A díjazottak méltatása

Ahogyan arról már beszámoltunk, a Szenteleky-napok tanácsa által felkért zsűri (Hózsa Éva, Gruik Ibolya, Madár Anikó, valamint a tavalyi díjazottak, Kovács Frigyes és Brenner János) mérlegelés után egyöntetűen Verebes Ernőnek ítélte oda a Szenteleky Kornél Irodalmi Díjat, Vujicsics Mariettának pedig a Bazsalikom Műfordítói Díjat. A díjakat október 12-én Szivácon, a Szenteleky-emléknapon adták át.

Verebes Ernő szakmai tevékenysége és életútja

Verebes Ernő 1962-ben született Zentán, orvosszülők gyermekeként. A polgári családi háttérnek és a kisvárosi folyóparti létnek meghatározó szerepe volt alkotótevékenysége alakulásában. Ebből indulnak ki azok a szerteágazó gyökerek, amelyek ehhez a tájhoz láncolják az írót és zeneszerzőt egyaránt, de amelyeket mégsem a lenti világ perspektívájából szemlél, hanem folyók feletti égi magasságból.
Az általános- és a középiskolát szülővárosában végezte. Tanulmányokat folytatott az Újvidéki Egyetem Technológiai Karán (1980-1984), majd felvételt nyert a Szarajevói Zeneakadémia zeneszerzés szakára, ahol 1989-ben szerzett oklevelet. Posztgraduális képzést a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett 1993-ban, zeneszerzés tanára Petrovics Emil volt.
Hat évig (1990–1996) a zentai Thurzó Lajos Közművelődési Központ munkatársa, két évig (1996–1998) az Újvidéki Rádió komolyzenei szerkesztője volt. Később tanárként dolgozott a Szabadkai Zenei Szakközépiskolában. 2013-tól a budapesti Nemzeti Színház dramaturgja.
Irodalmi tevékenysége sokrétű. Otthon van úgy a próza, mint a poétika és a dráma világában. Írásainak formavilágára, szerkesztésmódjára jellemző a történetelvűség, de csak annyira, hogy léthelyzeteket teremtve elmondja megfigyeléseit, vívódásait, megfogalmazza az egyén sorskérdéseit. Gondolatiság, misztikum, meseszerűség, irónia – mindezek fellelhetőek írásaiban. Az irodalmi műfajok és a művészeti ágazatok közötti átjárhatóság jellemzi minden alkotói tevékenységét.
Több önálló kötet szerzője: Griff – versek (Forum, 1998), De hol van itt villamos – versek (Forum, 2002), Magzatlégzés – színpadi próza (zEtna, 2005), Árnyak a tetőtérben – novellák (zEtna, 2007), Előbb még örök – vers-rajz katamarán Verebes Györggyel (zEtna, 2009), Füttyraktár – dalkönyv (Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, 2013), External – versek (zEtna, 2015), Senkim földje – prózák (Forum, 2023).
Drámái és adaptációi magyarországi és vajdasági színházak részére készültek. A teljesség igénye nélkül: Kioldás (2002); Teremtőhadjárat (2004); Magzatlégzés (2005); Don Quiote, Cervantes regényfolyama alapján (2015); Szindbád, Krúdy Gyula novellái alapján (2015); Gerendák (2017); Koponyánk, körülbelül (2022); Dorottya, Csokonai vígeposzának nyomán (2023).
Írásaival rendszeresen jelen van a magyarországi és vajdasági lapokban, folyóiratokban, antológiákban.
Zeneműveit Magyarországon, a volt Jugoszlávia tagköztársaságaiban, Olaszországban, Ukrajnában, Vietnámban és Japánban adták elő. Főbb zeneművei: Három tétel zenekarra; Szelídítés (Exupery: Kis herceg című regénye nyomán); Érintők – rondó kamarazenekarra, női karra és hangszalagra (Tamkó-Sirató Károly versei alapján); Szkizofónia, avagy Isten csendje – szabadzene hét sávra; Vannak vidékek – kórustételek Kányádi Sándor verseire; Psalmus inter nos (Bizalmas zsoltár) – kantáta; Ómagyar Mária-siralom – vegyeskarra és kamarazenekarra; Imperfectum – oratorikus zenei vízió a folyamatos múltról.
Színpadi zenéit többek között a Szabadkai Népszínház, az Újvidéki Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Miskolci Nemzeti Színház, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, a Zsámbéki Nyári Színpad, a kassai Thália Színház, valamint a budapesti Nemzeti Színház felkérésére komponálta. Írt filmzenét is Szőcs Géza Liberté ’56 című forgatókönyvéhez.
Írói, irodalmi és művészeti jelenléte meghatározó a vajdasági és az összmagyar művelődési létben. Verebes Ernő a párbeszéd híve, olyan egyéniség, aki összefogja a kapcsolatainkat. Ezért fontos kiemelni a Kanizsai Írótábor szervezésében való részvételét. Tagja a Magyar Írószövetségnek és a Magyar Drámai Kerekasztalnak.

Vujicsics Marietta szakmai tevékenysége és életútja

Vujicsics Marietta 1946-ban született Salgótarjánban. Sokáig a zene bűvöletében élt, és erre a pályára készült lélekben, aztán mégis a bölcsészetet választotta. Az akkor még ritkaságszámba menő szerbhorvát nyelvet tanulta, amiből az első leckéket édesapjától vette, aki bánáti családban született, Nagybecskereken, ahol a többnyelvűség eleve adott volt. Vallja, hogy a családban a könyvek és a zene hagyományos szeretete nagy hatással volt rá, egész életútját meghatározza és végigkíséri ez a gondos okítás.
Vujicsics Marietta a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán szerzett diplomát 1969-ben magyar-szerb-horvát szakon.
Mint a Nagyvilág világirodalmi folyóirat szerkesztője, rendszeresen fordított szerb és horvát költőket, írókat. Csak néhány név: Meša Selimović, Miroslav Krleža, Jovan Hristić, Jovan Dučić, Danilo Kiš, Borislav Pekić, Anton Isaković, David Albahari. Ez utóbbi szerző válogatott novelláit könyv formájában a Forum Könyvkiadó jelentette meg 1989-ben Apám evangéliuma címmel. Vujicsics műfordításait folyóiratok is közölték, ezen kívül tematikus összeállításokat, antológiákat szerkesztett, valamint önálló fordításkötete, drámafordítása is készült.
A Magyar Rádió világirodalmi szerkesztősége számára dolgozva bemutatta a jelentősebb szerbiai és az egykori jugoszláviai kulturális eseményeket, emellett fordított rádiódrámákat, novellákat.
Ugyancsak szívügye a magyar irodalmi alkotások megismertetése a szerb olvasókkal, például Kukorelly Endre, Mezey Katalin, Szentmártoni János, Zalán Tibor műveit ültette át szerb nyelvre. Legutóbb az újvidéki Novi Život folyóiratban jelentette meg Márai Sándor Halotti beszéd című poémáját. Az Újvidéki Írók Egyesülete kiadásában két éve jelent meg a Bordás Győzővel közösen szerkesztett Új Szellemi Híd Újvidék–Budapest című költészeti antológia, amelynek sikeréről az is tanúskodik, hogy a Szerb Köztársaság művelődési minisztériuma fölvásárolta és eljuttatta minden szerbiai városi könyvtár részére.
Részt vett a Budapesten, a Zeneművészeti Intézet kiadásában magyar, szerb és angol nyelven megjelent terjedelmes, több mint 500 oldalas A magyarországi délszlávok zenei hagyományai – Muzičke tradicije Južnih Slovena u Mađarskoj című kötet szerkesztésében, amely Vujicsics Tihamér értékes gyűjtését tartalmazza.
Jelenleg az újvidéki Szerb Matica felkérésére dolgozik férje, Vujicsics Sztoján magyarul írt – s többnyire magyarországi folyóiratokban, valamint a Hídban közölt – tanulmányainak szerbre fordításán.
Rendszeresen publikál a vajdasági lapokban és folyóiratokban. (Nemrégiben a Kilátóban olvashattuk Miroslav Aleksić verseinek fordítását, amelyek hamarosan kötetben is megjelennek a Forum Könyvkiadó gondozásában.)
2000 januárjától négy és fél évig római konzulként teljesített szolgálatot. A szinte véget nem érő tanulási folyamat elkötelezettje. Örömmel és lelkesen dolgozott eddigi pályafutása alatt, akár műfordítóként, akár szerkesztőként, akár diplomataként állította kihívás elé a sors.
Vujicsics Mariettát a szerb–magyar irodalmi kapcsolatok jeles képviselőjeként tartjuk számon.
Tagja a Szerb Matica külhoni tagságának, illetve több magyarországi és vajdasági művelődési társaságnak. Férje, Vujicsics Sztoján hagyatékának méltó ápolásán túl az egész Vujicsics család, beleértve Vujicsics Tihamér zenei munkásságának feldolgozója és publikálója.