Június jó melegre sikeredett, még szerencse, hogy a gyerkőcök már nagyban élvezik a vakációt, és én is kihasználtam a tavalyról visszamaradt szabit, úgyhogy együtt lazítottunk. Régóta azzal rágták a fülemet, hogy mikor vonatozunk már egyet, eddig ugyanis nagyjából autóval mászkáltunk mindenfelé, ritkábban pedig busszal. A vonat azonban kimaradt, és a június kiváló alkalom volt arra, hogy ezt bepótoljuk. Úgy döntöttünk, hogy fölutazunk egy hétre a testvéremhez Budára, és egy héttel előbb már meg is vásároltam a jegyeket. Igaz, nem ment minden simán, valamikor régen, amikor én vonatoztam, akkor az újvidéki vasútállomáson is lehetett érdeklődni a menetrend, valamint a jegyárak iránt, most azonban csak egy belgrádi telefonos szolgálatot lehet hívni, ahol a kedves hölgyektől kellett kicsikarni az információkat. Lényeg a lényeg: a vasútvonal felújítása miatt Újvidékről indul naponta egyszer vonat Budapestre, méghozzá úgy, hogy Kelebián át kell szállni a magyarországi vonatba. Na, gondoltam magamban, most aztán valóban megtapasztalhatják, milyen a vonatozás errefelé. És bizony, mennyire igazam lett…
A vonat délelőtt 11 óra előtt pár perccel kellett volna, hogy induljon, de ki tudja miért, 10 perccel később indult el. Na, de amikor megindult végre-valahára, akkor megvolt az öröm, valóban nem lehet semmihez hasonlítani a vonatozást, főleg Szerbiában nem. A kezdetleges öröm után, Kata várta már, mikor gyorsít ez a dízelmozdony, de csak nem akart, sőt, amikor kiértünk Újvidékről, akkor lelassított, és olyan 20 kilométer per órás sebességgel téptünk Kiszács mellett.
A szerbiai vasutak büszkesége pár óra alatt csak elért Szabadkára, aztán átzötyögtünk a határon Kelebiáig, ahol a magyar határőrök jöhettek. Mindenkit megkérdeztek, visznek-e alkoholt, cigit. Mellettünk ülő amerikai fiatalok jól bekészítettek maguknak az útra, kb. 10-10 sört cipeltek zacskókban magukkal, de nem szóltak semmit, a határőrök meg hagyták őket. Én meg nagy okosan elárultam, hogy 5 doboz cigit viszek magammal, de nem kellett volna. A vámőr hölgy szigorúan kijelentette, hogy márpedig ennyi dohányterméket tilos behozni az országba. Kata tágra nyílt szemekkel nézte a nőcit, én meg valóban nem tudtam ezt a részletet, így kiderült, hogy három dobozt elkoboznak, és csak kettőt vihetek magammal. Hát legyen gondoltam, ennél több is veszett Mohácsnál. No, de nem ment azért ilyen egyszerűen, mert jegyzőkönyvet kellett készíteni az elkobzásról… Már mindenki átszállt a másik vonatra, csak én meg a két gyerek álltunk szerencsétlenül az állomáson, és már csupán 4 perc volt az indulásig… Ekkor jelent meg a vámhölgyike a papírokkal, amit természetesen még alá kellett írnom, sőt, még a vámőr kollégája is ellátta névjegyével. A gyerekek nagyon izgultak, Előd meg is ijedt, de hát nekem sem volt mindegy, fogalmam sem volt, mit csináltam volna két gyerekkel Kelebián, és mikor jött volna a következő vonat. Mindenesetre 2 perccel az indulás előtt elkészült a jegyzőkönyv, és felszállhattunk a magyarországi vonatra, amely jóval modernebb, kényelmesebb, tisztább volt, mint az előző. Kezembe nyomtak egy elismervényt, és azt mondták, majd ha jövök visszafelé, akkor visszakérhetem a három doboz cigit, ellenkező esetben egy hónap után megsemmisítik. Gondoltam magamban, tudod mikor semmisítik meg, egyébként pedig nagy a májam arra a három dobozra, nem éri meg azt a tortúrát, amit a visszaigénylési procedúra rejtegethet magában.
Budapesten nagyon szép napokat töltöttünk, nagyokat fürödtünk a Római Strandfürdőben, ellátogattunk a Szépművészeti Múzeumba és a Magyar Természettudományi Múzeumba a Múzeumok Éjszakáján. Láttunk múmiákat, függő bálnacsontvázat, életnagyságú mamutot, és megtekintettük a fantasztikus Román Csarnokot, amelyet nemrég újítottak fel.
A nyolc óra hosszas vonatozást azonban nem úszhattuk meg visszafelé sem, és ezúttal is valódi ízelítőt kaptak a gyerkőcök a vonatozás élményeiből. Idejében megérkeztünk az állomásra, jó helyet találtunk egy kupéban, vártuk az indulást… ami nem történt meg, mert jött a jegyellenőr, és felszólított mindenkit, hagyják el ezt a vonatkocsit, mert meghibásodott, találjunk máshol helyet. A gyerekekkel végig küszködtük magunkat három vonatkocsin, mire találtunk helyet egy kupéban. Úgyhogy, Budapestről nem 10 perces késéssel indult el a vonat, hanem majd félórás eltolódással. El is jutottunk Soroksárig, ahol megállt a vonat. Senki sem értette mi történt, aztán újra a jegyellenőr közölte az örömhírt: hatósági intézkedés miatt a vonat nem közlekedik a továbbiakig. Mindenki találgatta mi a fene történhetett, de csak a végén hallottuk, hogy legvalószínűbb közúti szerencsétlenség történhetett. Aztán egy 40 perces állás után folytathattuk utunkat, és több mint 8 órás zötykölődés után végre Újvidékre értünk. A gyerekek amennyire várták a vonatozást, most annyira elegük lett belőle. Az biztos, hogy jól megjegyzik az első vonatozásukat, remélem nem ment el a kedvük tőle, mert normális körülmények között valóban kiváló buli, csakhát…
