Ragusa

Két Ragusa fekszik egymással szemben. Vagy inkább egymás mellett. Ezt a helyiek sem tudják eldönteni. Mindkettőnek megvan az a kifinomult eleganciája, amely a szicíliai késő barokk városaira oly jellemző: a kerubok, a puttók és a loggiák. Abban mindenki egyetért, hogy egymás nélkül egyikük sem lenne igazi Ragusa. Minden utazó jól ismeri a várost, mivel mindig barátságos, hangulatos és kellemes, annak ellenére is, hogy történelme folyamán nagy tragédia érte.

A város története 1693-ban, egy erős földrengés után vett érdekes fordulatot. A helyiek nem tudtak megegyezni, hogy hol legyen az új dóm, és de facto az új város: a régi helyén vagy máshol a közelben. Ezen annyira összevesztek, hogy a lakosság egy része a régi romjain kezdte újjáépíteni otthonait, a gazdagabbak pedig pár száz méterrel arrébb új Ragusát emeltek.

Az ősi város helyén épült Ragusa Ibla (Alsó-Ragusa), a völgy túloldalán pedig Ragusa Superiore (Felső-Ragusa). Ragusa Ibla a San Giorgio templom és a Dóm tér köré épült. A sziget legpompásabb barokk stílusú templomának legnagyobb értéke a harangtorony és az ólomüveg ablakai. Körülötte újjáépült a szűk kis utcák labirintusszerű hálózata, amelyek egy egységes városképet adnak. Három évszázaddal később világörökségi védelem alá került az óváros. A XVI. és XVII. századi földrengések végleg megváltoztatták Szicília addigi arculatát.

A vörös mészkőből a romokon emelt új városok addig ismeretlen, teljesen új elképzelés alapján épültek újjá. Ragusa Superiore alig tíz év alatt épült fel, és kétezer ember otthona lett. Ez a városrész is egy dombon létesült, de utcái már nem labirintusszerűek, hanem a sziget nagyobb városairól mintázva négyzethálós szerkezetűek lettek. Természetesen itt is középen a dóm áll. A San Giovanni Battista katedrális máig őrzi eredeti motívumait, maga a város viszont rengeteget változott és vesztett építészeti értékéből a múlt évszázadban. Számos templomot átépítettek és bővítettek a gyorsan gyarapodó lakosság miatt. A két Ragusának ma mintegy 50 temploma van.

Két évszázadnyi viaskodás után, száz éve egyesült a két Ragusa. Ma már teljes az összhang és szent a béke közöttük. Viccesen megjegyzik, hogy egy valamiben azért mégsem értenek egyet: melyik városrészből nyílik szebb kilátás a másikra. Az mindenesetre tény és elmondható mindkét városrészről, hogy a nap és az év bármely szakában valami megmagyarázhatatlan van a levegőben: kezdve attól, ahogy kora reggel rituálisan kiviszik a háromlábú kisasztalokat a kávézók elé, a késő éjszakába nyúló mámoros bulikig. Ragusából mindenki magával visz egy-egy felejthetetlen pillanatot.

Ragusát műemlékei tették ismertté az egész világon, de a szicíliai konyha helyi specialitásai mellett sem lehet elmenni szó nélkül. Feltétlenül meg kell kóstolni a pastierit. Tésztalapba marhahús, sajt és tojásból készült tölteléket tesznek, amit jó erősen megborsoznak. Ennek egy másik formája a scaccia, amikor hús helyett spenóttal, ricottával, brokkolival, padlizsánnal vagy egyéb zöldséggel töltik meg a tésztát. És persze a paradicsom egyikből sem maradhat ki.