A múlt héten elvesztettük egykori kollégánkat, Matuska Mártont, a héten pedig Czakó Gábort, aki – amíg egészségi állapota engedte – mindig szeretettel küldött írást a Kilátónak. Most azt a 2018. május 26-án Kilátó mellékletünkben megjelent interjút ismételjük meg, amelyet Matuska Márton készített Czakó Gáborral. Íme:
„Czakó Gábor Kossuth-díjas írónak eddig több mint 60 könyve jelent meg. A legújabb, a Szavaink aranyágya, most hagyta el a nyomdát. E kiadvány kapcsán beszélgettünk a kiváló irodalmárral, az első magyar nyelvrégésszel, akivel olvasóinknak hamarosan több vajdasági településen személyesen is lesz alkalmuk találkozni.
Szavaink aranyágya című legújabb könyved is a magyar nyelvvel foglalkozik, akárcsak vagy hat korábban megjelent köteted. Fogalmazhatnék sokkal átfogóbban: a magyar nyelv, vagy még átfogóbban: a magyar nyelv, valamint a magyar nemzet eredetével. Mi késztetett arra, hogy ennyire beleásd magadat ebbe a témába?
– Nem ismerek olyan komoly magyar embert, akit nyelvünk sajátosságai ne érdekelnék. Ők olykor még megoldásokat is találnak. Kivéve a finnugrista hatalomtudósokat. A hatalomtudós megismerés helyett az ellenvélemények lenyomására törekszik. Az igazi gondolkodó ennél többre.
Ágoston unokám hároméves lehetett vagy fél négy, amikor ballagtunk a kertben, ott, ahol mélyre lógtak a barackfa ágai. Azt mondta: „tegnap itt majdnem megbökött a szúr. Szerencsére a sapkám megvédett.” Nos, a szúr gyökige létezik, de tudtommal főnévi alakja jelenleg nincs. Ágoston megalkotta, aztán mentünk tovább.
Kevés ember nem gondolkodik el azon, hogy nyelvünk szókincse szinte kimeríthetetlen, mert az egy perce alkotott szavakat is értjük, mégsem bomlott tájbeszédekre, mint szláv, német, olasz és más társai. Pogány István olvasóm 14 760, azaz tizennégyezer-hétszázhatvan helyváltoztatást jelentő magyar igeszót szedett össze! Mégpedig az eredeti szigorításokkal: mellőzte a nyilvánvalóan idegen eredetűeket és az eszközzel történő mozgásokat, pl. szánkózik.
Le merem fogadni, hogy ez toronymagas világcsúcs.
Julianus barát a XIII. század közepén, a tatárjárás előtt magyarul beszélt az Urál déli előterében elhagyott őseink leszármazottaival. Jelentésében, mely a pápai levéltárban fönnmaradt, nem tesz említést a legkisebb megértési nehézségről sem. Márpedig ha 850 körül váltunk el, ahogy a legújabb kutatások föltételezik, akkor négyszáz évvel korábban hagytuk el őket, s azóta a két magyarság a maga külön nyelvi útját járta! Ha az ellenkező irányba tartottunk volna, akkor messzebbre távolodtunk volna egymástól?
Mint történt a finnugor nyelvekkel!
Reguly Antal volt az ugor nyelvek első módszeres kutatója (1843–1846). Hazatérése után nem teljesen világos okból anyagának a rendezése elmaradt. Hunfalvy Pál próbálkozott vele, de abbahagyta. A század végén Pápay József utazott a helyszínre. Pápay és osztják munkatársai számára roppant gondot jelentett Reguly fél századdal korábbi gyűjtéseinek a fordítása! Panaszkodott is Pápay helyi nyelvmestere, Mikolka. A XIX. század közepén élt osztják nemzetségek ugyanis tovább bomlottak, és saját nagyszülei beszédét Mikolka már nem értette! Nos, ilyen változékony és írott emlékek nélküli nyelvekből vezetik le a finnugrászok az évezredek előtti magyart.
Klió néni a tanúja, hogy a linga franca alapja mindenütt az „erős” nép nyelve, amely katonailag, kulturálisan, anyagilag „értékesebb” a környék szemében. A fontos és áhított holmikat e nép viszi vásárról vásárra. Az üzlet érdekében az áruk mellé az ő szavait is megkapják a bennszülöttek.
A történelemben még soha sehol nem fordult elő ennek az ellenkezője. Mindenütt a magasabb kultúrfokra jutott néptől jött az áru, a nyelv, a kultúra. Angliában ezért sem a bantu az államnyelv.
Amit a tanulmányaidban eddig fejtegettél, bizonyítgattál, az merőben szemben áll a hivatalos tudományos tételekkel, konkrétabban szólva a finnugor elmélettel. Nem vágtad túl nagy fába a fejszédet?
– De. A finnugor elmélet nem tudomány. Ezt főtudoraik maguk állítják, akik kijelentik, hogy véleményük nem vélemény, elmélet stb., hanem tény. Nos, e katonás kijelentés maga a tudománytalanság, mert a tudomány alapelve, hogy minden állítása vitatható és cáfolható. Gondoljunk a csillagtanban a Ptolemaios–Kopernikus–Galilei–Newton–Planck–Einstein–Hawking vonalra. Mind cáfolta az elődjét, s ez addig fog így menni, amíg világ a világ. A tudomány a hatályos tévedések összessége, amit a következő kor megcáfol.
A finnugor elmélet eleinte népi származásunkra is igényt tartott, ámde kiderült, hogy a legközelebbi nyelvrokonaink, az ugorok, már kinézetre is mongolok.
Honnan a nyelvi hasonlóság? Őseink, akiket akkoriban szabirnak neveztek – innen Szibéria neve –, bronzkori műveltséggel érkeztek a Volga–Dél-Ural térségébe a Kr. e. II. évezred végén, tehát kb. 3-4000 éve. Délről jöttek. Itt bőven találtak számukra fontos nyersanyagokat, és kivonták magukat lehetséges ellenségeik hatóköréből. Ennek tömérdek a régészeti nyoma. Termékeikkel és az őslakóktól cserélt nemesprémekkel, a Baltikumban szerzett borostyánnal utaztak a Fekete-tenger környéki kereskedőkhöz – erről Jordanes püspök ír a Geticában. Más utazóik nyugatra, a későbbi lapp, finn, észt stb. világba is eljártak, sőt, le a Borostyánúton. Ennek tanúja Savaria, azaz Szabária, mely Kr. u. 43-ban kapott város rangot Tiberius császártól. Itt nagy piac működhetett, melynek kereskedői átvették a szabirok áruját, s azok végre hazatérhettek. Ki lehet számítani, hogy szekérrel meddig tarthatott az út – mondjuk, Arkaimig, hogy egy nemrég föltárt szibériai erődvárost említsek.
A szabir környéken vándorló finnugor csoportok kőkori állapotukban halásztak, vadásztak, gyűjtögettek. Helyzetük rögzült az újkor elejéig. Még a XIX. sz. végén is babonás tisztelettel tekintettek a szabirok hajdani lakhelyeire, váraira, temetőire, melyeket tabunak tekintettek.
Az érintkező népek nyelvei nyilván hatnak egymásra. Vajon melyiké erősebb? Amelyiknek nagyobb a tekintélye. Ezért a magyar–fgr nyelvi hatások iránya tehát csakis az ellenkezője lehetett a Hunfalvy és „Bach huszárai” által kitaláltnak.
Mellőzve a finnugor elméletet, a magyar nép eredetéről igen sok új, eddig nem, vagy alig-alig ismert és emlegetett összefüggést találtál ősi népek és az ősmagyarok, előmagyarok között. Mi a lényege és a visszhangja állításaidnak? Korábban a te állításaiddal foglalkoztak más kutatók?
– Nyelvészeink hatalmas eredményeket értek el a XIX. században. Elég talán Kresznerics Ferenc kétkötetes kognitív szótárát említeni, ami százötven évvel előzte meg a kognitív – bizonyító – nyelvészet föltalálását. A csúcs mégis a Czuczor Gergely és Fogarasi János által készített akadémiai Nagyszótár, ami föltárta nyelvünk gyökszerkezetét: 2306 gyököt talált az országos gyűjtés. Ezek toldalékolásával alkotjuk szavainkat, amiket minden magyar azonnal megért.
A Szótár (rövidítve CzF) sok tízezer példával, nemzetközi összevetések sokaságával, és minden esetben levezetéssel igazolja állításait. Ilyen fokú tudományosságot a világ kevés szótára ért el. A CzF utolsó kötete, a javító- és pótkötet megjelenését Hunfalvy Pál megakadályozta. A Nyelvstratégia Intézet nemrég rendezte a cédulákat, s tán hamarosan megjelenhet a pótkötet a Világhálón.
Tiszteletet érdemel kortársunk, néhai Vékony Gábor nyelvész, történész, régész, turkológus, rovásírásunk kiváló megfejtője. Nyelvemlékeink sorát három évszázad leleteivel toldotta meg, s kiterjesztette a VI. századig.
Mint a hatalomtudósok általában, a finnugrászok iránta is elhallgatással próbálják kifejezni rosszallásukat.
Krizsa Katalin izraeli-magyar nyelvész írja: „Ismert jelentős gyöknyelvek: magyar, héber, arab, szanszkrit, dravida. Holt gyöknyelvből nagyon sok volt... pl. az ugariti, a sumér, az etruszk. De azokat csak gyöknyelven beszélő nyelvészek tudnák helyesen megfejteni.” (Ősi gyökér 2013. 4. sz. október–december).
Nálunk a gyöknyelvek létét is elhallgatják, ha éppen nem tagadják.
Hogyan foglalnád össze kutatásaid eredményét, számba véve azt is, amit nem nyelvtudományban, hanem például genetikában, fémöntésben jártas tudósok tőled függetlenül fejtegetnek ősi sírokban talált emberi csontok génjeinek és tárgyi leleteinek elemzései alapján?
– Akit ez mélyen érdekel, bizonyára elolvassa a könyveimet. 2000 óta két nemzetközi és két magyar genetikai kutatás zárta ki a fgr–magyar leszármazás lehetőségét. Egyetlen finnugrász sem dőlt a kardjába, sőt, azt se mondta: bocs, magyarok! Ez is mutatja, hogy a finnugrászat tudományon kívüli jelenség.
Hogy ezt mélyebben megértsük, vegyünk egy nyelvészeten kívüli példát: Budakalászon pár évtizede találtak egy bakarasznyi cserép kocsimodellt. A tudósok szerint bronzkori, és kb. 6000 éves. Ámde különböző szakértők véleménye szerint az első kocsit legföljebb 5800 éve készíthették! Hanem az ásatás folytatódott, és a kicsi modellétől pár sírnyira találtak egy másikat, melyben szarvasmarhák porladtak, az általuk húzott igazi, ráadásul vasalt kocsi maradékaival együtt. A vaskor azonban csak kb. 3200-3400 éve lépett színre...
Aki e zűrzavarban tisztán akar látni, annak alaposan meg kell dörgölnie a szemét...
Mire számítasz, sikerül a nézeteidet általánosan elfogadottá tenned? Emlékeztetlek, hogy néhány évvel ezelőtt egyik hasonló témájú könyved bemutatását azzal az indokkal utasította vissza egy nyelvszakértőnk, hogy ő csak tudományos ügyekkel foglalkozik.
– Az általános elfogadottságtól mentsen meg a Jóisten! Én nem nyerni akarok, hanem megérteni és gyönyörködni anyanyelvünk föltáruló titkaiban. Pártolom az említett „nyelvszakértő” véleményét. Helyes, ha ki-ki csak azzal foglalkozik, amit képes ésszel fölérni. Ha finnugor nyelvész az illető, és hűséges, akkor a korlátait magának kijelölte, tehát el fogja kerülni a szellemi megpróbáltatásokat. De mit számít mindez?
Fülep Lajos írta a Művészet és világnézetben: „Nem az a kérdés, hogy Csontváry kiállja-e az idő próbáját, hanem az, hogy az idő kiállja-e Csontváryét.” – zárul a hat évvel ezelőtti interjú.
