Szinte majdnem napra egyezően történt két színháztörténeti esemény Zentán, az egyik a színielőadások kezdete, a másik pedig az új színházteremben az első előadás volt. Két fontos dátum a zentai színielőadások folyamatában, amelyek meghatározóak voltak a helyi művelődéstörténet alakulásában.
1833. december 13-án játszottak Zentán először színdarabot közönség előtt, és 1903. december 12-én, az újonnan épült színházteremben elsőként tapsolhatott a közönség Thália új, csinos és díszes templomában az első előadásnak.
Zenta művelődési életének kezdete a XIX. század első évtizedeiben körvonalazódik, amikor a földművelés, a gabonakereskedelem, az iparos társadalom fejlődése és elsősorban a város több 10 ezer holdas birtoka megfelelő anyagi hátteret biztosít a társadalmi szerveződések kibontakozásának, ezen belül a kultúra fejlődésének.
A város a XIX. század elején már jelentős település a Tisza mentén, közel 7 ezer lakossal. 1818-ban megnyílik az első gyógyszertár, majd az 1820-as évek első felében diplomás orvos is letelepedik a városban. A közösségi élet szerveződése az 1820-as években válik érezhetővé, ugyanis ekkorra már megteremtődtek az ehhez szükséges gazdasági és társadalmi feltételek.
Szeleczky Zita a zentai színházban, ahol a Mária főhadnagy c. operettben lépett fel 1943 februárjában, fotó: Stevan Kragujević felvételei, Történelmi Levéltár Zenta
E változások eredményezik, hogy 1826-ban kórházalapot hoznak létre, egy későbbi közkórház létesítésére, majd 1832-ben olvasókaszinó alakul, másodikként a megyében, Baja után, amelynek a városháza egyik terme ad otthont. (Pár hónap után a hatóságok bezárták az olvasókaszinót a jakobinus eszmék propagálása címén, de miután fellebbeztek a megyéhez, ismét működhetett a nemzeti olvasóterem.)
Az első színielőadásra Zentán 1833 végén került sor. A Kőrösi–Kilényi-féle szabadkai társulat egy része Zentán vendégszerepelt 1833. december 13. és 1834. február 9-e között, s ez idő alatt mintegy 30 színpadi mű került bemutatásra a régi városháza nagy tanácstermében. Az utolsó előadás bevételét a zentai közkórház működésére ajánlották fel a szervezők.
Az előadások nagy sikert arattak, ugyanis a színjátszó társaság majd két hónapig szórakoztatta a zentai közönséget, és a városi honatyák is elismerően szóltak a bemutatott darabokról. Ennek ellenére hosszabb szünet következett a színielőadások vonatkozásában, s a szabadságharc kitöréséig még csak egy vendégszereplésről maradt fenn feljegyzés, mely szerint Demjén Mihály társulata járt Zentán 1835-ben, a szabadkai szereplésük előtt.
Az első színjátszó társulatok szereplésének hatása nem múlt el nyomtalanul, ugyanis 1837-ben Karácsony István tanító magyar amatőr színjátszó csoportot alakított, s két évig játszott a csoport a városi nagy tanácsteremben.
A színjátszás hosszú ideig tartó pangásának fő oka a támogatók és támogatások hiányában keresendők. A jelentősebb, nagyobb bácskai városok anyagilag is támogatták e kulturális tevékenységet, de Zenta városa ettől elzárkózott.
A szabadságharc utáni korszak nem kedvezett a magyar színjátszásnak, s csak 1860 után van hír arról, hogy Berzsenyi Károly társulata 1861-ben itt játszott, ami abból következtethető, hogy Majoros főbíró pénzt kölcsönzött a társulatnak, ő pedig 1861. március 5-től 1862. január 4-ig volt a város főbírája (rangban első embere).
Pár évvel később, 1865 tavaszán Sípos Károly daltársulata Szabadkán vendégszerepelt, és a társulat közben Zentára is átrándult. Március 16-án és 18-án két operett és két vígjáték volt műsoron. A zentai közönség ekkor tanúja lehetett Kölesi Lujza (később Blaha, 1850–1926) első színpadi sikereinek. (Ekkor Lujza még csak 15 éves, de már ötéves kora óta vándortársulatokkal járja az országot.)
Bő negyed század múltával, 1893. június 14-én, a színpad nagyasszonya, korának legismertebb és legkarakteresebb színésznője, a Nemzeti Színház kiemelkedő tagja, Jászai Mari (1850–1926) vendégszerepelt Zentán. Az Eugén-szálló dísztermében adtak hangversenyt, Hilgermann Laura operaénekesnővel és Polónyi Elemér zongoraművésszel.
Az 1880-as évektől a monarchia végéig (1918), mintegy 60 társulat fordult meg a Tisza-parti városban, többségében a nem igazán neves társulatok, mivel Zenta mégiscsak egy huszon-egynéhány ezres lélekszámú város, és a közönség sem nagyszámú, mindemellett a város sem ad támogatást a színielőadásokhoz és a társulatoknak sem, hogy ezzel is emelje a színház életnívóját. Az új színház megépüléséig, a társulatok kénytelenek voltak fellépni a szűk és alkalmatlan játékszínen, ami szintén csak rontotta az olykor még kiváló előadások hangulatát. Ennek tükrében érthető, hogy a színházi élet minősége, a társadalomra és a szellemi életre gyakorolt hatása messze elmaradt a nagyobb bácskai városokétól (mint pl. Szabadka, Újvidék, Zombor).
A színielőadások kapcsán természetesen szóba kerül a színjátszás helyszíne is, amely eleinte a régi városháza nagytermében, később az ún. Nagyvendéglő Üvegtermében (Tükörterem) játszódott. A főtéri kerületi kocsma, a későbbi Nagy Vendéglő, az idők folyamán a legmeghatározóbb helyévé vált a város társadalmi és kulturális életének. Végül 1861-ben elbontották az 1826-ban újjáépült, s az 1851-ben renovált nagyvendéglőt, s új, szintén emeletes, klasszikus stílusú vendégfogadót emeltek a helyén, melyet a későbbiek folyamán többször is javítottak és tataroztak. A vendéglő 1883-ban felvette a hangzatos Eugén Herczeg Szálloda nevet (Savoyai Eugén hercegről, a zentai csata győztes hadvezéréről).
A Nagyvendéglő már 1862-től a zentai kaszinó törzshelye lett, így a városi értelmiség kedvenc találkozóhelye is. Az épület udvari szárnyaként emelt Üvegterem (Tükörterem) adott helyet a társas összejöveteleknek, hangversenyeknek, melyben 1863-tól színielőadásokat is tartottak. 1871-ig a Tiszai Korona-kerület, vagyis az ún. distriktus tartotta a vendégfogadót, de a kerület megszűnése után, a város tulajdonába került, azzal, hogy a város kiadta vállalkozóknak, akik csinosították és berendezték a vendéglőt.
Az Eugén szálloda és vendéglő jelentősebb renoválására I. Ferenc József király 1895. évi zentai látogatása kapcsán került sor, majd 1900-ig a kor haladó szellemét tükröző átalakításokon ment keresztül.
A szálló bérletét 1900-ban a lippai származású Lédermann Ignác vette át, aki elindította a szálló korszerűsítéséhez szükséges alapos rekonstrukciókat. Ennek a tervnek része volt egyebek mellett egy állandó színpaddal ellátott, 440 fő befogadására alkalmas díszterem (színházterem) létesítése, amelyet a meglévő Üvegterem helyére terveztek. Az átalakítási terveket Endrei Soma városi főmérnök készítette el, s a régi épületrész és az új színházterem közé kerülő világító udvarba került a férfi és női ruhatár. A színpadot hat méter széles kosáríves nyílás kötötte össze a díszteremmel, a színpad fölé pedig hét méter magas zsinórpadlás került.
Az Eugén szálló épülete, fotó: a zentai Városi Múzeum képeslapgyűjteménye
Színházi plakát 1879-ből, fotó: Történelmi Levéltár Zenta
A színházi munkálatok 1903 májusában kezdődtek el, s december 15-én fejeződtek be, azzal, hogy három nappal korábban egy operettelőadással átadták a dísztermet közhasználatra.
1903. december 12-én, szombaton Kunhegyi Miklós színigazgató társulata előadta Béldy–Fehér Katalin című négyfelvonásos operettjét, mellyel új korszak kezdődött a zentai színházi életben. A Zentai Híradó című lap már a bemutató előtt – a színházi jelentésből értesülve – észrevételt tett, hogy a bemutató előtti ünnepi előszó (prológus) megtartását illendő lenne rátermett helyi hozzáértőnek elmondani. A második megjegyzés a darabra vonatkozott: a cikk írója Hr. azt sérelmezte, hogy „Tháliának újonnan készült templomát a Katalin c. operettel fogják átadni rendeltetésének!”, s felveti a kérdést, hogy miért nem egy hazafias, komolyabb mű szerepel a megnyitón.
A lap következő száma összefoglalva közli az igazgató válaszlevelét, amelyben a direktor hivatkozik arra, hogy ez a darab Budapesten már 75 előadást ért meg, hivatkozik múltjára, sikereire, s mellesleg elismeri, hogy a zentai vélemények egyes pontjai helytállók. A cikk szerzője a továbbiakban kitért arra, hogy talán mégsem egy idegen történettel (Katalin orosz cárnő életének egy regényes időszakával) kellene a „,mi kis nemzeti színházunkat megnyitni”, hanem pl. ott van Herceg Ferenc A dolovai nábob leánya c. kiváló társadalmi színműve vagy Berczik Árpád Himfy dalai vagy Gárdonyi Géza Bor c. színműve.
Mindennek ellenére az 1903-as esztendő sikeres volt a zentai színjátszás történetében, ugyanis két színvonalas társulat, Monori Sándor és Kunhegyi Miklós igazgatókkal az élen, „eseményszámba menő előadásokkal hódította meg a közönséget”.
Kétségtelen, hogy az új színház megléte a továbbiakban alapvetően befolyásolta nemcsak a művelődési élet fejlődését, de része volt az oktatás és általában a társadalmi lét más irányú kiteljesedésének is.
A fenn említett művelődéstörténeti évfordulók és a hozzájuk kapcsolódó események, helyszínek, különös jelentőséggel bírnak. Hiszen a legújabb kor, illetve az utóbbi közel két évszázad művelődéssel kapcsolatos történései, eseménysorozatai zajlottak itt le – alkalmanként híres közéleti szereplőkkel – a város talán legismertebb és legkedveltebb intézményében, az egykori községi, majd kerületi nagyvendéglőben, az Eugén szálló Üvegtermében, később annak patinás színháztermében, a művelődés bölcsőjében, kulturális szentélyében.
Irodalom:
Valkay Zoltán: Zenta építészete, Újvidék, 2003
Káich Katalin: A zentai magyar nyelvű színjátszás története és repertóriuma (1833–1918), Újvidék, 1987
Tari László: Zenta elöljárói, polgármesterei és elnökei, Zenta, 2001
Források:
OSZK, Mikrofilm osztály, FM3/2945 Zentai Hírlap, 1893. június 18.
OSZK, Mikrofilm osztály, FM3/1137 Zentai Híradó, 1903. december 6., 1903. december 13
Történelmi Levéltár Zenta (a továbbiakban TLZ): F: 381 Joca Vujić gyűjteménye, 4. doboz
TLZ, F: 381 Joca Vujić - gyűjteménye - Dudás Andor krónikája I.
TLZ, F: 872 A Kragujević család hagyatéka
Nyitókép: A színház ma, fotó: Tari László
