Jó szolgálatot tett a város sporttörténetének az újvidéki Dániel Print Plusz cég, amikor bérmentesen kinyomtatta Pásztor Géza jeles veterán sportember monográfiáját, még ha csak száz példányban is. Kár viszont, hogy nem akadt valaki, aki a szöveggondozás terhét is magára vállalta volna, hogy megmentse az olvasókat a bosszantó elírásoktól és nyelvi hibáktól. Kár, mert Pásztor Géza sokéves kutató- és gyűjtőmunkája eredményeképpen adatokban rendkívül gazdag, lényegében teljességre törekvő monográfiát tett le az egyre fogyatkozó újvidéki magyarság asztalára arról a közösségről, amely – sportsikerei mellett – a két világháború között a magyar kisebbség egyik összetartó kovásza volt, de amelynek emlékezete napjainkra már szinte teljesen feledésbe merült.
Az Ujvidéki Athletikai Club 1910. november 20-án alakult meg a beltéri katolikus templomudvar sarokházában, az akkori katolikus népiskolában. Tevékenységük homlokterében az első hónapokban az atlétika akkoriban leginkább gyakorolt nemei (különféle távú síkfutások, gerelyhajítás, diszkoszvetés) álltak, s már a következő évben a Magyar Atlétikai Szövetség jóváhagyásával országos jellegű versenyt szerveztek. Néhány héttel később, 1911. július 23-án pályára léptek a labdarúgók is, s történelmük első meccsén 4:3 arányban legyőzték a szabadkai Bácskát. A következő évadban beneveztek a Szegedi Alszövetség Déli Kerületi bajnokságába is, egyelőre kevés sikerrel. Ez azonban a futball iránti növekvő érdeklődésnek Újvidéken sem vetett véget. A kék-fehér csapat 1912-ben vívja első nemzetközi csatáját a szomszédos ország, Szerbia fővárosának a csapatával. A meccset, részben nagyobb fegyelmezettségének és rutinjának, részben az újvidéki szerb szurkolók lelkes támogatásának köszönhetően a Beogradski sport klub nyeri 2-1-re.
Az UAC-nak hamarosan helyi riválisa is akad, megalakul a vörös-zöld színekben játszó Ujvidéki Testgyakorlók Köre (UTK), mely mind a város notabilitásainak, mind a sajtó egy részének kedvencévé válik. Az UAC ugyan sokrétű tevékenységet fejt ki, de a legnépszerűbb sportágban, a fociban alulmarad az UTK-val szemben. Időközben Újvidéken új versenytársak is jelentkeznek (OSK Vojvodina,Trgovačka omladina, Juda Makkabi, Vasutasok), az összecsapások azonban már a trianoni békediktátumot követő új államalakulat versenyrendszerében zajlanak.
Az első jelentős futballmeccset az UAC (NAK) a Vojvodinával vívja 1920 húsvéthétfőjén. Ezzel a barátságos találkozóval veszi kezdetét a két klub rivalizálása, amely, noha legtöbbször sportszerű normák szerint, valójában mégsem egyenrangú felek között zajlott. Mint a szerző írja: „Az út egyirányú volt, melynek végén a NAK legjobbjai rendszeresen a Vojvodina piros-fehér mezét öltötték magukra. Ez ellen nem volt mit tenni: a NAK anyagilag limitált társadalmi befolyása (a magyarságon kívül) súlytalan, politikailag kisebbségi klub lévén – hatástalan volt.” Mégis, „fennállása alatt a város két vezető klubja nem kevesebb, mint 76 alkalommal került szembe egymással barátságos, kupa és bajnoki mérkőzéseken.” A NAK általában kemény ellenfélnek bizonyult, 1922 őszén az NTK (UTK), a Vojvodina és a Makkabi előtt megszerezte Újvidék ezüstserlegét.
A klubnak azonban nemcsak sportszerűen küzdő ellenfelei, hanem alattomos módszereket bevető ellenségei is voltak, így történhetett meg, hogy 1924-ben a városi hatóságok elvették a NAK pályáját, majd később a területet a Vojvodinának és a Makkabinak játszották át. A Klubot csak átmenetileg rendítette meg a csapás – dr. Vilt Vilmos elnök vezetésével hamarosan talpra állt, 1925-ben új pályát építtetett a Limánon és új sportágakkal bővítette tevékenységét. Az állam elnyomó apparátusa sokkal durvább eszközökhöz folyamodott a másik magyar klub, a Novosadski Telovežbački Krug (NTK) néven tevékenykedő Ujvidéki Testgyakorlók Köre (UTK) ellehetetlenítése céljából. Ezekben az években mindenütt magyar irredenták és kémek után szaglásztak, és Vajdaság-szerte egymást érték az önkényes hatósági eljárások és a koholt perek. Ennek az általános hajszának és az újvidéki sportélet intrikáinak lett áldozata az 1912 óta működő magyar sportklub. 1924. október 7-én az államvédelmi törvény értelmében azonnali hatállyal és véglegesen feloszlatták. A talán túlságosan is jól értesült Savremeni Novi Sad c. szerb hetilap szerint „… a rendőrség megtudta, hogy az egyesület a sport mellett mással is foglalkozik, így magyar irredentákat és ébredőket csempész be az országba, és tartózkodási engedélyük körül ügyeskedik.” „Ezek a futballisták a sportot mellékfoglalkozásként űzték, és felmerült a gyanú, hogy talán a főfoglalkozásuk a kémkedés volt.”
A NAK egyre gyarapodó sporteredményei egyáltalán nem csökkentették a gyanakvást, sőt, talán még növelték is. A városi rendőrfőkapitány 1929 januárjában feletteseinek a sportegyesület betiltását javasolja azzal az indokkal, hogy a klub tagsága és vezetősége a beltéri Katholikus Kör kirendeltsége, és vallási alapon magyar soviniszta propagandát űznek, valamit támogatják a magyar napilapot, a Délbácskát (később Reggeli Újság néven jelent meg.) Hogy a NAK miként úszta meg a teljes megsemmisítést, az egyelőre Pásztor Géza szerint is rejtély. Ennek ára talán az a vezéráldozat volt, amit az 1923 óta elnökösködő dr. Vilt Vilmos vállalt magára a lemondásával. (Vilt 1939-ben halt meg, a Futaki úti temetőben nyugszik, kár volna elfelejteni.)
A húszas-harmincas évek tevékenységét bemutatva a szerző merített mind Táborosi László jeles sporttörténész archívumából, mind Nebojša Jakovljević Fudbalska takmičenja južnih slovena 1843–1941. c. művéből.
Az 1941–1944 közötti visszarendeződést a magyar állam- és sportélet rendszerébe elsősorban a labdarúgó-bajnokságok eredményeinek ismertetésén keresztül tárja elénk, de kitér más sportágakra is (kosárlabda, atlétika), hiszen az UAC-nak a futballon kívül még öt-hat szakosztálya működött.
Rendkívül fontosak azoknak a sportolóknak és sportszervezőknek a portréi (helyenként személyes visszaemlékezései), akik kimagasló szerepet játszottak az egyesület létrehozásában, fenntartásában és irányításában, vagy akik kimagasló sportteljesítményükkel (akár edzőként, akár játékosként, versenyzőként) öregbítették az UAC (NAK) hírnevét, akár itthon, akár Magyarországon vagy az egykori Jugoszláviában, akár pedig másutt a nagyvilágban. Mert igaza van a könyv szerzőjének, hogy „a sport nem mindig a szépről szól: ma ünnepelnek, holnap elfelednek…”
A feledés és elfeledtetés gépezetét megállítani hivatott maroknyi homok- és kristályszem legyen ez a könyv is!
