Szerző: Miroslav Jovančić
„De ami engem illet, örökös sóvárgás gyötör a messziség után. Szeretek hajózni tiltott tengereken, szeretek kikötni barbár partokon.”
Herman Melville: Moby Dick
Egy másik korban az ember egyszerű, nem túl nagy és nem fényűző csónakkal indult el a vízen, és a horizont felé vette az irányt. Az ismeretlen kék végtelenjébe vágva az utazó önként vállalta a sorsát, valószínűleg terv és cél nélkül. Ő inkább egy résztvevő, aki jelen van és létezik, de csupán ösztönei irányítják, valamint az a hit, hogy az út végén „valami” vár rá. Ez az ismeretlen cél hajtja előre a bizonytalan felé. Talán ez az oka annak, hogy az emberiséget évszázadok óta lenyűgözi a víz végtelen kékje. Az ismeretlenbe vezető út egyszerre tölti el az embert félelemmel és tisztelettel, miközben megmagyarázhatatlan vonzalmat és szeretetet is ébreszt bennünk.
Az utazás során, amely az időben zajlik és két síkon halad – egy vízszintes síkon, amely az idő múlását tükrözi, és egy függőlegesen, amely a várható változásokat és az emberi szellem átalakulását vetíti előre –, az utazó bizonyosan megváltozik. Pontosabban új lénnyé válik, aki egy egyedülálló élménnyel gazdagodott: az önismeret felfedezésének ajándékával.
Őseink útja nagyon hasonlít arra az ösvényre, amelyet a művész is bejár.
A bizonytalanság, a megmagyarázhatatlan tettvágy, az ösztönök uralma, a cél, amely néha feltűnik, majd eltűnik a horizonton, az átalakulás és az egyedi felfogás mind ugyanaz.
Elindulni az ismeretlenbe, és haladni egy távoli cél felé.
Sárkány Balázs fiatal művész, akinek alkotói költészete a mítoszok és legendák forrásából ered, és egy, az emberiséget átható, megszakítatlan szál kortárs átalakításaként-variációjaként ölt alakot. Ez a szál az emberi kommunikáció és az örökké fennmaradó történetek megalkotásának szükségletéről szól.
A szimbólumok, csodás lények, zoomorf figurák és a hétköznapi tárgyak felhasználásával, egyfajta „primitív” művészeti nyelvvel Sárkány Balázs egy olyan képzeletvilágot formál, amelynek gyökerei mélyen az emberi tudattalanban rejlenek.
Ezek a motívumok annyira erőteljesek, hogy bárkit megszólítanak.
Saját szavai szerint művészete az ember önmagától való elidegenedésének folyamatával száll szembe.
Sárkány Balázst a művészi alkotás mint kommunikációs eszköz érdekli, számára ez mágikus, rituális cselekvés, hasonló a meditációhoz. Ezen állapotokat a munkafolyamat során, illetve annak ismétlődése által vizsgálja. Így ad életet víziójának, amelynek gyökerei az archetípusos tudattalanban találhatók, erőteljes szimbolikával bírva. Ezért alkot embereket állati tulajdonságokkal, és állatokat, amelyek emberi vonásokat öltenek. Művészi kifejezésmódja tiszta és egyszerű, némileg ellentétben áll a rengeteg hatással, amelyeknek szívesen kiteszi magát, a folklórtól a mindennapi használati tárgyakig, amelyeket műalkotássá alakít át.
Munkáiba olyan, számára nagyon fontos elemeket épít be, mint a spiritualitás, a hagyomány és a személyes identitás, miközben párbeszédet folytat a modern világgal, új, kortárs archetípust formálva, amely áthidalja a szakadékot e két világ között.
Számtalan felfedezetlen, távoli part vár még ránk, és ugyanannyi utazás is előttünk áll.
* A szöveg a Szabadkai Kortárs Galériában november végéig megtekinthető kiállítás katalógusában szerepel.
Nyitókép: Molnár Edvárd felvételei
