A kiegyezést követően, „a magyar alkotmányos rend hajnalhasadtával” Csupor Gyula és Dömötör Zuárd fiatal ügyvédek vezetésével új ügyvédi gárda telepedtek le Óbecsén, akiknek neve, tevékenysége korábban Baja vidékén volt ismert. Csupor Gyula pályája elején járó, jeles író volt – első munkája, a Megbukott a mama! (1868) című regénye akkor frissiben hagyta el Zomborban Bittermann Nándor nyomdáját –, Dömötör Zuárd pedig Baja címen lapot szerkesztett, amely 1876-tól élénk szellemmel, változatos tartalommal jelent meg a Duna-parti városban. Lelkes, alkotásra kész ifjú volt mindkettő. A közélet szereplőiként hatalmas lendülettel láttak hozzá az egyesületi élet megszervezéséhez, közös munkájuk eredményeként jött létre az óbecsei Lövészegylet, amely az akkori polgári társadalom egyik legfontosabb találkozóhelye volt. A korabeli tanúk szerint „bámulatosan szép” tisza-parti központjában Dömötör Zuárd – aki maga is kitűnő versmondó volt – sokak által kedvelt műkedvelői előadásokat szervezett. Fárbás József szerint „a Tisza-mentén elterülő nagy liget legszebb helyén, árnyas területen épült fel a lövölde, az úri társaság kedvenc szórakozó helye. Aki ismerte a város díszét jelentő ligetet, az csak elismeréssel emlékezhet vissza az akkori bíróra, Szonomár Jánosra, a liget megteremtőjére.”[1] Dömötör Zuard, a közügy sajnálatára csak pár évig tevékenykedett Óbecsén, ifjan már 1882-ben elhalt. Emlékét a pályatárs, Csupor Gyula méltatta.
Az óbecsei városháza
1882-ben ügyvédként érkezett Óbecsére Boromisza Tivadar, a későbbi vármegyei tb. főügyész is, és csakhamar – miután a feltörekvő polgárság fölismerte benne az „igazgyöngy értékű erényeket” – széles népszerűségre tett szert a városban, és a közösség egyik vezető embereként előbb a községi képviseletbe, majd a vármegyei törvényhatóságba jutott meghatározó szerephez. Polgári elnöke lett az óbecsei katolikus hitközségnek, ügyésze az I. takarékpénztárnak, de szerepet vállalt a helyi és megyei kulturális egyesületek vezetésében is. A nagy és hosszan tartó járásosztási perben ő képviselte a „nemosztókat”. „Minden igaz ügynek lelkes és áldozatra kész apostola volt, és csupa szeretet és figyelem sugárzott ki egész lényéből” – írta róla nemes alakjára emlékezve Fárbás József.[2] 1906-ban költözött el Óbecséről, amikor bátyját Boromisza Tibort, volt kalocsai kanonokot szatmári püspökké nevezték ki, ahol ő is birtokot vásárolt. 1930. augusztus 8-án, 78 éves korában halt meg, és Szatmáron a családi sírboltban temették el.
Régi nemesi család sarjaként került Óbecsére Rákóczi Parchetich Félix is a királyi közjegyzői állásba. Apja Parchetich Hugó, az 1848-as forradalom idején országgyűlési képviselő volt, akit emiatt a szabadságharc bukása után, a megtorlások idején Haynau halálra ítélt, majd az ítéletet kegyelmileg 18 évi várfogságra változtatta. Őt is, mint több vezető férfiját Óbecsének a bajai főgimnázium adta. Parchetich Félix hét évig volt Óbecsén közjegyző, ezalatt mint vezető városatya, tevékenyen részt vett a közélet alakításában. Az 1880-as évek elején Újvidék és Baja városok együttes főispánja lett. A városért tett szolgálatai elismeréséül Haynald Lajos kalocsai bíboros érsek után ő lett Óbecse második díszpolgára. Később a nemes elismerésben olyan személyek részesültek, mint Than Mór híres festőművész, a város szülöttje és Csupor Gyula ügyvéd és kiváló író. 1882-ben a királyi közjegyzői állásában Vissy Károly követte őt. Újvidéken halt meg 1889 áprilisában, ahol Szulik József lelki barátja temette el.[3]
A kikötő
1874-ben fiatal a vármegye által megválasztott járási főorvosként került Óbecsére Milkó Ignác, és közel negyven éven át lelkiismeretesen végezte gyógyító munkáját. Őt is, mint akkori közéletünknek sok jelesét – Szulik Józsefet, Csupor Gyulát és Parchetich Félixet –, a bajai főiskola nevelte. 1876-ban ő alapította meg a város első pénzintézetét, az Óbecsei I. Takarékpénztárat, amely 1908-ban fuzionált a Kerületi Hitelbankkal, majd később a Bács–Tiszamelléki Takarékpénztárral, és amelyeknek együtt 30 éven át volt az igazgatója. Hosszú éveken át volt az izraelita hitközsége elnöke, vezetésével épült fel a díszes zsinagóga. Kimagasló érdeme volt abban, hogy társulati alapon létrejött a községi polgári fiúiskola, és külön a polgári leányiskola is, melyeket egy év múlva átvett a község. Az ő irányítása idején kapott a város ártézi kutakat és ártézi gyógyfürdőt. Fárbás József Milkó Ignác érdemei között tartotta számon, hogy „a gazdasági élet föllendítését, a járásosztás békés véglegesítését harcos küzdelmeivel szorgalmazta, amikor a földéhez minden-osztók ellen foglalt állást, és biztosította a jövő kultúrának a 200 láncos iskola-földet, és a községnek a kisrétet”.[4] 1910-ben, nyugdíjba vonulásakor, négy évtizedes, a közösségét szolgáló munkájáért megkapta a Ferenc József rend lovagkeresztjét. 1916-ban, 76 éves korában Budapesten halt meg.
A XIX. század utolsó évtizedeiben a kalocsai, a bajai és a szegedi tanítóképző intézetek sok kiváló tanítót adtak a bácskai Tisza-mente népnevelésének és a felekezeti iskoláknak. Közülük is kiemelkedett Mócsy Antal tanító Adáról, a kalocsai fiú tanítóképző tanára, majd annak országos hírű igazgatója; Dreisziger Ferenc, szintén adai tanító, kiváló tanügyi író, aki Kalocsán lett pedagógiai tanár és lapszerkesztő; Révfy Géza óbecsei tanító, később a csáktornyai tanítóképző tanára, aki pályáját Temesváron fejezte be; Mócsy László, Mócsy Antal fia, óbecsei tanító, aki idővel az esztergomi képezde kiváló tanára lett; Szűcs János óbecsei tanítónak a megyei tanfelügyelőséget kínálták fel, de nem fogadta el; Acél Sándor bácsföldvári tanító Szlavóniában a Julián-egyesület igazgató-tanítója lett. Mellettük Balaton Géza és Szabó Sándor óbecsei, Gyetvay Béla, Fridrik Tamás és Piller Gyula adai, Kleiner János és Berec Lajos moholi, Novoszel János zentai és Szüszner Ferenc bácsföldvári tanító – „mind ékes büszkeségei a Tisza-menti néptanítók jeles gárdájának”.[5]
Az óbecsei jeles tanítók sorát Balaton Géza nyitotta meg, aki édesapját, Balaton Jánost követte a tanítói állásban, és teljes 30 éven át szolgálta a köznevelés ügyét. Igazi minta-tanító volt, és ez Fárbás József szerint nagy elismerés akkor, amikor köztudott, hogy „a Tisza-mente, de maga Becse is arról volt nevezetes, hogy kiváló néptanítók működtek itt egy teljes emberöltő előtt”, példás és jó hírű iskolái voltak a vidéknek. Balaton Géza a felső – a 4., az 5. és a 6. – osztályokat vezette, így hát ő adta „a közéleti kultúrát” az ifjú nemzedékeknek. Bár akkoriban még nem volt középiskola Óbecsén, „mégis derék, értelmes iparos és gazdálkodó nemzedék került ki iskolájából. Súlyt helyezett arra, hogy a gyermekek szépen, tisztán írjanak, elsajátítsák a helyesírást és, hogy jártasak legyenek a számtanban, földrajzban és történelemben.” Ő volt Óbecsének a mindentudó lexikona. A közírás téren is kiválót alkotott, munkái között kimagaslott a népiskolai használatra kiadott Magyarország történelme rövid kivonatban (Kalocsa, 1873) című munkája, amely Geschichte Ungarns für Volksschule (Budapest, 1876) címmel németül is megjelent. Földrajz népiskolai használatra (Budapest, 1875) című, később 39 kiadást megért tankönyvét Geographie für Volksschule (Budapest 1876) címmel szintén lefordították németre. Természetrajz népiskolai használatra (Budapest, 1878) című tankönyvét Zemopis pre lúdové školy (Budapest, 1890) címmel a szlovák tanulók is haszonnal forgatták. A pedagógiai irodalomtörténet szerint Balaton Gézának „tömör irálya”, nagyon szép stílusa és világos leírása volt. Mint tanító, tanügyi dolgozataival, apróbb szakkönyveivel szolgálta az iskolát, amelyeket tankönyvül vezetett be, és amelyeket úttörőként terjesztett el a tanítás megkönnyítésére.[6] 1891-ben történt, nyugdíjba vonulásakor volt tanítványai: Kovács Ferenc helybéli tanító, Fonyó Pál plébános, és Osztrogonácz Ferenc tanítótársa búcsúztatta őt. Nyugdíjazása után állandó és termékeny munkatársa lett az Óbecse és Vidéke című helyi lapnak, ahol számos tárcája, közérdekű cikke, kritikája, visszaemlékezése jelent meg.
Óbecse Gróf Tisza István utca (Mák Ferenc archívumából)
Osztrogonácz Ferenc néptanító is Baján született, őt is az ottani főgimnázium adta Óbecsének. 1887-ben, a tanítóképző elvégzése után egykori diáktársa, Szulik József hívta meg tanítónak a város katolikus felekezeti iskolájába. Előbb a szállási új iskolánál tanított, egy év múltán azonban rövid időre az alsóvárosi iskolához került, onnan pedig a belvárosba hívták. Hamarosan a város vezető közéleti személyiségek a sorába emelkedett. Ő honosította meg a földrajz tanításánál az úgynevezett rajzoltató módszert, amelyről sok tanítógyűlésen tartott pályatársainak előadást, mutatott be minta-tanítást, sőt Földrajzi előismeretek és Bács-Bodrogh-megye rövid leírása (Budapest, 1894) címmel A bács-bodrogh-megyei népiskolák III. osztálya számára külön kis tankönyvet adott ki. Sok éven át tanított a helyi ipartanonc iskolában is, munkája nyomán a helyi lapokban számos tanügyi szakcikke látott napvilágot. Csupor Gyula után hosszú éveken át volt elnöke a Polgári Dalkörnek.[7]
A kiváló iskolamesterek sorába tartozott Losonczi Antal tanító is, aki 1892-ben került Óbecsére. Seffer vezetéknevét 1899-ben váltotta Losonczira. Oktató-nevelői feladata mellett lelkesen vett részt a város művelődési életében, ezért az évek múlásával sorra választották meg különböző vezetői tisztségekre: Csupor Gyula elnöksége idején a Magyar Dalkör karnagya volt, majd a Polgári Segélyszövetkezetnek lett a könyvelője, ezzel szinte egy időben a Magyar Népkör jegyzője lett, s ezt a munkáját 25 éven át tisztességgel végezte. Ő írta meg a Népkör történetét. A visszaemlékezések szerint részese és szervezője volt minden hazafias megmozdulásnak. Írásai rendszeresen megjelentek az Óbecse és Vidéke című helyi lapban, „zamatos tárcáit, tartalmas cikkeit szívesen olvasta a közönség”. Hosszú éveken át „neveléstani iránycikkeket” jelentetett meg a Népnevelők Lapjában. Szeretett városában, 51 éves korában, 1917-ben halt meg.[8]
Petrovácz József 1871-ben lett óbecsei néptanító, ahol mindössze néhány évig, 1872–1879 között tanítóskodott, az 1880-as évek elején Kubinszky Mihály címzetes püspök ajánlatára már Kalocsára az érseki tanítóképezdéhez került pedagógiai tanárnak. 1888-ban a tanítónőképezde igazgatójává nevezték ki. Császka György érsek alatt a jeles Mayer Béla főtanfelügyelő – később fölszentelt püspök – mellett az egyházmegye segédtanfelügyelője lett. A fiúképezdében horvát-szerb-illír nyelvet is tanított.[9]
Csiplits Jovan néptanító mintaszerű népiskolája mellett lelkes oktatója volt az 1886-ban alapított iparostanonc iskolának, ahol szép eredménnyel tanította a rajzot és az ipari számvetést. Fárbás József szerint „különös érdeme volt: a helyi tanítóság között a testvéries együttérzésnek ápolása”.[10]
(Folytatjuk)
