Akinek a népi hagyományok megőrzése szent

Tillinkó Luca nemrégiben népiének-szólóval Arany Páva nagydíjat, népi hegedűvel pedig Arany Páva különdíjat vehetett át Magyarországon

A horgosi Tillinkó Luca mindössze tizenöt évesen hegedűn játszik, népdalokat énekel, több formáció tagja, megannyi verseny győztese, igazán ígéretes tehetség. Szabadidejében ékszereket készít, horgol, táncházakba, népzenei összejövetelekre jár, és rengeteget gyakorol. Tíz évig néptáncolt. Életében kulcsfontosságú szerepet tölt be a népi hagyományok és értékek ápolása, megőrzése. Már számos fellépést tudhat maga mögött, ezért ilyen fiatalon is igen sok tapasztalattal rendelkezik. Jelenleg a Szabadkai Zeneiskola klasszikus hegedű szaka mellett a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskolájában népi ének szakon tanul. A zene tölti ki a mindennapjait.

Mióta képezi az életed szerves részét a zenélés és az éneklés?

– Gyermekkorom óta. Már háromévesen éreztem, hogy hegedülni szeretnék. Egyszer egy játékhegedűt kaptam karácsonyra, akkor kezdtem el a hangszeren játszani. Teljesen lenyűgözött. Az éneklés pedig 2012-ben lopta magát teljesen a szívembe. Amikor tizenegy évvel ezelőtt a Fölszállott a páván, a legnagyobb Kárpát-medencei népművészeti tehetségkutató seregszemlén meghallottam Csizmadia Anna népdalénekes énekét, aki egy horgosi népdalt szólaltatott meg, az maximálisan elkápráztatott. Akkor döntöttem el, hogy szeretnék megtanulni énekelni.

Ki segített, hogy elkezdj az éneklés útján járni?

– Hatalmas köszönettel tartozom Bagi Valentinának, Berec-Csizmadia Annának, Nyitrai Mariannának, Fábri-Ivánovics Tündének és Csonka Ferencnek, hogy támogattak engem az álmaim elérésében, és önzetlenül megosztották velem kimagasló tudásukat. Segítségükkel rengeteget fejlődhettem.

Miért pont a népzene mellett határoztad el magad?

– Óvodáskorom óta néptáncolok, annak most már tíz éve. Valójában gyerekként csöppentem bele a népi kultúra világába. Sajnos a néptánc, a jelenlegi elfoglaltságomat tekintve, már nem fér bele az időmbe, viszont ha a közelben valahol táncházat rendeznek, igyekszem megjelenni, és feleleveníteni az egy évtized alatt elsajátított mozgáskultúrámat. Fontosnak tartom a népi hagyományok és értékek ápolását, megőrzését. Például a hétköznapi ruhaviseletembe is próbálom mindig egy kicsit belecsempészni a népi motívumokat ilyen-olyan formában. Már elterveztem, hogyha egyszer lesznek gyermekeim, őket is a mostani felfogásom szerint fogom nevelni, és megtanítom őket a népi kultúra minél magasabb fokú ismeretére. Célom, hogy a hangszereket, és természetesen a népzenét is megszerettessem velük. Tehát tovább szeretném adni a családomnak ezeket a hagyományokat, akárcsak a közönségnek. Meg akarom mutatni, hogy a népzene milyen csodás.

Mi a célod vagy a küldetésed egy-egy fellépésed során? Mit szeretnél átadni, üzenni a nagyérdeműnek?

– A hegedű megszólaltatásával, és az énekkel is van mondanivalóm. Meglátásom szerint a népi éneklés alkalmával tudom legjobban kifejezni a bennem élő szenvedélyt. A hegedülés során is érezhető, de valamiért mégis úgy érzem, hogy az énekben több érzelmet tudok átadni.

Hogyan boldogulsz a Szabadkai Zeneiskolában?

– A zeneiskolát nagyon szeretem. Az összes barátom itt van, rájuk mindig számíthatok. A tanáraim is nagyon kedvesek. Abszolút felnézek rájuk. Szeptember óta számos fellépésem volt az iskolán keresztül. Nyílt óra alkalmából felléptünk a szabadkai Zsinagógában, a karácsonyi műsor során a szabadkai Városházán, az érettségi koncerten is, de ott már többször volt kisebb koncertünk, ahol szóló klasszikus hegedűsként is bemutatkozhattam.

Mióta veszel részt versenyeken, és mi motivál egy megmérettetés során?

– Hétéves lehettem, amikor részt vettem az első énekversenyemen. Szeretem másokkal megmérettetni magamat, hogy tudjam, milyen szinten vagyok. Továbbá nagyon fontos számomra a zsűri véleménye is. Minél több szakembert meghallgatok, annál több tapasztalatot szerzek, és rájövők, min kell változtatnom ahhoz, hogy jobb legyek.

Beszéljünk egy kicsit az eddigi versenyeidről.

– Az idei tavasz felettébb mozgalmas volt, ugyanis népzenei versenyek jobbára ebben az évszakban zajlanak. A Járdányi Pál emlékére rendezett IX. Országos Népzenei Versenyt az idén Szentesen tartották meg. Először vettem részt rajta. A III. korcsoport szólóének kategóriájában első helyezett lettem, míg a Cserfes énekegyüttessel második helyezést értünk el. Ezen a versenyen harminc alapfokú művészeti iskola népzene-oktatási tanszakainak növendékei összesen százöt műsorszámban mutatkoztak be a szakmai zsűri előtt. Felkészítő tanárnőm Fábri-Ivánovics Tünde, a Népművészet Ifjú Mestere díj kétszeres tulajdonosa, Szeged Kultúrájáért aranygyűrűs népdalénekes. Április végén rendezték meg Temerinben a XXXIII. Középiskolások Népzenei és Néptáncvetélkedőjét, melyen népiének-szólóval és zenekarral, a Kamrás együttessel is versenybe szálltunk. Ezen az eseményen mindkét produkcióval második helyet értünk el. Felkészítő tanárunk Csonka Ferenc, a népművészet ifjú mestere, Halmos Béla vándordíjas és Bonis Bona díjas népzenész volt. Nemrégiben rendezték meg a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége KÓTA Aranypáva Népzenei Nagydíjas Gála Hangversenyét Alsópáhokon, ahol népiének-szólóval Arany Páva nagydíjat, népi hegedűvel pedig Arany Páva különdíjat vehettem át. Boldog vagyok, hogy megnyertem ezeket a díszokleveleket, mert az Arany Páva nagydíj a legmagasabb fokozat a KÓTA minősítő rendszerében.

A Dunán innen, Tiszán túl elnevezésű Kárpát-medencei ifjúsági népművészeti tehetségkutató versenyen már többször sikerült elnyernem az első díjat, ugyanúgy a Szólj, síp, szólj! általános iskolások népzenei vetélkedőjén is szereztem már aranyérmet, legutóbb pedig a legjobb énekes díjat is megkaptam.

Egyébként a Kamrás együttessel, akiknek majdnem hat éve vagyok a tagja, az említett Szólj, síp, szólj! vetélkedőn többször arany minősítést értünk el. Legutóbb a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén második helyezéssel tértünk haza.

Felemelő érzés lehetett két kategóriában is ilyen nagyszabású díjat nyerni. Mégis hogy lehet kivitelezni azt, hogy egy verseny alatt kétszer is színpadra kell állnod?

– Már hozzászoktam ahhoz, hogy mindig kapkodnom kell a két szám között. Szinte már rutinná váltak az ezzel járó kihívások, így nem tud problémát okozni. Viszont rengeteg munkát igényel egy-egy megmérettetésre való előkészület. Szinte egész évben készülünk a tavaszi versenyekre, míg a megmérettetések nagy részének befejeztével már elkezdünk készülni a jövő évire. Heti rendszerességgel vannak nemcsak ének-, hanem szólóhegedű óráim is.

Az elmondottak alapján joggal tehető fel a kérdés, hogy mikor marad időd a pihenésre? Van-a egyáltalán szabadidőd?

– Van. Éppen annyi, amennyi nekem szükséges. Folyamatosan túlpörgésben vagyok. Nem birok nyugton maradni, de nekem ez így pont jó. Ha van szabadidőm, azt pihenéssel, ékszerkészítéssel és horgolással töltöm. Két-három éve kezdtem el ékszereket készíteni, először csak magamnak, aztán, mivel többen is érdeklődtek a munkáim iránt, elkezdtem nagyobb mennyiségben előállítani. A kiegészítőkön megtalálhatóak a hagyományos népi motívumok is. Horgolni pedig ritkábban szoktam, mivel az sokkal több időt vesz igénybe. Hétvégenként általában hazautazom, és olyankor igyekszem pihenni, de népzenei órákra is járok a Kamrás együttessel.

Szerinted mi a sikered titka?

– Szeretni kell azt, amit csinálsz, és alázatosnak kell lenni. Én ugyanúgy imádom az éneklést, mint a zenélést. Tényleg ez a mindennapi munkám. Szívvel-lélekkel csinálom.

Tizenöt évesen igen komoly felfogásod van az életről, mindemellett pedig konkrét céljaid vannak a jövőt illetően. Hogyan csinálod ezt?

– Így lettem nevelve, emellett rengeteg felnőttel és számos komoly zenésszel szoktam beszélgetni. Talán innen jött a komoly felfogás. Már nagyon régóta dédelgetett álmom, hogy a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanulhassak népi ének és népi hegedű szakon. Még nem vagyok benne biztos, de valószínűleg egyszer majd tanítani szeretnék, de mellette koncertezni is.

Milyen jövőbeli terveid vannak még?

– Az idén a táborokba is el szeretnék menni. Nyáron elutazunk Gyimesbe énekeket, zenéket és táncokat tanulni, és belekóstolni az ott élők mindennapjaiba. A legnagyobb álmom az volt, hogy felléphessek a budapesti Fonó Budai Zeneházban. Igaz, hogy csoporttal álltunk színpadra, de az is egy csodás élmény volt, mert rengeteg nagy énekessel találkozhattam, akikkel együtt énekelhettem.