Franciaországban mindenki Bébelnek hívta. Becenevét a másik óriástól, Jean Gabin, alias, Pépeltől kapta. Mindössze 27 évesen Godard filmje, a Kifulladásig ikonná avatta. Amikor 1980-ban a kulturális minisztertől átveszi a Francia Köztársaság Becsületrendjét, elnyeri az Ászok ásza címet is. Színi direktorként, őszülő halántékkal kiérdemli a Monsieur megszólítást, de mindenekelőtt fiú, testvér, apa, nagyapa, óriási szívű barát, örök gyermek. Mostantól JPB, a Halhatatlan.
Belmondo – a lurkó
Mosolyát és életszeretetét a szüleitől örökölte. A család mottója: Szabadság, Szeretet és Akarat. Apja szobrász, édesanyja festőművész volt; fizikai ereje a kovácsmesterséget űző nagyapától ered. Életfilozófiáját, miszerint „Győzzük le a rosszat humorral” a gyermekkorban megélt háborús nehézségek, az iskolában kapott lelki pofonok, az elutasítás és leánya elvesztése eredményezte.
Gyermekkorától élvezte a bolondozást, a kalandokat, még a veszélyeseket is. Szórakoztató akart lenni, másokat megnevettetni. „Mást sem akartam, mint hőssé válni. Ma is a fülemben cseng az útravaló, amit anyámtól kaptam. Ezt dúdolta: Kitartás, fiam, csak akarni kell!”
Tanárai gyakran idézték be az apját fia csínytevései miatt. Mindenre kapható, vásott kölyök volt. De akkortájt könnyen összetévesztették a jókedvében véghezvitt őrültségeit az imbecillitással, a zseniális komikust komédiásnak nézték. Semmirekellőnek, lustának tartották.
A fiú megígéri anyjának, hogy ezen túl jó lesz, de elég egyetlen mondat: „Fogadjunk, hogy nem mered…” és máris megszegi ígéretét. Mi legyen a gyerekből? – töpreng az apja. Szobrásznak és festőnek nem való, focizzon! Hát sportol. Jean-Paul, amikor pénzt kér anyjától mozira, már indul is a metró felé, tánclépésben, vállát ringatva. Kettőt szökell és bent is van; bohóckodik még egy kicsit, csupán az utasok jókedvéért, majd kettesével veszi a lépcsőfokokat… a bokszterembe. Heti 3 alkalommal járt le az Avia klubba edzeni – a szülei tudtán kívül. Az első meccsét pehelysúlyban vívta. Edzője szerint jó a lábjátéka, erős az ellenfélre mért jobb horog, mégis, akkor este több pofont kapott, mint diákként összesen.
Némi atyai befolyással a színháznál köt ki, de mivel egyetlen verset sem tud elmondani, apja levelet kap André Bruno tanár úrtól, miszerint fia egy csepp hajlamot sem mutat a drámai művészetek iránt. Ekkor megembereli magát, bemagolja a Cid-dráma egy felvonását, és Raymond Girard tanár úr előtt kettős szereposztásban, hangját elváltoztatva játssza Don Diégót és a Grófot. Azt hiszi, álmodik, amikor elhangzik: – Holnaptól a tanítványom! Végre érzi a siker szagát, rákérdez hát: Tragédiák főszerepét fogom játszani? A válasz letöri: Nem, a szolga szerepe várja a komédiákban.
Amit a színháznak köszönhet
A bokszkesztyűt jelmezekre cseréli, a színpad az igazi ring, ahol a legnagyobb csatákat vívja. A ’80-as években a világot jelentő deszkán győzedelmeskedik, 1950-től 27 előadásban láthatja a közönség. Szerepel Bernard Shaw-, Goldoni-, Racine-, Sartre-, Feydeau-, Moliére és Shakespeare-darabokban. Visszatérése a színpadra egyszersmind terápia és útlevél az érettséghez. Nagy fájdalma, hogy apja nem láthatta Cyrano szerepében.
Amikor 1991-ben a Variété színház helyére parkolót terveznek, Belmondo megvásárolja azt. Elegendő elégtétel? „Természetesen vehettem volna egy jachtot is – mondta nevetve –, de az nem töltött volna el ekkora boldogsággal.” Addigra nem Bébelnek, már Monsieur Belmondónak szólítják. 1999. március 27-én a Marigny színház színpadán a közönség fél órán át állva tapsol. A hozzá nagyon is hasonló, extravagáns Frédérick jelmezéből kibújva színpadi karrierjére örökre lehull a vörös függöny. Utolsó színpadi szereplése átvezeti őt a színházi legendák közé.
Belmondo – az elhivatottság
„Minden tiszteletem a színészeké, akik összevonnak. Jómagam mindig a teljes dekoncentráció híve voltam.” A nagy rendezők megértették őt: a jelenséget, aki mindent meg tud csinálni. Az Új hullám vagánya úgy játszott, ahogyan bokszolni szokás.
Amikor Charles de Gaulle idejében meghívtak az Elysée-palotába, apám elkísért. Az elnök odalépett apámhoz és így szólt: „Ah! Mester, mindig csodáltam a munkáit! Majd hozzám fordult és hozzátette: „Önnek ez a kezdet.”
Belmondo – az apa, a nagyapa
Négy gyermek boldog apja. Első felesége, Élodie Constantin, 1953-ban születik meg első lányuk, Patricia, aki 40 évesen hunyt el lakástűzben. Belmondo soha nem heverte ki elvesztését. Második lányuk, Florance 1960-ban született, 3 unokával ajándékozta meg, köztük a kedvenc, egyetlen lányunoka, Annabelle (1988). Egy szem fia, Paul 1963-ban született. Belmondo átörökítette az akció- és életszeretetét, a családszeretetet és a mosolyát. Paul Formula–1-es pilóta, színész, újságíró. A negyedik gyermeke, Stella 2003-ban már második házasságában született, Natty-től.
A csábítás fogalma újragondolva
A felső testére büszke színész gyakran látható kigombolt inggel, sőt a csíkos pizsamát sem gombolta be! Naponta sportolt, a forgatások előtti reggelen a teniszpályán kezdett. Kezdő korában egy rendező azzal utasította el: „Ilyen fizimiskával nem lehet a vásznon gyönyörű színésznőket ölelni!” Évek múltán ez a rendező lelassítja lépteit a Champs Élysée-n. Bébel éppen Ursula Andresst öleli át – románcuk 7 évig tartott. Belmondós mosolyával lazán szól neki: „Az ember ugye megteszi, amit tud!”
Belmondo – a barát
„Egyszerű és kedves, csupa élvezet vele játszani.” Pedig a barátságok elég zűrösen kezdődnek. Godard, az ifjú rendező lerázhatatlan, szinte üldözi ajánlataival a színészt, aki eleinte kigúnyolja, visszautasítja a felkínált szerepeket. Charles Gérardnak Az állat forgatásán betöri az orrát, de abban a percben, úgymond egy csapásra örök barátság születik köztük, sőt Belmondo a testvérévé fogadja, akinek ha kell, szerepet intéz, és aki ha kell, a hű barát édesanyját is nyugtatja, hiszen családtaggá fogadják.
Ch. G: „Madeleine, az anyja mindig előre tudni akarta a film történetét. Élt-halt a gyermekeiért, féltette a fiát a kaszkadőrmutatványok miatt. Meddig folytatja a bohóckodást? – kérdezte aggódva. – Oh, nem lesz több ilyen, a következő filmje egy veszélytelen vígjáték lesz – válaszoltam. Vesztemre, pont azon az estén ment a tévében a riport Belmondóval, hogy a legújabb filmjében egy helikopterből lóg majd. Madeleine odafordult hozzám: Karcsikám, gratulálok a hazugságaihoz, igazán jól csinálja!
„Minden nap együtt reggelizünk, Bébel dönti el, hogy hol. Hetente 3-szor moziba megyünk; és együtt megyünk ki a szülei és a lánya sírjához. Kávézás közben megbeszéljük a foci- és bokszmérkőzéseket. A bizalmába fogadott és ezzel arra kötelez, hogy jólelkű legyek. Ilyen ő.”
(Charles Gérard 2019. szeptember 1-jén hunyt el.)
Belmondo Belmondo szemével
Belmondót többször felkérték, hogy szerepeljen az ő életét és a karrierjét bemutató dokumentumfilmben. A színész mindig visszautasította. Egészen addig a napig, amikor fia, Paul vetette fel a forgatást. A Belmondo-klán feje ezt már nem utasíthatta vissza. A szerető fiú ajándéka volt ez a dokumentumfilm az apának, aki azzal viszonozta, hogy elfogadta.
Az Egyesült Államokban regisztrált gyönyörű kabrió Olaszország útjain gurul. A kormánynál az ötvenes éveiben járó ezüst hajkoronát viselő férfi. Mellette az ősz öregúr széles mosollyal az ajkán élvezi a kirándulást, az időutazást. A film hangneme ezzel adott is. Paul, a fiú elviszi Jean-Pault, az apát Olaszországba, a francia Riviérára, Párizsba, Brazíliába, a filmművészet történetében megmaradt forgatási helyszínekre, bennünket a kulisszák mögé. A színészóriás ott újraéli az ifjúságát. Felidézi a filmjeit, a partnereit, a rendezőket, a feleségeit, a szüleit, a gyermekeit. Ez egy road movie.
A dokumentumfilm Belmondo első filmjeivel kezdődik, és az utolsó részekkel ér véget, a rendező mégsem követi az időrendiséget. Kitérőket tesz, vissza-visszatér egy már említett epizódhoz. A vezérfonal kristálytiszta marad, hiszen az ember élete nem egy hosszú, csendes folyó, és Belmondóé végképp nem az. Zajló és örvénylő folyam az övé. Ez a filmes séta mégis különösen kellemes, hiszen követjük Jean-Paul Belmondót, miközben számos hírességgel, a közönség számára kedves arccal találkozunk.
Egyes tanúvallomások posztumusz dokumentumok, Georges Lautner, Jean-Pierre Melville, Philippe de Broca... Mások lehetővé teszik számunkra, hogy megismerjük gyermekkori haverjait, és a cimborát, Charles Gérard-t, akivel a barátság egy életre szól. Vidám anekdotákat mesél róla – és ki ismerné nála jobban a mókamester lelki világát! Rendezői, de Sica, Truffaut, és Jean-Luc Godard, Claude Lelouch… még aktívak, és mindannyian a „Profi” kivételes profizmusát dicsérik! A három évvel fiatalabb Alain Delon, az acélkék szemű tigris legendás szerénységgel szól a barna szemű oroszlánról. Barátok ők és örök riválisok. Nem csoda, Delon magányos farkas, Belmondo a társaság középpontja, de hát annyira különböző a családi hátterük, a gyermekkoruk, a habitusuk.
„Visszatekintve nem is egyetlen egy életet éltem, hanem ezret!” – vallotta Belmondo. Ezzel adva volt a cím: „Ezer élet többet ér, mint egy.”
„Belmondo par Belmondo”
Az 1óra 39 perces dokumentumfilm Paul Belmondo ötlete alapján született.
Belmondo utolsó mozifilmje – Vége, csapó!
Az utolsó forgatási nap reggelén hosszú ballonkabátban és kalapban érkezett, szívélyesen kezet rázott a stábbal, és miközben megbotlott egy vezetékben, odakiáltott a fotósnak: „Figyu, légy résen, talán ez lesz az utolsó kaszkadőrmutatványom!” Ekkor már túl volt az agyvérzésen, ami után újra kellett tanulnia beszélni, minden szót, egyiket a másik után. Évekbe telt, közben pillanatokra azt hitte, már sohasem hallja többé: „Csendet kérünk! Forgatunk!”
Amikor a 74 éves színész levette a kabátot, a kigombolt ing alól elővillant lebarnult mellkasa, egy 40 éves férfi kisportolt testalkata kápráztatta el a jelenlévőket. „Egy alázatos Isten” – csúszott ki a rendező száján.
2008. március 20., csütörtök, 17.35. A rendező, Francis Huster még percekig nézi monitorján az Egy ember és a kutyája utolsó jeleneteit, mintha ő maga sem hinné el: vége. A népes stáb és a szemlélődők, mintegy 200 fős tömeg, síri csendben várakoznak. A feszültség szinte tapintható. Amikor a rendező feláll, a tapsvihar és kiáltások egy stadion mérkőzés utáni hangulatát idézik. Belmondo a falnak dőlve, szinte sokkos állapotban fogadja az üdvrivalgást: „Brávó! Örülünk, hogy viszontlátjuk! Köszönjük, hogy van nekünk! Folytassa Monsieur Belmondo!”
A kamera nem áll le, veszi a jelenetet, amely egy színházi előadás végére hasonlít, ahonnan a közönség nem indul meg a ruhatárak felé. Belmondo arcára kiül a jól ismert széles mosolya és maga elé suttogja: „Köszönöm, hogy így szeretnek.” Hogyan tudja elrejteni a könnyeket, miközben a stáb nem győzi nyelni és törölgetni a könnyeit?
Francis Huster egy mondatban fejezi ki főhőse iránti mérhetetlen szeretetét: „Szándékosan forgattam a film premier plan-ját az utolsó napon, hogy Jean-Paul ne azt érezze, itt valami véget ért, hanem olyan érzése támadjon, hogy ez valami újnak a kezdete.”
1993. április 9., Belmondo 60 éves – de saját magát 20 évesnek látja! Fergeteges bulit rendez, ahova hivatalos a család, a barátok, a szakma és a cigánymuzsikusok! Táncol, mulat és büszkén mutatja meg az öltönye alatt rejlő, őszintén szólva a Chippendale-fiúk izmait is meghazudtoló felső testét!
2016-ban 83 évesen a Paris Match-nak így nyilatkozott: „Őrült, gazdag és vidám életem volt, tele barátsággal és szeretettel, amit átszőnek a történetek.”
Hazája legjobban fizetett színésze volt. 1977-ben a 44 éves színészóriás karrierjének 20 éves évfordulójára időzítették Az állat c. film bemutatását Zidi rendezésében. Ez Belmondo 60. szélesvásznú filmje volt, addig már 150 millió nézővel büszkélkedhetett.
Mindig mosolygott. Néha veszített, legtöbbször diadalmaskodott, de sohasem győzték le – ez idáig.
Csapó és vége! 2021. IX. 6-án egy 88 éves huncut gyermek/óriás távozott.
Az idézetek forrása: Paris Match, különszám Belmondo 60 éves karrierje alkalmából, 2015 dec./2016 jan.
