A zene ott kezdődik, ahol a szavak hatalma véget ér

Papilion Judit, a Szabadkai Zeneiskola zongoratanárnője mintegy negyven évnyi pályafutása során zongoristák és zeneszerető emberek generációit nevelte fel, illetve segítette a tehetséges diákjainak a saját zenei útjuk megtalálását. Huszonnyolc évig zongorakísérőként is tevékenykedett, karrierje során pedig számos diákját készítette fel országos és külföldi versenyekre és koncertekre. A fiatal tehetségek oktatása terén nyújtott önzetlen, elhivatott, értékes munkájáért, sokoldalú neveléséért, valamint az ifjú művészek felkarolásáért nemrégiben a Szerbiai Zene- és Balettiskolák Szövetségének Életműdíját vehette át. A zongoratanárnővel az életútjáról, a zenepedagógiáról, a zenéről és a díjjal kapcsolatos érzéseiről beszélgettünk. 

Hogyan indult és alakult a karrierje? Milyen út vezetett el odáig, hogy zongoratanári pályára lépjen? 
– Zeneközelben, zenész családban nőttem fel Apatinban. Édesapám harmonikázott és együttesben is játszott. Az általános iskola mellett a szüleim beírattak a Stevan Hrstić Alapfokú Zeneiskolába, ahol Nád Margit zongoratanárnő elhivatott munkájának köszönhetően többünknek is sikeres volt a felvételije a Szabadkai Zeneiskolába. Nagy vágyam volt, hogy ott tanulhassak, hiszen már tizenkét éves koromban tudtam, hogy tanári pályára szeretnék lépni. Gyermekként mindig is szorgalmas voltam. Lehet, hogy tehetség is szorult belém, de amit elértem, azt főleg kitartással és szorgalommal valósítottam meg. Tizennégy évesen költöztem el a családi fészekből Szabadkára, ami nagy áldozat volt a családom és a saját részemről is, viszont kitartásra ösztönzött a zongora és a zene iránti szeretetem. Nagy örömömre egy olyan környezetbe kerülhettem, ahol nagynevű zongoratanárok tanítottak, valamint karoltak fel minket. Mivel a zeneiskolában akkoriban is barátságos, imponáló és motiváló légkör uralkodott, rövid időn belül a szívembe zártam az intézményt. Ebből adódóan boldogsággal és elégedettséggel töltött el, hogy az egyetem befejezése után zongoratanár és korrepetitor szerepben térhettem vissza a fiatalkori második otthonomba. Karrieremben a tanítás és a zongorán való játék 28 éven át teljes mértékben kiegészítette egymást. Egyidejűleg léptem fel zongorakísérőként koncerteken, országon belül és külföldön, megannyi diákot készítettünk fel versenyekre, de saját osztályom is volt.  Számtalan tanítványom ma már a kollégám, többen pedig operaházakban helyezkedtek el, vagy nagy zenekarokban játszanak, egyetemen tanítanak. Az aktív zenélési korszakom lezárásával megtaláltak más megbízatások is. 2012-ben felkértek az Alapfokú Zeneiskola tanszakfőnökének, tíz évig a zongoraszak vezetőjeként tevékenykedtem. Mindvégig igyekeztem felelősségteljesen állni a feladataimhoz. Ebben az időben nagyon jól kiegészítettük egymást a középiskola tanszakfőnökével, sokat dolgoztunk azon, hogy minél több fiatalt vonzzunk az intézménybe. 2022 óta már ,,csak’’ tanítok. Ez tölti ki a napjaimat, viszont ugyanolyan  erőbevetéssel végzem a munkám, ahogy eddig is. 

Miért választotta ezt a hivatást?
– Mindig is örömmel töltött el, ha gyerekekkel foglalkozhattam. Szeretem nézni őket, ahogy cseperednek, okosodnak, ügyesednek. Nagyon szép pillanatnak élem meg, mikor egy csillogó szempár tekint vissza rám, és őszintén várja, hogy valami újat mutassak neki.

Mire helyezi a hangsúlyt a tanítás során? Milyen oktatási módszerei vannak?
– Én általában a tartalmas, de mégis játékos és élvezhető formában tartott tanítási órákat favorizálom. Minden gyermek eltérő képességekkel érkezik az iskolába, azonban kulcsfontosságú, hogy a tanuló megkedvelje a zongorát vagy más hangszert, tehát örömét lelje a muzsikálásban. A tanárok feladata, hogy minden diáknak ugyanannyi figyelmet szenteljenek, és feltérképezzék, milyen szinten vannak a tanítványaik zeneileg, technikailag, hogy a későbbiekben a lelkiviláguknak, kompetenciájuknak megfelelően válasszák ki számukra a leginkább hozzájuk illő zongoradarabokat, a sikerélmények elérése érdekében. Kötelességünk az, hogy a diákok tehetségét tovább fejlesszük, ami nagyon sokszor plusz munka és óra, de semmiképp sem elvesztegetett idő. Tudnivaló, hogy a zeneiskolás tanulókkal mi sokszor szombaton is bejövünk az iskolába, sőt a versenyek, fellépések valamikor vasárnapra esnek. Tehát a növendékekkel időnként hétvégén is ugyanúgy dolgozunk, mint a tanítási órákon. A felkészülés a versenyre hónapokig is tart. Ehhez hatalmas elszántságra van szüksége a tanítványnak, ha sikereket akar elérni. Mi, pedagógusok ugyanakkor nem zárkózhatunk el az idegen vagy új ötletektől sem. Folyton képeznünk kell magunkat, és gondolkodnunk, ötletelnünk kell azon, hogyan lehetne még hatékonyabban átadni a tudásunkat. Ez egy élethosszig tartó tanulás.

Hogyan ismeri fel a tehetségeket? Kiből lehet kiváló zongoraművész?
– Megfigyelem, hogyan halad a diák a tanítási órák során, mennyire muzikális, motivált és lelkes, van-e saját elképzelése egy műről, emellett figyelemmel kísérem mennyi idő alatt lendül át a kezdeti nehézségeken, illetve hogyan teljesít a fellépésein. Kiváló zongoraművész abból válhat, aki a zenében él. Ugyanakkor nagyon sokat gyakorol, elhivatott, nem mellesleg mélyebben is foglalkozik azokkal a művekkel, amelyek a repertoárján szerepelnek. Nagyon fontos még a bátorító, támogató környezet, ami erkölcsileg és sokszor anyagilag is kész segíteni őket. Azonkívül a jól működő kapcsolat a három fontos láncszem, a diák, tanár és szülő között. A gyerekeknek mindig azt mondom, egy zenemű olyan, mint egy rejtvény. Ki kell bogozni, és rájössz mennyi szépség van benne, a végeredmény pedig gyönyörű. Az élet a kimeríthetetlen lehetőségek tárháza. A világ kinyílt, így a tehetségeknek számtalan lehetősége van a kibontakozásra.

Tapasztalatai szerint milyen hatást gyakorol a zene, a zenélés a gyermekek, fiatalok életére?
– A zene a kommunikáció egyetemes nyelve. A zene ott kezdődik, ahol a szavak hatalma véget ér, és amit nem tudok szavakba önteni, azt egy zenei mondattal vagy zeneművel ki tudom fejezni. A zenetanulás olyan készségeket fejleszt a gyermekben, amelyeknek élete folyamán hasznát veszi. A zene a megfigyelésre és a cselekvésre összpontosít. Kitartásra, rendszeres munkára, időbeosztásra, empátiára tanít. Fejleszti a gyermek kreativitását, az önkifejezést, és erősíti közösséghez tartozás élményét. A kamaramuzsika, zenekari játék, kórusban éneklés csapatmunkára és fegyelemre is neveli a gyermeket. Az együtt muzsikálás óriási élménnyé válhat. 

Hogyan érintette a díj? 
– Nem számítottam rá, hogy jelölni fognak, de jó érzéssel tölt el, hogy előterjesztettek. Március 22-én volt az ünnepélyes díjátadó Šabacon. Nagyon megható volt számomra, mikor átvehettem az elismerést a 12 szerbiai pályatársammal együtt. Úgy gondolom ez a díj koronája a többéves kitartó munkámnak. A mai napig azt vallom, ezt a hivatást nem lehet másképp folytatni, csak szeretettel, szorgalommal és lelkiismerettel. 

Mire büszke az életében? Milyen tervei vannak a jövőt tekintve?
– Büszke vagyok arra, hogy e nagy múltú intézményben végezhetem a munkám. Arra is, hogy 38 évnyi tanítás után még mindig akadnak olyan diákok, akik motiválnak, akikkel jó érzés együtt dolgozni. Köszönettel tartozom a családomnak, és úgy gondolom, sikerült megtalálnom az egyensúlyt a munka és a család között. A jövőben örülnék, ha a jelenlegi harmadik osztályos középiskolásaimat kivezethetném az egyetemi felvételiig, és ha a legjobb tudásom szerint tovább tudnám segíteni őket a pályájuk során. Szeretném folytatni a tanulókkal a versenyzést, valamint végigkísérni kisdiákjaim fejlődését. Az individuális oktatás pozitív oldala, hogy a növendékeinkkel jó kapcsolatban vagyunk, családtagként tekintünk egymásra, így a tanulmányaik befejezése után jó érzés, ha hallhatunk a sikereikről. Elmondhatom, hogy a zenének és a gyerekeknek köszönhetően, teljes mértékben megtaláltam magam a tanári hivatásban. Ha még egyszer kéne választanom, akkor is e pályára voksolnék.

Mindig is örömmel töltött el, ha gyerekekkel foglalkozhattam. Szeretem nézni őket, ahogy cseperednek, okosodnak, ügyesednek. Nagyon szép pillanatnak élem meg, mikor egy csillogó szempár tekint vissza rám, és őszintén várja, hogy valami újat mutassak neki.