Van időm meghallgatni téged. Talán ezt a címet is adhatnám ennek az írásnak. De vajon valóban tudunk teljes odaadással másokat meghallgatni, és odafigyelni rájuk?
Az aktív figyelés nem csak az iskolában, az órákon fontos. Természetesen először az iskolai aktív figyelésre gondolunk, hiszen a diák már az órán is elsajátíthatja a tananyagot, ha figyel a tanár mondanivalójára. A kitűnő, magas intelligenciával rendelkező tanulók aktívan figyelnek az órán, leszűrik a lényeget, ezzel megrövidítik az otthoni tanulási időt. Az aktív figyelés a mindennapi életben is nélkülözhetetlen erény. A munkahelyen, a családban, sőt a baráti körben is óriási szerepe van. Hiszen ha odafigyelünk a másikra, csak akkor érthetjük meg egymást. Meghallgatni valakit, aki a bizalmába fogad, nagy megtiszteltetés.
Általában ismerősök, barátok előtt szoktunk megnyílni, őszintén feltárulkozni. Vagy pedig idegenek előtt, akikkel véletlenül találkozunk egy utazás során, s nekik kiöntjük a lelkünket, mert tudjuk, hogy kevés a valószínűsége, hogy újból találkozunk. Nem kell emiatt szégyenkezni. Tudjuk, hogy meghallgatnak bennünket, hisz hosszú az út…
De mi a helyzet az iskolákban? Vajon minden diák őszintén a tanárához fordul, vagy az osztályfőnökéhez, ha baj van?
Nem. Sajnos nem. Csak a legbátrabbak élnek ezzel a lehetőséggel. De csak akkor, ha a tanár észreveszi, hogy valami baj van. Például ha az eddig kitűnően teljesített diák viselkedésében, tanulmányi előmenetelében szembetűnő változás áll be. Ilyenkor szóra bírhatjuk a tanulót. A párbeszéd itt létfontosságú.
Sajnos azonban semmit sem tehet a tanár, ha a diák nem nyílik meg. Sokszor a szülők keresik fel a tanárt, hogy segítséget kérjenek. Ez a legjobb hozzáállás a dolgokhoz. A tanár, aki aktívan figyeli a tanulóit, tudja, hogy ki a fáradt, ki az, aki hajnalig a számítógép előtt ült, ki az, akinél családi problémák vannak, s ki az, aki éhes… A jó tanár mindent lát. És mindent tud. A fiam tanító nénijére, Melittára gondolok itt, és az óvó nénikre, Jolira és Mártira, akik minden titok ismerői voltak. Emlékszem, egy óvodai szülői értekezleten Joli óvó néni kijelentette a következőket: „Kedves anyukák és apukák! Vigyázzanak, hogy mit beszélnek (mit csinálnak!), mert mi hétfőn mindent tudunk.” Igen, az óvodások őszinték, nyíltak. Mindent elmesélnek az óvónőknek, a kisdiákok pedig a tanítónőknek. De mi van a középiskolásokkal, ha hétfőn nem az osztályfőnöki az első órájuk? Tudjuk, hogy ők mennyire zárkózottak, s nem szívesen beszélnek a saját gondjaikról… S mi van akkor, ha nem a csoportban, az osztálytársak előtt szeretnének tanácsot kérni? Mi van, ha nem akarnak a felnőttekhez fordulni segítségért?
Számtalan kérdés, amelyekre nincs megfelelő válasz.
Pedig csak figyelni kellene, s meghallgatni őket (egymást). Most pedig lássuk az aktív figyelés néhány ismérveit!
A hallgató szavakkal és egész magatartásával bizonyítja, hogy kész meghallgatni a másikat. Téged hallgatlak, és nem önmagamat.
A hallgató személy nyitott a másik személy mondanivalója iránt. A nonverbális eszközök is ezt a célt szolgálják. A fejbólintás is jelzi, hogy jelen vagyunk a társalgásban. Mindig a szemébe nézünk, akivel beszélünk. Ez nagyon fontos. Figyelni kell a beszélő nonverbális üzeneteire (például a mozdulataira) is. A kommunikációt megerősíthetjük azzal is, hogy megmutatjuk, mennyire szeretnénk jól megérteni a mondanivalót. Erre a célra használható a rákérdezés, ismétlés, összegezés.
