Elemér a másodikon lakott. Súlyos depresszióval küzdött. Szombat volt. Reggel bevette a gyógyszereit s kedvenc időtöltésével töltötte a napot, méghozzá klasszikusok olvasásával. Diána, az anyja épp öltözködött, ment hivatalos ügyeket intézni. El is köszönt:
– Nemsoká jövök!
– Oké! – mondta Elemér.
S Diána elment. A lépcsőházban összefutott a szomszéd Bélával, akitől első látásra meg is ijedt.
– Hát magával mi történt? – kérdezte Diána Bélát.
Ugyanis Béla teljesen kopasz, tar fejű volt. Bánatos arccal válaszolt:
– Rákos vagyok!
– Te Jóisten!
– Igen, az... – mondta reményvesztetten a férfi – És a maga fiával mi van?
– Szedi a gyógyszereit.
– Na, megyek.
Elemér mindent hallott. Le volt döbbenve ő is. Béla magányosan élt. Nagyon is. Úgy élt, mint egy remete. Hatvanhárom éves volt, három éve nyugdíjas. Senkije nem volt, szinte Elemér számított a legjobb barátjának. Az egész háztömbben. Tudta, hogy milyen betegséggel küzd. Mindig rokonszenvet érzett iránta. Diána sokáig oda volt. Béla hamarabb hazaért. Mielőtt belépett volna a saját lakásába, gondolt egyet s bekopogtatott Elemérhez.
A férfi ajtót nyitott.
– Jó napot Béla! – üdvözölte Elemér.
– Szia! Hogy vagy?
– Egész jól. Hallom, maga meg rákos.
– Igen. Az vagyok.
– Látom, kihullt a haja.
– Igen. De a remény mindig él. Kemoterápiás kezelésre járok.
– Gyógyulást kívánok.
– Én is neked.
– Nekem nincs ilyen súlyos betegségem.
– Azért fiatalon neked is kijutott a rosszból. Én a te korodban egészséges voltam.
Elemér zavarba jött.
– Na de hát ilyen az élet. Sose tudni életünk milyen szakaszában mi történik velünk... – mondta Béla.
– Ja. Énnekem is megvan a depresszióm oka.
– Éspedig?
– Az apámat elvesztettem.
Elemér nagyot sóhajtott.
– Kamasz voltam. Én nem tudok élni a bánattal, ahogy mondják az ún. felnőtt emberek.
– Igazad van, öcskös. Megértelek. Hát az írás hogy megy?
– Megyeget. Több folyóiratban megjelentem.
– Majd elolvasom ám.
Elemér elmosolyodott.
– Oké. Csak ne legyen túl szigorú a bírálattal.
– Nem leszek.
– Maga meg gyógyuljon meg!
– De te is!
Majd Béla búcsúzott.
– Minden jót! – köszönt el Elemér.
– Viszont!
Visszament a lakásába. Diána hamarosan megjött.
– Mi van veled? – kérdezte.
– Semmi.
– Olyan furcsa vagy.
– Csak járt itt nálam a szomszéd Béla.
Diána eltűnődött.
– Mit akart tőled?
– Semmit. Csak meglátogatott.
– Beszélgettetek?
– Aha.
Aztán valaki kopogtatott. Diána ajtót nyitott, s Béla ott állt egy üveg vörösborral a kezében.
– Hát maga? – kérdezte Diána.
– Úgy gondoltam megisszuk ezt az üveg bort a fiával.
– De hiszen neki nem szabad inni... Maga meg rákos...
– Ugyan... Ennyi egyikünknek sem árt meg.
– Jól van. Akkor igyák meg.
S Elemér is megjelent közben az előszobában. Látta Bélát borral a kezében.
– Megisszuk?
– Igyuk! Jöjjön a konyhába – invitálta a vendéget.
Béla felbontotta a bort, majd iszogatni kezdtek. Diána meg bekapcsolta a tévét s eltűnődött ezen a két betegen, akikkel teljesen igazságtalanul bánt el az élet...
