Hosszú interjút készített Brad Pitt-tel a GQ divatlap. Ebben a sztár azt állítja, hogy arcvakságban szenved, de környezete nem hisz neki. Sokan egyszerűen önelégültnek és bunkónak tartják, aki azért nem ismer fel senkit, mert nem törődik másokkal. Pedig igaza lehet, van ilyen betegség, száz ember közül kettőt érint valamilyen formában.
Az arcvakság vagy prozopagnózia az arcfelismerési képesség hiányát jelenti. A betegek nem ismerik fel ismerőseik arcát, olykor még a saját arcukat sem tudják azonosítani. Olyan páciens is akad, aki nem ismeri fel saját autóját a parkolóban. A betegséget legtöbbször valamilyen agysérülés okozza, de az öröklés is igen fontos szerepet játszhat a kialakulásában. Mivel az arc igen fontos azonosító tényező, ezért azok az emberek, akik nem képesek arcok felismerésére, csak másodlagos jellemvonásokból (ruházkodás, hajszín, alak, hang) következtethetnek a személyek kilétére. Egészen a XXI. század elejéig azt hitték, hogy az arcvakság ritka betegség, és kizárólag valamilyen agyi sérüléssel vagy idegrendszeri betegséggel azonosították. Mára már beigazolódott, hogy a betegség örökölhető, és jóval gyakoribb, mint korábban gondolták.
Gyermekkorban az arcvakság nagyon nehéz probléma a benne szenvedők számára, mind a betegségük megértése, mind pedig a vele való együttélés megtanulása miatt. Sok felnőtt szerint gyermekkorukban azt hitték, hogy a többi ember sem képes csak az arcáról megismerni valakit. Az ilyen gyerekek félénkek és nehezen barátkoznak. Az arcvakságban szenvedő gyermekek igyekeznek olyanokkal barátkozni, akiket valamilyen jellegzetességükről könnyebben felismernek. A betegségben szenvedő gyerekeknek a hétköznapi televíziós műsorok és filmek megértése is nehézséget okozhat. Hajlamosak jobban kedvelni az olyan rajzfilmeket, amelyekben a szereplők mindig ugyanazt a ruhát viselik.
Nem számít arcvakságnak, hogy az európai emberek egyformának látják az ázsiaiakat, és fordítva. Ez az úgynevezett másik rassz-hatás, és mindenkiben megtalálható. A különböző rasszokhoz tartozó arcok felismerése azon múlik, hogy milyen gyakran látjuk őket: ha valaki sok időt tölt el a Távol-Keleten, egy idő után könnyebben megkülönbözteti egymástól az addig egyformának tűnő embereket.
Ezt a betegséget nem kell összetéveszteni a hibás arcmemóriával, hiszen az arcvakságnak nincsen köze a rosszul vagy hiányosan tárolt emlékképekhez. Ebben az esetben magukkal az arcok egyediségét adó elemeknek a felismerésével és megkülönböztetésével van probléma.
