2024. november 24., vasárnap

Mindketten megjárták a poklot...

Kertész Imre irodalmi Nobel-díjas író munkássága és első felesége, a szabadkai születésű Vas Albina története még alapos kutatásra szorul

November 11-éig tekinthető meg a szabadkai Kortárs Galériában a Kertész Imre Tanulóévek – Albina című fotókiállítás. A tárlat a Kertész Imre Intézet támogatásával és a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ szervezésében jött létre. Hafner Zoltán, a Kertész Imre Intézet igazgatójának elmondása szerint a szabadkai tárlat különlegesnek számít. A galéria három alsó termét magába foglaló kiállításanyagából kettőt kifejezetten erre az alkalomra állítottak össze. Az első teremben egy vándorkiállítás részét tekinthetjük meg, Kertész Imre tanulóéveit mutatja be 1934-től 1955-ig, a másik két terem pedig első feleségének, a szabadkai zsidó családból származó Vas Albina történetét meséli el az intézet tulajdonában lévő dokumentumok alapján. Hafner Zoltán szorosan együttműködött Kertész Imrével.

Hogyan és mikor ismerkedtek meg?

– 1994-ben Szegeden, egy író-olvasó találkozón szólítottam meg. Amikor elkezdtünk beszélgetni olyan volt, mintha már nagyon régóta ismerősök lennénk, félszavakból is megértettük egymást. Nagy volt a korkülönbség közöttünk, több mint harminc év, ezért magáztam, ő viszont tegezett. Amikor elváltunk, visszafordult, és azt mondta, mire legközelebb találkozunk, döntsem el, hogy magázódunk vagy tegeződünk. Erre azt válaszoltam rendben, tegeződjünk, közben pedig – és ezt komolyan mondom – biztos voltam benne, hogy soha többé nem találkozunk. Azután véletlenek sorozatának köszönhetően mégis, habár Szegeden éltem, ő pedig Pesten. Kertész Imre ismerte Pilinszkyt, – a Nobel-díj beszédében is említi – én a Pilinszky-életművet gondoztam, ennek kapcsán meghívott magához. Akkortájt már kezdett népszerű lenni, rengeteget utazott a regényeivel és nehezen tudtunk időpontot egyeztetni, de a találkozások mindig nagyon kellemesek hangulatban zajlottak. A Nobel-díj után azzal a céllal ültünk le, hogy készítsünk egy interjút. Nekifogtunk, de megközelítőleg két óra után még a négy éves koránál tartottunk. Ez viszont tetszett neki és azt mondta tartsuk ezt a ritmust. Ebből lett egy másfél évig tartó beszélgetés. Közben befejezte a Felszámolás című művét, megkérte, hogy legyek a szerkesztője, és így egyik alkalom szülte a másikat. Azután a betegsége idején sokat voltam vele és segítettem a könyvei létrehozását.

Gondolkodott vagy gondoskodott-e a Kertész Imre a hagyatékáról? Tisztában volt-e azzal, hogy az utókor számára mekkora értéket jelenthet?

– Értéket egyáltalán nem tulajdonított neki. Úgy gondolta senki sem lesz rá kíváncsi. Én pedig az ellenkezőjéről bizonygattam. Azt is tervezgette, hogy eladja a budapesti, Török utcai, 28 négyzetméteres kislakást, amelyben Albinával élt. Erre azt tanácsoltam ne tegye, mert ebből egyszer emlékszoba lesz. Azt hitte megbolondultam. Ez még 1998 tájékán lehetett a Nobel-díj előtt. Nem tudta elképzelni, hogy otthon figyelmet fordítanak majd rá. Németországban lecsaptak a hagyatékára, de ez nem ment egyik napról a másikra. Lett volna ideje néhány prominens magyar személynek lépnie. Ez ügyben próbáltam közvetíteni, de nem mutatkozott rá szükség. Irodalomtörténész vagyok. Amíg Kertész Imre élt és együtt dolgoztunk, törekedtem az egész életművet abból a perspektívából is szemlélni, hogy mi lesz még a feladat, mi mindent nem tudunk. Ebből a szempontból érdekelte, hogy mi lesz a sorsa a hagyatéknak, de lépni nem igazán akart, így végül patthelyzet alakult ki. Utolsó pillanatban jött ötlet volt, hogy alakuljon egy intézeti forma. Ebbe belement. Beleegyezett abba, hogy legyen egy intézet, de csak a halála után. Az váratlanul ért bennünket, hogy a második felesége is ilyen gyorsan meghal, de vele született egy megállapodás, hogy a kiadatlan művek gondozása az intézetet illesse meg.

Megrázó életút vezette Kertész Imrét a hírnévhez. Hogyan állt hozzá a díjakhoz?

– Későn érte a siker. Csaknem hetvenéves volt, amikor megkapta a Kossuth-díjat és azután jött a Nobel-díj. Nagy elégtétel lehetett, de ettől egyáltalán nem változott meg. Túl nagy árat fizetett a hírnévért. Láttam ennek árnyoldalát is, az irigységet, a rosszindulatot, azt, hogy hányan elfordultak tőle, és a kijelentéseit hányan akarták direkt félreérteni. Úgy alkottak róla véleményt, hogy közben nem is olvasták a műveit. Ez rosszabbul esett nekem, mint neki. Minderről én jobban értesültem, szerencsére ő nem kísérte a világhálót. Minden ember szeretetre vágyik, ő sem volt kivétel, és örült a díjaknak. Nem volt lekezelő, megtisztelőnek érezte és nagyon is udvariasan fogadta. De az emberi jellemére és az írásművészetére nem voltak kihatással. Túl késő volt, az elismerés már nem tudta elrontani. Az viszont, hogy fönnmaradt a neve, a díjaknak köszönhető. Sajnos ezek nélkül nem igazán ismernénk.

Egyáltalán milyen ember volt Kertész Imre?

– Nagyon közvetlen, megnyerő, jó humorú, nagyvonalú, barátságos. Szerintem a kiállításon bemutatott képek is ezt sugallják, habár a művekből nem feltétlenül ezt olvashatjuk ki. Ugyanez jellemezte Albinát is, életvidám, szókimondó, szintén jó humorú volt.

Milyen volt Kertész Imre és Vas Albina kapcsolata?

– 1953 szeptemberében ismerkedtek meg egy kávéház teraszán és 42 évig éltek együtt. Albina kilenc évvel volt idősebb Kertész Imrénél, szabadkai zsidó családból származott. Élettörténete beépült Kertész Imre műveibe. Mindketten megjárták a poklot, az egyik börtönből, a másik koncentrációs táborból szabadult. Az ötvenes években, amikor Kertész Imrének nem volt állása, Albina pincérnői fizetéséből tengették életüket, kis lakásban. Albina mellette állt, és bízott benne. Az ő áldozatvállalása nélkül nem indult volna be Kertész Imre szépírói pályája.

Ezen felül mit tudhatunk Albináról?

– A családtörténete és az élete még alapos kutatásra szorul. Az édesapja jómódú vezető beosztású banktisztviselő volt, 1943-ban hunyt el. Az édesanyját deportálták és Auschwitzban halt meg. Egy húga is volt, aki vagy a partizánok közé állt, és akkor veszett nyoma, vagy őt is deportálták és a haláltáborban vesztette életét. Albinának sikerült megvesztegetnie egy SS tisztet Szabadkán a gyűjtőtáborban, így kimenekült Budapestre, ahol azonban fogva tartották, többször kihallgatták és megkínozták. Innen is sikerült megszöknie és az utcán leszólított egy arra járó idegent. Az illető Strobl Ferenc volt, a MÁV egyik tisztviselője, aki hamis iratokat szerzett neki, a háború végéig bujtatta, majd pedig feleségül vette. 1949-ben viszont koholt vádak alapján letartóztatták, életfogytiglani börtönre ítélték, Albina pedig a nagy polgári lakásból egy kis garzonba szorult és beállt teherautó sofőrnek. Egy év múlva ő is kapott idézést az államvédelmi hatóságtól. A vád nagyon komoly volt, egyebek között terrorszervezettel való kapcsolattartás. Épp csak megismerkedett egy fiatal gépkocsivezetővel, rá nyolc nappal le is tartóztatták. Kiderült, hogy a férfit már megfigyelés alatt tartották és kémkedéssel vádolják. A történet hátterében egy állítólagos jugoszláv bűnszervezet állt, amely az újvidéki „hideg napok” vérengzéseiben résztvevő, ám büntetlenül maradt magyar tiszteket fogta el önhatalmúlag, átcsempészték őket Jugoszláviába, és ott ítélkeztek fölöttük. Nem tudjuk ebből mennyi az igazság, mert a több mint 600 oldalas periratból semmi sem derül ki, viszont óriási sajtónyilvánosságot kapott az ügy, a fővádlottakat pedig halálra ítélték. Amikor világossá vált, hogy Albinának mindehhez semmi köze, akkor azt mondta neki a kihallgatótiszt, hogy most már azért nem engedhetik ki, mert túl sokat megtudott. Ítélet nem született, vádirat sem volt, mégis egy évig a kistarcsai internáló táborban tartották. Amikor kiszabadult, két hétre rá megismerkedett Kertész Imrével.

Hol mutatták be eddig a kiállítást?

– A tanulóéveket bemutató részt olyan helyekre vittük, ahol Kertész Imrét életében szeretettel fogadták. Ez nem sok, a Nobel-díj után mindössze három településre hívták meg. A tárlatot Szegeden és Pápán állítottuk ki, de tervezzük Pannonhalmára is eljuttatni. Közben a budapesti Vígszínházban is volt egy kamarakiállítás, mert az intézet támogatásával, sőt kérésére, bemutatására került a Kaddis a meg nem született gyermekért című regényének színpadi adaptációja, amelyet a szabadkai közönség is megtekinthetett. Szabadka kivételes helyszínnek számít. Az Albina-rész kifejezetten Szabadkára készült, mert szeretnénk felhívni rá a figyelmet, és úgy érezzük, nem ismerjük eléggé. Szándékunkban áll az itteni helytörténészekkel kutatásokat végezni, mert nagyon sok a rejtélyes szál. Egy olyan feltevés is létezik, hogy az érettségi után nem sokkal férjhez ment egy francia diplomatához, a házasságuk másnapján csónakázni indultak, az ifjú férj pedig belefulladt a tóba. És tulajdonképpen így kezdődött a hányattatása, azután jöttek a zsidókat sújtó törvények és a többi szörnyűség.

Mi az intézet célja, mik a további tervek és melyek a következő lépések?

– Az intézet elsődleges feladata az írásos hagyaték feltérképezése, összegyűjtése, feldolgozása, szöveggondozása és kiadása. A szellemi hagyaték ápolása már egy tágabb fogalom. Szeretnénk a Török utcai lakásból létrehozni egy emlékmúzeumot, felavatni Kertész Imre síremléket, kutatókat, fordítókat, valamint külső produkciókat támogatni, mint amilyen a Vígszínház előadása, de például Frankfurtban is tartottak Kertész-estet, Brazíliában készült róla egy portréfilm, A nyomkereső alapján pedig egy forgatókönyv íródik és abban is segédkezünk. Tervünk tehát a külső kezdeményezések felkarolása is, mert nem kívánjuk diktálni, hogy munkásságának hatásai milyen irányokba ágazódjanak szét. Megindulásunkkor a fő feladat azon anyagok összegyűjtése volt, amelyek sem a berlini, sem a nálunk lévő hagyatékban nem lelhetők fel. A reményeink szerint valahol létezik megközelítőleg 20-25 mű, amelyeket ő fordított. Nagyon minőségi szövegekről van szó, de több mint két évtizede nem találhatóak, viszont ő sem őrizte meg ezeket. A korai újságcikkeit, a zenés vígjátékok szövegkönyveit sem vigyázta meg, és nem gyűjtötte az ővele kapcsolatos írásokat, általa adott interjúkat sem, csak amelyeket elküldtek neki. Ezek összegyűjtése is fontos feladat és kemény munka. Jelenleg 25-30 kötet áll kiadásra készen, de ez még gyarapodni fog. Berlinben található egy terjedelmes, kiadatlan naplóanyag, amely megközelítőleg tíz kötetes lesz. Gyűjtjük a külföldi hang- és filmfelvételeket, képanyagokat is. Rengeteg a munka.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás