Giacomo Puccini népszerű mesterművével, a Toscával indult a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada az elmúlt hétvégén. A nagy sikerrel bemutatott opera főbb szerepeiben a nézők a nemzetközi operaélet nagy tekintélynek örvendő művészeit láthatták, köztük Tosca szerepében a Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima Primissima-díjas szopránt, Rost Andreát, aki lapunknak nyilatkozva elmondta, régi álma vált valóra azzal, hogy elénekelhette Tosca szerepét, ami azonban élete egyik legnehezebb időszakában talált rá. A világhírű operaénekesnő rövidesen Japánban tart mesterkurzust, de emellett számos egyéb fellépésre, köztük igen különleges produkciókra is készül az elkövetkező hónapok során.
– A Tosca című előadást igen különleges próbafolyamat előzte meg, nemcsak azért, mert a próbák nem Szegeden, hanem Budapesten kezdődtek, hanem azért is, mert amikor a rendező, Bocsárdi László ismertette velünk a koncepcióját, nagyon érdekes volt számomra hallani a prózai színház felől érkező rendező gondolatait a librettóról, hiszen mivel nem kottista, ezért nyilvánvalóan ebben az esetben is a szövegkönyvhöz nyúlt. Az azonban, amire a szövegkönyvben ráérzett, és az, ahogyan mindezt megpróbálta színpadképessé tenni – az ő szemszögéből, az ő habitusával és az ő színpadi hozzáállásával – hihetetlenül izgalmassá tette ezt az egész folyamatot. Természetesen nem egyszerű feladat egy operaénekesnek egy prózai színházból jövő rendezővel dolgozni, hiszen annak ellenére, hogy kiválóan lehet vele kommunikálni és mindent igyekszik akceptálni is, mégis mások a szokásai, másként szokta meg a próbáknak, illetve magának a próbafolyamatnak az irányítását is. Egy prózai színházban azzal kezdődik a munka, hogy az alkotók leülnek, és összeolvassák a szöveget. Mi is így tettünk a legelső próbán: ültünk egy nagy asztalnál, és tanulmányoztuk a szöveget. Ez egyrészről jó volt, hiszen mi, énekesek talán kevesebbet foglalkozunk azzal, hogy azonnal rálátást kapjunk a szövegre, illetve magára a történetre, a szereplők kapcsolatrendszerére és a hasonló dolgokra, másrészről viszont úgy éreztük, mindez egy kicsit lassítja a munkát, ezért már szinte mindannyian úgy voltunk vele, hogy na, jó, ne beszéljünk annyit róla, inkább csináljuk! Onnantól kezdve azonban, amikortól már sikerült teljes mértékben egymásra hangolódnunk, fantasztikus volt a közös munka. Érdekes módon két nappal a bemutató előtt, éjjeli negyed egykor ott ültünk a hármasban a rendezővel és az énektanárnőmmel a színpad mellett, egy asztalnál, beszélhettünk az előadásról, és úgy éreztem, akkor kaptam a legjobb instrukciókat, sőt, akkor kaptam meg az igazi kulcsot az én Toscámhoz – magyarázta lapunknak nyilatkozva Rost Andrea, hozzátéve, különös kihívást jelentett számára, hogy ez volt az első olyan szerepe, amelyben ölnie kellett, ami korántsem volt könnyű feladat, hiszen – ahogyan fogalmazott – minden egyes alkalommal elő kellett bányásznia magából azt az erőt és azt a határozottságot, ami egy ilyen cselekedethez szükséges, a rendező azonban rendkívül sokat segített neki ebben.
– A rendező Toscája és az én Toscám a kezdeti időszakban sem volt igazán távol egymástól, csupán a megközelítésmód volt más. Azt hiszem, hogy én egy törékenyebb Toscát képzeltem el magamnak, Laci viszont egy keményebbet, határozottabbat. Úgy érzem, teljes igaza volt abban, hogy mivel ennek a nőnek ölnie kell, erősebbnek kell lenni Scarpiánál, aki egész Rómát félelemben tartotta. Ehhez fel kell nőni. Ezt nem lehet törékeny nőként megtenni. A Cavarodossival való szerelemben lehet törékeny, egyébként viszont nem nagyon, hiszen Tosca egy befolyásos nő, egy ünnepelt díva, akinek bejárása van a királynőhöz, egy Angelina Jolie, azaz határozottnak, sőt, néha egészen szikárnak és egészen hidegnek kell lennie. Számomra ezek voltak az új színei, és nagyon örülök annak, hogy ezeket elmondta nekem a rendező, csakúgy, mint annak, hogy az elképzeléseink átfedésbe kerültek egymással. Azt gondolom ugyanis, hogy eleinte egyikünknek sem volt száz százalékban igaza, de ez volt az igazán gyönyörű a próbafolyamatban: ahogyan elkezdtünk közeledni egymáshoz, az elképzeléseink összeforrtak, és megszületettek azok a karakterek, akiket a nézők a színpadon láthattak. Nemcsak Toscáé, hanem Cavaradossié, Scarpiáé és a többieké is – fejtette ki a Kossuth-díjas operaénekesnő, aki elmondta, a Szegedi Szabadtéri Játékokon bemutatott előadást nagyon letisztult, szinte stilizált színpadkép jellemzi, amelyben nem lelhetők fel azok a díszletelemek, amelyek a partitúrában megtalálhatóak, vagyis azok, amelyekkel a szokványos rendezésekben találkozni szoktunk, és ettől az előadás bizonyos momentumai jelképessé válnak.
– Nagyon sok esetben előfordul, hogy nem jelenik meg egyértelműen az, amiről énekelünk, de talán éppen ettől lesz általános és távolra mutató a produkció. Gyönyörű a színek játéka a színpadon. A kórus vörös színe egészen elképesztő. Az előadásban az egyetlen zöld szín Toscáé, aki ezáltal teljesen elkülönül a többi szereplőtől. A ruháján egyébként egy hatalmas pipacs is található, mivel a legelején egy pipacscsokorral jövök be a színpadra. Azok, akik becipelik Cavaradossit olasz rendőrruhában vannak, Scarpia egy kvázi katonai szerelésben látható, tehát az egész nagyon feszes, nagyon erős és nagyon látványos, hiszen ezek a színek mind-mind azon a fehér kifutópályán jelennek meg, amely arra hivatott, hogy kiemelje a fontos történéseket. A ministránsruhában megjelenő gyerekek az egyetlenek, akik nem az eredetitől eltérő módon jelennek meg a színpadon, és ennek is gyönyörű üzenete van. Azt gondolom, hogy a színválasztás és a letisztult színpadkép is igen különlegessé teszi az előadást, csakúgy, mint a vége. A végén ugyanis, amikor a legutolsó hangot is eléneklem, azaz amikor elordítom azt, hogy Scarpia, majd az Isten előtt találkozunk, és számot adunk, és megfordulok, széthúzom a vasreteszt, és ott van előttem az Angyalvár teteje, akkor a nézők egy korábban rögzített videóbejátszáson teljesen közelről láthatják az arcomat, és azon azt, ahogyan szembesülök a mélységgel, és azzal, hogy meg fogok halni. Igazából tehát a videón játsszák be a zuhanásomat, a valóságban csak finoman lelépek egy lépcsőn, és eltűnök – mesélte a világhírű szoprán, aki saját bevallása szerint – ahogyan mindig – ezúttal is nagyon élvezte a Szegeden töltött időszakot, hiszen mindig nagyon szívesen tér vissza a Tisza-parti városba.
– Mindig nagyon szerettem Szegedre jönni, hiszen egy nagyon szép és nagyon élhető városnak tartom, sok fiatallal, kiváló szakemberekkel és pezsgő zenei, illetve kulturális élettel. Nagyon jó emlékeim vannak, hiszen Luciát énekeltem itt, a színházban, teltházas koncerteket adtam, sőt, a Dóm téren is volt egy nagy koncert, amelyen többek között én is felléptem. De énekeltem a Pillangókisasszonyt is, előtte Mimit a Bohéméletben, szóval úgy tűnik, elsősorban a Puccini szerepek találtak és találnak itt meg. Ezúttal Pál Tamás volt, aki rám gondolt, és aki azt mondta, hogy ha már annyira szeretnék Toscát énekelni, akkor csináljuk meg együtt, itt, Szegeden, és nagyon hálás vagyok neki azért, hogy ennyire számon tartotta az álmomat, és azért is, hogy közösen valósíthattuk azt meg. Tosca szerepe azonban egy nagyon nehéz időszakban, életem talán legnehezebb időszakában talált rám, hiszen május végén veszítettem el az édesanyámat, aki egy rövid, ám rendkívül kegyetlen betegségben hunyt el, és ez érthető módon nagyon megviselt – hangsúlyozta a Kossuth-díjas operaénekesnő, aki a nehéz időszak után máris előre tekint, hiszen az elkövetkező hónapok során rendkívül sok izgalmas feladat vár rá.
– Július végén megyek Japánba, ahol egy nyolcnapos kurzust fogok tartani a Kirishima Nemzetközi Zenei Fesztiválon. Emellett koncertjeim is lesznek, és terveim szerint pihenek is három napot, hiszen nagyon szeretek Japánban feltöltődni. Augusztus 14-én lesz a Kaposfesten egy koncertem, majd Pannonhalmán fogok énekelni egy Górecki-szimfóniát Keller Andrásékkal, a Concertóval, majd 27-én Budapesten, a Bakáts téren is koncertezem. Ezt követően elindul az évad, a Székely fonóban én leszek a fiatal leány, majd Szombathelyen egy nagyon tehetséges fiatal karmesterrel, Madaras Gergellyel adjuk elő Mahler IV. szimfóniáját, utána pedig a Magyar Állami Operaház japán turnéján énekelek Rosalindát a Denevérben, illetve Luciát a Lammermoori Luciában. Ezt követően a budapesti zeneakadémián lesz egy nagyon izgalmas koncertünk az akadémia rektor asszonyával, Vigh Andrea hárfaművésszel. Ez a koncert több szempontból is nagyon különlegesnek ígérkezik, hiszen áriák lesznek hallhatók hárfakísérettel, ráadásul korábban még soha nem zenéltünk együtt, és ezért mindketten nagyon várjuk a közös munkát. Ezután elmegyek egy kicsit pihenni Amerikába, majd folytatódik az évad, februárban Placido Domingóval lesz két előadásom Budapesten, majd Desdemonát énekelek az Otellóban, Juditot A kékszakállú herceg várában, azután Saloméra készülök, szóval igen kemény és tartalmas év előtt állok, de nagyon szerencsésnek érzem magam emiatt, és igazán hálás vagyok érte a Jóistennek – fogalmazott lapunknak nyilatkozva Rost Andrea, a Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima Primissima-díjas operaénekesnő.
