Vörös Imelda színművésznő hivatása igazán sokrétűnek mondható: részt vett a ludasi művelődési élet kialakulásában, gyermekszínjátszó-csoportokat vezet, és a gyermekeknek segít színészi tehetségüknek a kibontakozásában. Monodrámái, bábjátékai tanító jellegük mellett kreatív gondolkodásra is buzdítják a fiatalabb gyermekeket. Imelda munkásságát áthatja a folytonos önképzés és szakmai továbbképzés, a munkájának és a gyermekeknek a szeretete. A színművésznőt a munkájáról, a testmozgás fontosságáról, illetve további terveiről kérdeztem.
Mikor és hogyan kezdtél bábozással foglalkozni?
– Az osztálytanítói és óvónői főiskolai diploma megszerzése után azt gondoltam, enyém a világ, hiszen mindent megtettem annak érdekében, hogy a legjobb legyek. Magyarországon már akkor részt vettem a Tömöri Márta és Szász Zsolt vezette bábtáborokban, ahol az volt a feltétel, hogy a következő találkozóig egy újabb bábelőadást vagy jelenetet kellett csinálni, esetleg műsort szerkeszteni. Életem első sikerélménye ide kötődik, amikor a Barcsai székely népballadához elkészítettem az első bábjaimat. Általuk játszottam először bábokkal, kaptam meg az első színházi fizetésemet, és vettem részt 1996-ban Budapesten az UNIMA-n. Szintén általuk jutottam el Milan Forman prágai bábművész táborába is, ahol betekintést nyerhettem az anyagokkal való animációba.
Több egyesületben is nevelsz színészpalántákat, hogyan léptél erre az útra?
– Egyértelmű volt, hogy a főiskolai diplomám rendhagyó lesz, ugyanis bábokat készítettem, báboztak a gyerekek, bábozás volt az óvodában is, igazi sikerélmény volt, de munkát mégsem kaptam. Ez az időszak igazi mélypont volt az életemben, valamiért jó volt, csak fel kellett állnom, és újragondolni mindent. Ebből adódóan Ludason megalakult az akkori Ludas Matyi Művelődési Egyesület. Aladics Tiborral megvalósítottuk azt, ami a mi gyerekkorunkból hiányzott Ludason, a művelődési élet. Most már ennek köszönhetően a gyerekek bontogathatják szárnyaikat a Ludas Matyi Művelődési Egyesületben. Ludason három évig voltam az egyesületnek az elnöke, valamint a színjátszó csoport vezetője. Noszán a Hinga Művelődési Egyesület megalakulásától kezdve tíz éven át tanítottam a gyerekeket a színjátszás alapjaira, Bácsgyulafalván pedig immár hét éve foglalkozom az ottani gyermekekkel. Hat alkalommal jutott el a gyermekelőadásom a magyarországi Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Gálára. Igyekszem mindig az adott csoportból kiindulni, és fontosnak tartom, hogy nekem is kihívás legyen az, amivel éppen foglalkozunk. A több mint két évtizedes gyermekszínjátszókkal való tevékenységemet, a Gyermekszínjátszás a Ludasi-tó környékén 1997-től címmel mesterdolgozatomban foglaltam össze, mentorom doc. dr. Raffai Judit volt. Azért választottam ezt a témát, mert szerettem volna rámutatni arra, hogy a falvakban is létre tudnak jönni hasonló kulturális értékek, mint a városi ingergazdag környezetben. Mindehhez viszont elhivatottság kell, egy jól szervezett művelődési egyesület, amely lehetetlent nem ismerve teremti meg a feltételeket egy csoport működéséhez. Fontos a rendszeresség, a részvétel a továbbképzéseken, a megmutatkozási lehetőségek, hasonló tevékenységet folytató csoportok egymás közötti baráti kapcsolatának ápolása, a jelenlét a műhelymunkákon, találkozókon, fesztiválokon. Árokszállási Mártával, a Szabadkai Gyermekszínház igazgatónőjével, a Gračanicai Művelődési Központ szervezésében több alkalommal Koszovón egyhetes színjátszós műhelymunkát tartottunk az ottani gyerekeknek. Nagy élmény volt a velük való foglalkozás.
Hogyan szoktad fejleszteni magad?
– Amikor 1997-ben felvételt nyertem a Szabadkai Gyermekszínházba, a színészi pályámmal együtt indult a gyerekekkel való foglalkozás. Budapesten Kaposi László csoportjában elvégeztem a 120 órás drámapedagógiai képzést. Minden nyáron különböző műhelymunkákon vettem részt nemcsak belföldön, hanem külföldön is. Igyekeztem pótolni a hiányzó tudást, ebből kifolyólag voltam az amerikai Peter Schumann bábművész műhelymunkáján, Kovács Ildikó romániai bábrendező nemzetközi bábtáborában, valamint Uray Péter mozgásművész képzésein is részt vettem. Tanulhattam Döbrei Dénes és Varga Heni mozgásművészektől, továbbá Kanizsán megismerkedtem a butoh-val, Tomin Kiss Anikó szervezésében, a spanyol Mathilde J. Ciria közreműködésével. Az idén Erdélyben, Kolozs megyében butoh tábort szervezett Yumiko Yoshioka japán származású művész további hat előadóművész együttműködésével, szeretném kiemelni Tashi Iwaoka és Ken Mai nevét, akiknek a csoportjában tanulhattam. A butoh tánc a metamorfózisról szól, ez egyben önmagunknak a megismerését is jelenti a táncon keresztül. Az itt szerzett tapasztalatokat, illetve a tudás első csíráit a Ludas Matyi Művelődési Egyesület Galaxis színjátszó csoportjának előadásában, A szélvári csudavirág című mesejátékban hintettem el.
Mesélj a Gyermekszínházon belüli pályafutásodról!
– Kiváltságos helyzetet élvezhetek a négy monodrámám által, Árokszállási Márta igazgatónőnek köszönhetem ezt. A Csipkés mese, Csató Kata rendezésében, tárgyjáték. Csipkerózsika története egy varródobozból, ahol a gyerek lát egy tárgyanimációt, hallja a mesét, és egy szép zenei aláfestést. Ezt az előadást 170 alkalommal láthatta a közönség, előadtam Szlovákiában, Magyarországon, Horvátországban és Romániában is. A második monodrámám, a Nyolcadik napon,Veres András rendezésében, egy szimbólumokkal teli környezetvédelmi témájú előadás. Ezt a színdarabot az egyetem elvégzése után, a Többszólamú turul – környezetvédelmi nevelés színházi eszközökkel című diplomamunkám, amelyet prof. dr. Czékus Géza tanár úrnál készítettem, gyakorlati részének szenteltem. Mivel fontosnak tartottam azt, hogy arról sem szabad megfeledkezni, hogy a gyermek a gyermek tanítója, és ha a pedagógus jól mediálja a csoportot, akkor az előadás eléri a célját. Abban az esetben, ha az előadás nem felel meg a gyermek korosztályának, akkor magasabb szinten van, de ha az osztály fele, vagy legalább 30%-a megértette, és az előadást követően van egy levezető beszélgetés, akkor a gyermekre nem nehezedik teherként a színdarab. Ez az előadás a Tartományi Oktatásügyi Titkárság támogatásának köszönhetően a 2011/12-es tanévben jelen volt a Turul akkreditált továbbképző szemináriumon, amelyet prof. dr. Czékus Géza tanár úrral közösen tartottunk. A célunk az volt, hogy színházi eszközök felhasználásával élményszerű oktatást mutassunk be, hogy megtanítsuk a gyerekeket arra, hogy észrevegyék mi van a közvetlen környezetünkben, milyen hatást gyakorol rájuk, és mit tehetnek annak érdekében, hogy mérsékeljék a hulladékanyag felhalmozását. Ez a szeminárium az észak-bácskai településeken kívül Kruševacra is eljutott. Ezzel az előadással tíz évvel ezelőtt vettem részt a 42. Szerbiai Bábfesztiválon, ahol színészdíjban részesültem.
A harmadik monodrámám a Kacsatojás, szintén Veres András rendezésében került színre, ami egy szöveg nélküli papírjáték, és a Rút kiskacsa történetét dolgozza fel. Ez az előadás eljutott a berlini fesztiválra és az oroszországi Omszkba is. A negyedik monodrámám a Csokibaba, amelyet Döbrei Dénessel és alkotócsapatával vittük színre.
A tavalyi karantén idején sem tétlenkedtetek, hogyan tartottátok a kapcsolatot a gyermekekkel?
– A karantén és a járvány mély hatást gyakorol az életünkre, szinte mindent megváltoztat. Árokszállási Márta igazgatónő felismerte a lehetőséget, és a média felé fordult, Színház otthonról címmel egy YouTube-csatornát indított, ide került fel az az ötrészes kisfilm is, a Dani és Dávid című kissorozat, amit Búbos Dáviddal készítettünk.
A rövid sorozat magáról a vírushelyzetről, az általa okozott problémákról szól, arról, hogy egy gyermeknek hogyan kell viselkednie ilyen helyzetben. Számomra a legizgalmasabb az volt, amikor a boltban forgattunk, mivel az élesben ment. Ezenkívül itt van a Lali és Mari sorozat magyar és szerb nyelven is. Magyarul én játszom Mari szerepét, Laliét pedig Dudás Dániel, de mellettünk dolgozik még három alkotótársunk, színészkollégánk. A Konyhácskában a gyermekeké a főszerep, ők főznek. A műsorban három alkalommal látható az unokahúgom, Vörös Romina Bojti nevű zoknibábjával, a vele való felkészülés nagyon szép munkafolyamat volt az akkor hétéves kislánnyal.
Szoktál visszajelzéseket kapni a gyermekektől?
– Jó érzés, amikor megszólítanak a gyerekek az utcán, a boltban, amikor elmondják, mi tetszett nekik. A színházban, a közönség fogadása során a szülők elmondják a véleményüket egy-egy színdarabról. Számomra a legszebb az, amikor a gyermek együttműködik, együtt lélegzik az előadással, például a Farkas szempilláját játszva, amelyet Lázár Helga rendezett, végig velem van a közönség. Emellett köszönettel tartozom a lehetőségért Todor Valovnak, hogy a szerb nyelvű előadásokban is játszhatok, ez igazán nagy megtiszteltetés számomra. Köszönet Kiss Bartal Ritának, aki több mint egy évtizede rendezte meg az első babáknak szóló, Színes mesék című előadást a Szabadkai Gyermekszínházban, amelyben én is játszhatok. A babáknak játszani és velük együtt lenni nagy lelki tisztaság.
Mennyire fontos számodra a testmozgás?
– A testmozgás, a futás számomra olyan, mint az élet. Futás közben érkeznek, majd továbbmennek a futótársak, kapsz tőlük néhány információt, elrakod ezeket, majd továbbhaladsz. Van, amikor csak futsz, de nem vagy tudatában ennek. Ez egy meditatív állapot, amikor nem hallod az autók zaját, de például érzed az eső utáni természetnek az illatát. A futás azért jó, mert erősíti az immunrendszert, kondícióban tart, megerősödik a pszichikai állóképesség. Ezért nagyon hálás vagyok Fabó Ildikónak, a Szabadkai Futóiskola edzőjének. A jóga szintén fontos szerepet tölt be az életemben. A szabadkai Jógaközpontban jógázok, s kiemelném a Varga Heni által vezetett Naprakész elnevezésű mozgástréninget. Fontos, hogy jelen legyünk itt és most, és meg vagyok győződve arról, hogy a mélységek szükségesek a magasságok eléréséhez, mert nem mindegy megélni valamit, vagy csak felszínesen átérezni ami velünk történik.
A jövőre nézve milyen terveid vannak?
– Létezik egy mondás: a munka nemesít. Minél többet játszani a gyerekeknek és velük együtt játszani, ez a legfontosabb számomra. Két gyermekszínjátszó csoportom van jelenleg, elsődlegesnek tartom, hogy a fejlődés útján és a helyes irányba tereljem őket, mert nagyon sokat változott a világ, és nagyon oda kell figyelni minden egyes, a fejlődésük útján lerakott kis kövecskére.
