azt a mondatot akarja megtalálni, amelyikkel bármit
el lehet kezdeni, és bármit be lehet fejezni.
időntúli területeken kereste idáig,
zizzenésnyi sóhaj se szállt a terméketlen föld felett;
visszhangos szurdokokban, ahol a mélységtől
mintha megnyúltak volna a csontjai,
és hallgatta az utcán szembejövő szóbeszédben,
kereste létösszegzésekben, meghunyászkodásokban,
figyelmesen, mindig csak azt kereste.
de hogy miért nem az árvíz utáni termékeny tájban,
a nyerstésztaillatú konyhákban,
embertársai vezérlő értelmének legmélyén kereste,
ne kérdezze senki.
mert bizony járt ezeken a helyeken,
és egyenként meg is jegyezte mindet.
és megint máskor olyan helyeken járt,
ahol nem akart semmit elkezdeni,
és nem akart semmit befejezni.
első versem
békalencse a víz, és sűrű az ér partján a nád.
mindegyik otthonomba hazavárnak.
az égről most csúszik le az iménti zápor.
rengetegszer fogunk még ennyit élni.
az éjszaka ciripel már a fűszálakon.
ilyen körülmények között írtam meg első versemet
a tizedik lomha év augusztusában.
Nyitókép: pixabay.com
