Száznegyvenhárom évvel ezelőtt született és szinte napra pontosan ötven évvel később, kilencvenhárom esztendeje hunyt el a „régi” Temerin költője, népszerű tanítója és publicistája, Kováts Antal (1881. május 12.–1931. május 11.).
Első verseskötetének megjelenését (Élet) 1914-ben a világháború tette lehetetlenné, a következő, immár sikeres próbálkozásra (A szív húrjain) egy évtizedig kellett várnia, életében ez volt az egyetlen kötete. Válogatott tárcáit, tárcanovelláit, tudósításait és vezércikkeit, melyeket zömmel az újvidéki Délbácska munkatársaként írt, 2019-ben (Pótvásár Temerinben), írói hagyatékában talált verseinek válogatott kötetét (A hold a nyári égen) 2021-ben jelentettük meg.
Egy ma is aktuális vezércikkével emlékezünk rá.
(Csorba Béla)
* * *
Ha azokat a javakat, amelyeket a világháborúban az emberiség ércben, élelemben, ruházatban, lőporban, állatokban s egyebekben elfecsérelt, úgyszólván visszaválthatatlanul semmivé tett, most mind a mai nyomor, a mai ínség megszüntetésére fordíthatná, egész más képe lenne a világnak. Ezek azonban csak anyagi értékek, amelyek, bár milliárdokra rúgnak, mégsem akkora értékek, mint amilyeneket emberanyagban, tehát erkölcsi, szellemi javakban veszített el. Hiszen a háborúban az emberiségnek úgy fizikailag, mint szellemileg a legkiválóbbjai mentek tönkre, a legértékesebb része pusztult el, mert hiszen nyilvánvaló és köztudomású dolog az, hogy a fizikailag gyenge embereket katonai szolgálatra alig alkalmazták, s a szellemileg gyengék pedig egyáltalában nem voltak hasznavehetők. Ha utak, különösen stratégiai utak kiépítésében használt is a háború valamit; ha tapasztalatok, ismeretek gyűjtésében előnyére is váltak a háborús megpróbáltatások sokaknak, a hasznot, az előnyt össze se lehet hasonlítani azokkal a hátrányokkal, károsodásokkal, amelyeket a háború, úgy az egyeseknek, mint egész nemzeteknek, s végeredményben az emberiségnek, okozott. Az emberiség történelme alig egyéb a háborúk történeténél, s a történet, az élet nagy oktatója, nagymestere, mégse tudja megtanítani az embereket arra, hogy a háború annak is rossz üzlet, aki megnyeri, az pedig, aki elveszti, csak gondja az egész emberiségnek.
A Népszövetség egyik ülésén Benes csehszlovák külügyminiszter azt a kijelentést tette, hogy a nagyhatalmak a leszerelésben nem léphetnek át bizonyos határokat, ami azt jelenti, hogy a Népszövetség által is propagált leszerelés gondolata csődöt mondott, a békés megegyezés a nemzetek között csak utópia, a vitás kérdéseknek a nemzetközi és emberi jogok alapján való elintézése üres fikció, hogy az erkölcsi igazságszolgáltatás a népek, nemzetek nagy családjából száműzetik, hogy továbbra is a nyers erő, a fegyver, a háború maradnak azok az eszközök, amelyekkel a nemzetek között a vitás kérdéseket megoldják, eldöntik. Ha egy nemzetnek, egy országnak saját biztonságát, határait csak a fegyverek ereje tartja fönn, akkor az nem egészséges nemzet, nem életerős ország, legalábbis nem az erkölcsi szemszögből, mert állig felfegyverkezve nem lehet örökké népeket, nemzeteket gúzsba kötni, mert fegyverekkel csak háborút lehet viselni, ami megint pótolhatatlan emberi javakat emészt, semmisít meg. Az emberiség boldogulását szolgáló jóléti intézmények létesítése pedig csak újra elodázódik, újra sötét süllyesztőbe merül, ahonnan az ínség, a nyomor, az emberi szenvedés, az égbekiáltó panaszok hiába verdesik az eget, hiába kiáltanak az Istenhez, hogy: „Jöjjön el a te országod!” Mert az emberi gonoszság késlelteti annak eljövetelét, és senki se mondhatja meg, mikor lesz béke.
(Délbácska, 1928. szeptember 29.)
