zenélni, nemcsak készíted a darbukákat, játszol is rajtuk...
– Játszok, de szeretnék jobban megtanulni. Régebben több formációban zenéltem, például a Libalegelőben, az egyik zenésztársam épp Pásztor Csaba volt, de néhány évig Vladimir Todorovićtyal is játszottam, Asztalos Alfréddel, Krizsák Viktorral és Szűcs Mihállyal pedig a Grufti Groove együttesként léptünk fel. Több min tíz éve a Lábos Electric Orchestrában is ütőhangszerezek.
