A mackók városa

Akinek nem nő a szívéhez Itália, az hazudik. Főleg délen vannak vidékei, amelyek valóban piszkosak, kaotikusak, rendezetlenek, de valami miatt mindenki megszereti még ezeket is. Most egy merőben más vidékre megyünk. Itt minden profi, semmiben sem lehet hibát találni. Ez Európában a másik véglet. Svájcról szuperlatívuszokban beszél az egész világ, fővárosa milyen is lehetne, ha nem a legtökéletesebb?

Kalandra vágytam, így busszal indultam neki az útnak. Több mint negyven órát buszoztam, plusz a schengeni határellenőrzés – kétszer. Röszke után már nem volt nehéz megbarátkozni a gondolattal, hogy hét országhatárt fogok átlépni, amiből csak annyit érzékelek majd, hogy egyszer forintban terhelik meg a hitelkártyám, máskor euróban, végül pedig frankban. Hogy ne legyen annyira unalmas az a 2X20 óra, odafelé megnéztem ljubljanai barátainkat, visszafelé pedig meglátogattam a sógorokat Bécsben. Három nap, három ország, három merőben eltérő főváros.

Svájcról köztudott, hogy a semlegesség politikáját képviseli sok száz éve. Napóleon óta nem dörrent el egyetlen ágyúlövés sem az országban, így a főváros kétszáz éve egyre csak szépül és gazdagodik.

Bern az ország negyedik legnagyobb városa, de csak jogilag fővárosa, mivel Helvéciának gyakorlatilag nincs fővárosa. Az Aare folyó patkó alakban három oldalról közrefogja Bern óvárosát. Hídjai összekötik a történelmi belvárost a folyó bal partján elterülő új negyedekkel.

Legforgalmasabb hídja lábánál egy világszerte egyedülálló medveverem van, ahol barnamedvék élnek 400 éve. A folyó mellett egy több ezer négyzetméteres medveparkban lustálkodnak a mackók, barlangjaik pedig egy tér alatt vannak. Van egy fogadó is, amelynek pincehelyiségéből be lehet lesni a barlangba. A városalapítás történetét megőrző mítosz szerint egy itt élő herceg úgy döntött, hogy arról az állatról kell elnevezni a leendő várost, amelyet elsőként ejt majd el következő vadászatán.

Azon a vadászaton íjával egy medvét (németül Bär) ölt meg, amely nem sokkal később a várossá fejlődő Bern címerállatává vált. A barnamedve ma a városnak is és a kantonnak is rajta van a címerén.

Bern számomra legérdekesebb helyei a köztéri szökőkutak. Közös bennük, hogy közepükből egy oszlop emelkedik ki, amelyen egy kb. egy méter magas szépre festett emberalak áll. Az első ilyen kompozíció egy gyermekevőt ábrázolt, aztán a művészek kicsit finomítottak a stíluson. De évszázadok óta a gyermekek ijesztgetésére szolgálnak (hogy jók legyenek és tanuljanak, különben megeszi őket a gyermekevő). A legszebb épület Svájc fővárosában a Münster-székesegyház.

A gótikus épületet ötszáz éven át építették, így méltóvá vált, hogy egész Svájc katedrálisának nevezzék. Legértékesebb eleme a főajtó felett álló Utolsó ítélet-szoborgyűjtemény. A 217 figura a végítéletbe vetett keresztény hitet képviseli: a gonoszokat elválasztják majd az igazaktól. A bűnösöket meztelenül ábrázolják és ők mindnyájan a bal oldalon vannak, míg a fehér ruhába öltözött igazak a másik oldalon várják a döntést. A két tábor között középen áll az Igaz, a szentek, a szüzek és Mihály arkangyal.

Az ezeréves alpesi városnak nincs gazdag történelme. Építészeti örökségén és páratlan földrajzi elhelyezkedésén kívül egyedül talán csak azzal büszkélkedhet, hogy hét évig a városban élt Albert Einstein, aki berni évei alatt dolgozta ki a relativitás-elméletet.

Helvécia 200 évvel ezelőtt – akarva vagy akaratlanul – egy világviszonylatban egyedülálló technológiai forradalmat hajtott végre. Feltalálták a mogyorós csokit és a tejcsokit, amit különleges alakúra öntöttek, valamint elkezdték a csokoládé tömeggyártását.

Így a korábban az arisztokrácia luxuscikkének számító finomság egycsapásra elérhetővé vált mindenki számára exkluzív ízekben és alakban. A sors fintora, hogy a tömeggyártott svájci csoki ma ismét a különleges, magas minőséget jelenti, nem pedig az olcsó és közönséges terméket.