Volt egykor egy igen segítőkész kisvárosi könyvtáros asszony, szerb anyanyelvű. Emlékezetem szerint nem akcentussal, hanem tisztán beszélte a magyart, amikor viszont nem jutott eszébe egy-egy kifejezés, szerbre váltott. Néha több mondat erejéig át is tartott ez, majd folytatta magyarul. Aki értette mindkét nyelvet, annak nem volt zavaró az effajta társalgás, bár nem igazán derült ki mindig, hogy melyik nyelven beszélgetünk. A sajtó viszont aligha „tűrte volna el” az ilyen társalgást.
Persze régebben, amikor még némi latin nyelvismerettel is rendelkeztek az emberek, az is megtörtént, hogy a magyar szövegbe betoldottak egy-egy latin közmondást vagy csak egy szót, és az sem volt zavaró. Akár írott, „hivatalos” formában sem. Mert a latinban nem jöttek naponta újabbnál újabb kifejezések, és a régiek használatát sem vitték túlzásba: érthető volt a szöveg. Hiszen a kommunikáció alapja az érthetőség, a világos beszéd.
Mi változott évtizedek alatt? Néhány alkalommal tettem már célzást arra, hogy amióta az angol vált első számú idegen nyelvvé az iskolai oktatásban, azóta szinte korlátlanul özönlenek az angol kifejezések a nyelvünkbe, gyakran pedig igyekeznek is a médiumok ezeket kritikátlanul „meghonosítani”. A technika fejlődésének rendkívüli fölgyorsulása és némely új társadalmi folyamatok gyakran erőltetett terjesztése sokszor új szavakat és szókapcsolatokat igényelnek az angolban is – nemegyszer bizonytalan jelentéssel –, így érthető, hogy a mi nyelvünk sem találhat azonnal helyettük magyar megfelelőt. Persze a túlzottan liberális nyelvszemlélet nem is serkenti a keresést, mondván, hogy a nyelv úgyis kiveti magából mindazt, ami elfogadhatatlan számára, a többit pedig befogadja és beilleszti. Jövevényszavak nélkül valóban szegény lenne a nyelvünk, csak hát a régiek nem két-három év vagy néhány évtized alatt honosodtak meg.
Valóban nehéz eredményesen küzdeni az idegen (mondhatnánk egyértelműen is, hogy angol) szavak ellen, még akkor is, ha fölösleges a használatuk. Bizonyos, hogy angol nyelv széles körű ismerete jelentősen mérsékelte az idegen szavakból eredő kommunikációs zavart, tehát a szövegértést, mégsem tekinthetjük természetesnek azt, hogy egy közepes műveltségű olvasó értetlenül áll a számára írt újságcikk ellőtt: találgatnia kell, hogy mit szándékozott mondani a szerző. (Arról is írtunk már a rovatunkban, hogy hasonlóképp elbizonytalanodik a vásárló vagy valamilyen szolgáltatást igénylő a cégtáblák előtt: többre megy azzal, ha beles a kirakatba, mint hogy az idegen fölirattal ellátott cégtáblát böngéssze.)
Azt írja az újság, hogy A legendás focista Iker Casillas ál-coming outolásához írt egy poént, aztán visszavonta. Látszólag coming outolt a Twitteren. Másik helyen azt olvashatjuk, hogy Coming outolt az egyik legsikeresebb magyar TikTok-sztár. Vagy: A színésznő az Instagramon coming outolt. És hosszasan sorolhatnánk. Nyelvi szempontból érdektelen, hogy mi tette népszerűvé vagy egyáltalán hírré a – normálistól eltérő – szexuális orientáltság folyamatos szellőztetését, a coming out ugyanis arra utal, hogy valaki nyilvánosan vállalja leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű stb. voltát. Talán éppen a nyelvünk gazdagsága miatt nem tud magyar kifejezést választani a szerző? Mert írhatná, hogy nyilvánosan vállalta, kiderült, kitudódott, színt vallott, előrukkolt stb. Már olyannyira a szövegbe illőnek érzik a cikkírók a kifejezést, hogy magyar képzővel látják el.
A „deep state” jelensége Donald Trump elnök beiktatása óta áll a tengerentúli közéleti viták középpontjában – olvasom. Másutt pedig azt a fölvetést látom, hogy mit készít elő az Egyesült Államok mainstream sajtója, deep state-je. A mainstream kifejezéssel már foglalkoztunk, aki nem akar „angoloskodni”, az inkább a fősodor vagy főáramlat szót használja. A deep state szókapcsolat azért különleges számunkra, mert az angolban is új, nem is teljesen egyértelmű fogalmat szándékozik kifejezni. Jogellenesen és titkosan működő kormányzati hálózatot értenek alatta, hasonlót, mint az árnyékkormány, csak ez nem a regnáló hatalom ellen, hanem hozzá kötődően működik. Nem egy könnyen megragadható fogalom vagy intézmény, hanem a politikai életben érzékelhető jelenség. Van, aki azt állítja, hogy földalatti elnyomó rendszer, amely titokban átvette az irányítást minden ország, bank és iparág működése fölött. Enyhébb megfogalmazással: érdekcsoportok olyan hálózata, amely az alkotmányos intézményektől függetlenedve a politika demokratikus alakításának manipulálására és aláásására törekszik. A magyarban mélyállamként emlegetik, így az angol kifejezés könnyedén nélkülözhető lenne.
A politikához kötődő új kifejezés az alt-right is. Mivel az alternatív jobboldal angol rövidítése, a magyarban nevezhetjük alt-jobbnak. Azt még nem tudjuk, hogy mi kristályosodik ki ebből az amerikai mozgalomból, csak az vehető biztosra, hogy elutasítja a népszerű hagyományos konzervatív jobboldali tanokat. Azt írják róla, hogy „gyakorlatilag a Republikánus pártból kiábrándult mérsékelt konzervatívoktól kezdve a baloldalban csalódott liberálisokon keresztül egészen a fehér felsőbbrendűséget hirdetőkig terjed az Alt-right ideológiai skálája”.
Akik követik a világpolitikát, nem árt, ha tudnak az alt-jobb mozgalomról is.
