1. rész
A fényképezés feltalálása óta eltelt 185 év alatt sokat változott a fotográfia technológiája, technikája, eszközei és alapanyagai, népszerűségével arányosan növekedett felhasználóinak száma, egyben egyértelműen silányodott a felhasználói élmény. A fotográfia már kezdetektől eleve demokratikus médium volt, feltalálói a találmány bejelentését követően nyomban közkinccsé tették, tehát bárki foglalkozhatott fotografálással – igaz, ennek engedélyezése érdekében az akadémia tisztes életjáradékot biztosított a két feltalálónak. Csakhogy ez a „köz”-nek adományozott „kincs” nem működött önmagában. Szükség volt hozzá eszközökre, anyagokra s – első- vagy utolsósorban – fizikai (optikai) meg vegytani ismeretekre. A kezdetleges eszközökkel ugyanis nem volt nagy művészet pocsék képeket készíteni, a jó felvételek létrehozásához különösen szükség volt ezen ismeretekre, meg a médium által megkövetelt elkötelezettségre, esztétikai és vizuális hajlamra.
A fényképészet eleve nem kívánt rivalizálni a képzőművészettel, ehhez kezdetben hiányoztak a médium műszaki és technológiai eszközei, a fotográfia kihasználható adottságai, azok, amelyek a festészetnek, a szobrászatnak vagy az építészetnek már megvoltak. A fényképezés tárgya és célja egyaránt a pillanatnyi látvány minél tökéletesebb leképzése, megörökítése volt, szemben a festészeti alkotás képzelet és fantázia által kiterjesztett kreativitásával. A fotográfia fölszabadította a valóságábrázolást a festészet által ráterhelt vallási és mitológiai ballaszttól. Ahhoz, hogy a fotográfia is manipulálhatóvá váljék, igencsak nagy szükség volt a fentebb említett technikai-technológiai fejlődésre és a médium felhasználásának elterjedésére, tömegessé válására.
I. Népszerűsítés és demokratizálás
A vándorfotográfusok méretes kamerákat, állványokat cipeltek magukkal, hiszen a korabeli eljárás hosszú expozíciós időt követelt, és ez alatt az idő alatt biztosítani kellett a kamera stabilitását, portrékészítés során pedig az alany fejének mozdulatlanságát. Ráadásul egy vegyi laborra is szükség volt a képrögzítő emulzió előállításához és a rögzített fénykép előhívásához. Szinte viharos gyorsasággal alkottak új fényképezőgépeket, lencséket, amelyeknek hála lerövidült a záridő – ami meghatározó szerepet tölt be a képrögzítésben. A celluloid film 1887-es megjelenése indította el a fotografálás popularizálását, majd mindössze egy évre rá (1888) megjelent az Eastman Kodak cég első amatőr fényképezőgépe, ami elindította a hobbifotózás lavináját. A Kodak gépházai és lencséi egy évszázadon át szinte egyeduralmat élveztek az egyre bővülő piacon – természetesen a Kodak által szabadalmaztatott eljárás alapján számos más vállalkozás is készített amatőröknek és profiknak szánt készülékeket. A Kodak által diktált szabványokat a Leica cég törte meg 1925-ben a 35 milliméteres filmjével, ami nyomban a hobbifotósok kedvencévé vált, és szinte kiszorított maga mellől minden egyéb formátumot. A fotográfiák kezdetben fekete-fehérben képezték le a valóságot, ami jelentős hátránynak bizonyult a festészeti alkotásokkal szemben, ezért a fényképeket elkészítésüket követően kézzel színezték, de a Kodak már 1907-ben piacra dobta az első, színes felvételek készítésére szolgáló filmjét. Az igazi áttörést aztán 1935-ben hozta meg az ugyancsak saját fejlesztésű színes negatívja.
Nem követhetjük végig a fényképészet technológiai és technikai fejlődésének sorát, de meg kell említenünk az első automata fényképezőgép megjelenését 1959-ben, valamint a TTL-keresőt 1964-ből, ami lehetővé tette, hogy a fényképész a keresőbe nézve az objektívon keresztül a leképzendő látvány szinte 100 százalékát lássa. Időközben a tudósok a fénykép rögzítésének új lehetőségeit kutatták. Az önmagát azonnal előhívó és pozitívként rögzítő eljárást már 1937-ben feltalálták, de még tíz évnek kellett elmúlnia, hogy gyakorlatban is alkalmazzák. Ez volt az összefoglalónk szempontjából fontos Polaroid eljárás, aminek hátránya, hogy csupán a Polaroid által gyártott nyersanyaggal és kamerákkal működött, és jelentősen drágább volt a hagyományos fotóanyagoknál. A digitális fényképezés 1973 óta ismert a világban, de térhódítása a 2000-es évek elejére tehető, amikor robbanásszerűen megnövekedett a forgalomban-használatban lévő személyi számítógépek mennyisége, és a digitális fényképezőgépek a PC-ken feldolgozható fájlokban rögzítették a fényképeket. Ettől mindössze egyetlen lépésre volt szükség a fényképezés teljes demokratizálódásáig: megjelentek az apró digitális fényképezőgépek, a mobiltelefonba épített fényképező lehetőségek, a képek tárolására szolgáló memóriakártyák és ezzel egyetemben gyakorlatilag megszűnt egy szakma, a hivatásos fényképészé. Az a szakma, amely egyesítette a műszaki (optikai, világítástani, vegyészeti) ismereteket a művészi kreativitással, és az ezekkel együtt járó szüntelen kísérletezéssel.
(Folytatjuk)
Nyitókép: Lennert Géza archívuma
