Varró Dániel (Gergely József felvétele)
Varró Dánielt elsősorban mint mókás gyerekversek szerzőjét ismerjük, pedig felnőttek számára is ír, valamint műfordítóként angol nyelvű mesekönyveket, verseket, drámákat ültet át magyarra. Legutóbbi kötete, amelyben egy kisördög hétköznapi kalandjain keresztül szeretteti meg az óvodásokkal a magyar hiedelemvilág teremtményeit, még csak most került a könyvesboltok polcaira. A zentai gyerekközönség az Énekelt Versek Zentai Fesztiválján találkozhatott vele és Molnár György zenésszel: zenés-verses műsorral szórakoztatták az óvodásokat és a kisiskolásokat.
A költőt a gyerekekről, a gyermeki nézőpontról kérdeztük.
• Mindig egyértelmű volt, hogy gyerekeknek is akarsz írni?
– Nem feltétlenül, bár még tinédzserkoromban is nagyon szerettem a meséket, megmaradt bennem a gyerekversek és -mesék szeretete. Az első könyvem, a Bögre azúr, mégis felnőtteknek szóló verseskötet volt. Sokan mondták, hogy kicsit gyerekes lett, így gondoltam, talán érdemes lenne a gyerekeknek írnom. Így készült el a Túl a Maszathegyen. Később, mikor saját gyerekeim lettek, elég egyértelművé vált, hogy nekik írjak. Először mondókákat kaptak, most hogy nagyobbak, verses meséket írok az ő inspirálásukkal. Tesztközönségként is jól működnek.
• A költői gondolkodásodat befolyásolta, hogy gyerekeid születtek?
– Igen, de egyébként is jellemző rám egyféle gyermeki látásmód. Kevésbé szépen fogalmazva az első könyvem kapcsán azt írták rólam, hogy a posztinfantilizmus előfutára vagyok. Tehát a gyermekiség mindig megvolt bennem, de háromgyerekes apukaként folyamatosan gyerekek közelében vagyok. Ők nagyon sokat segítenek nekem abban, hogy megőrizzem, hogyan lehet a világra gyerekszemmel tekinteni. Ahogy a gyerekeknek írok, az nyilván változott attól, hogy szülővé váltam. Amióta apa lettem, sokkal célzottabban tudok nekik írni. Jobban tudom, mi érdekli őket, mit értenek, mi izgatja a fantáziájukat. Amikor a Túl a Maszathegyent írtam, még nem voltak gyerekeim, és a környezetemben se nagyon voltak gyerekek. Ezt inkább a saját magamban élő gyereknek írtam.
• A Hat jó játék kisbabáknak fogadtatása ellentmondásos volt a fölnőttek körében, de a gyerekek értik és szeretik ezt a verset.
– Ezt nagyon érdekes volt megtapasztalni. Éveken át olvastam fel ezt a verset gyerekeknek, és mindig nagyon viccesnek találták. Aztán bekerült egy tankönyvbe, valaki feltöltött róla egy képet a közösségi médiára, és megjelentek a háborgó szülői hozzászólások. Ez először nagyon fura volt, még nevetgéltem is, hogy milyen vicces, hogy nem értik: itt nem a költő üzeni a gyerekeknek, hogy „jó játék a konnektor”. A gyerekek ellenben teljesen jól értik, hogy ez egy kisbaba szemszögéből íródott. Annak idején megkérdeztem az akkor négyéves fiamat, hogy szerinte jó játék-e a konnektor. Elnevette magát, és azt mondta: nem, ez csak egy vicc. Amíg nem voltak gyerekeim, azt hittem, a gyerekek a saját játékaikkal szeretnek játszani: plüssmackóval, kisautóval, legóval. De végül minden szülő szembesül azzal, hogy a gyerekek leginkább azokkal a dolgokkal szeretnek játszani, amikkel mi, felnőttek is játszunk. Főleg azzal, ami tilos. Minden gyerekem megindult a konnektor felé, mondtam nekik, hogy nem szabad, kicsit megemeltem a hangom, ráztam az ujjamat, és ők ezt viccesnek találták. Ők is mutatták, hogy nem, rázták a fejüket, közben vigyorogva mentek tovább. Ez a vers a kisbaba nézőpontjából mutatja meg a világot.
• Ha a gyerekek még értik, de a fölnőttek már nem, akkor mi történik az iskolában az irodalomórákon?
– Nem hiszem, hogy a tanárok ne értenék ezeket a dolgokat, biztosan megbeszélik a gyerekekkel a verseket. A szülőknek az volt a problémájuk, hogy a tankönyvben jelent meg a vers, és attól féltek, hogy az ötödikes gyerek majd a konnektorba nyúl. Pedig a tankönyvben kérdésekkel segítik a vers értelmezését, ott is megjelent, hogy ez egy kisbaba látásmódja. Nyilván a tanár megbeszéli a gyerekekkel, hogy mindezt hogy kell érteni. Tehát nem gondolom feltétlenül, hogy az iskolában rontanák el a gyerekeket. Bár szerintem nagyon sok régi, klasszikus szöveget olvastatnak a gyerekekkel már egészen kis korukban, ami még nagyon távol áll tőlük. Persze nyilván szerintem is fontos, hogy a gyerekek ismerjék a klasszikusokat, de a saját személyemtől és ettől a konkrét verstől függetlenül is jó dolognak tartom, ha bekerülnek a tankönyvekbe kortárs írók, költők szövegei is. Ezek nyelvileg is, témában is közelebb állnak a mai gyerekekhez, így inkább segítenek velük megszerettetni az irodalmat. A gyerekeknek látniuk kell, hogy az irodalom élő dolog, nem csak egy régi, távoli, magasztos valami. Olyasmiről szól, ami minket körülvesz, olyan nyelven, amit értünk, esetleg van benne egy kis humor, játékosság is.
• A Csütörtök, a kisördög a magyar mondavilág lényeit mutatja be a gyerekeknek. Tudatosan törekedtél arra, hogy bemutasd a gyerekeknek a magyar hiedelemvilágot?
– A könyvet Agócs Írisz illusztrálta, ő maga néprajz szakon végzett, tőle eredt az ötlet, hogy a magyar hiedelemvilágot járjuk körbe. Izgalmas világ, és nagyon sokféle érdekes lény meg régi szokás és hagyomány lelhető fel benne. És hiába színes meg érdekes ez a világ, a hozzá kapcsolódó dolgok még sincsenek benne olyan mélyen a köztudatban. Tehát igen, ez tudatos választás volt. Van ennek személyes oldala is: van három kisfiam, mindegyik egy kisördög. Ráadásul bizonyos szempontból mindig a középső gyereknek a legnehezebb, mert van a nagy, aki okos, meg a kicsi, aki aranyos, és neki ott középen nehéz megtalálnia a helyét. Nemigen akadnak olyan mesék, amelyek kifejezetten a középső gyerekeknek szólnának. Általában a legkisebb fiú a hős, néha meg a legnagyobb, az elsőszülött. Tehát egyrészt szerettem volna írni egy középső gyerekeknek szóló mesét, másrészt érdekesnek tartottam a magyar hiedelemvilágot. A kötettel az óvodás korosztályt próbáltam megszólítani: hétköznapi, egyszerű helyzetek vannak benne, de mindez a magyar hiedelemvilág köntösében.
• Magyarországon belül sok helyen megfordulsz a verseiddel, időnként a határon túli közönséghez is eljutsz. A verseid elsősorban budapesti szemszögből, budapesti gyerekeknek íródtak. Látsz különbséget aközött, hogy a vidéki és a fővárosi gyerekek hogyan fogadják őket?
– Nem nagyon. Elsősorban hat és tíz év közötti gyerekekhez szoktam menni, hiszen leginkább ennek a korosztálynak szólnak a könyveim. Ebben a korban alig van még különbség a fővárosi, vidéki vagy akár a határon túli gyerekek között. Mindig azt érzem, hogy a kisgyerekek még ösztönösen, zsigerileg nagyon szeretik a verseket, nagyon fogékonyak a ritmusokra, dallamokra, rímekre. Ők még nagyon érzik a verseknek ezt a kis ősi varázserejét. Könnyen ráéreznek, rácuppannak, örömmel veszik a verseket. Ez néha megváltozik, amikor már nagyobbak. Ezt szülői felelősségnek is érzem: minél jobban segítsük megőrizni a gyerekekben a versek és a mesék szeretetét. Fontos az olvasás, én is megpróbálok minden este olvasni a gyerekeimnek. A lefekvés előtti mese nagyon fontos nekik, igénylik is. Ha éppen nehéz őket ágyba parancsolni, és az egyiknek elkezdem mondani a mesét, akkor a másik kettő is rögtön ott terem.
• Figyelemreméltó a verseidben, hogy nemcsak a gyerekeknek érdekesek, hanem a fölolvasó szülőnek is.
– Ezt mindig is fontosnak tartottam, amióta pedig én is szülő vagyok, még jobban érzem, hogy erre szükség van. Főleg a legkisebbekhez szóló könyveknél fontos szempont, hogy a szülő se unatkozzon. A kisgyerekeknél jellemző, hogy rákapnak egy-egy mesére, és minden este, akár többször egymás után is azt akarják hallani. Van, hogy százszor el kell nekik olvasni ugyanazt a mesét. Ha ezt a mesét a szülő unja, bugyuta vagy érdektelen számára, az elég rettenetes dolog. Apukaként én is hálás vagyok azoknak a szerzőknek, akik a felnőttek számára is érdekes gyerekkönyveket írnak. Ezenkívül azt gondolom, hogy minél több rétegű egy mese vagy gyerekvers, annál jobb. Nekem azok a kedvenceim, amiket egészen kis koromban és kicsit idősebben is szerettem, és amik felnőttként visszaolvasva is tudnak valamit adni. Ilyenek például Lázár Ervin meséi. Ami még nagyon fontos nekem szülőként, hogy több korosztály számára is élvezhető legyen a könyv. Három gyerekem van, a legkisebb hároméves, a legnagyobb kilenc. Ez elég nagy korkülönbségnek számít ebben a korban, ezért nehéz olyan mesét találni, ami egyformán leköti mindegyiket. Azokat a könyveket, amiket mindhárman szeretnek, nagy becsben tartom.
• A gyerekeknek vagy a fölnőtteknek vannak magasabb elvárásaik a gyerekversekkel szemben?
– A gyerekek még sokkal nyitottabbak. Ezt érdemes megőrizni, és nem kell félni attól, hogy valami túl komoly, túl filozofikus, túl abszurd, vagy nehéz szavak vannak benne. Ha valamit nem értenek, akkor elképzelik valahogy, ettől is fejlődik a fantáziájuk. De az is jó, ha megkérdezik a szülőt, és lehet beszélgetni a mesékről. Sokkal inkább veszélyesnek érzem, hogy a gyerekek a nagyon gagyi, gügyögős dolgokra is ugyanolyan nyitottak, mint a szépirodalmi szövegekre. Fontos szülői felelősség, hogy minél jobb és értékesebb szövegeket olvassunk nekik. Nem kell a gyerekeknek semmit lebutítani, ők nagyon okosak, sok mindent megértenek, egészen meglepő dolgokra fogékonyak: akár többrétegű szépirodalmi szövegekre vagy abszurd humorra is. Azt nem mondanám, hogy a felnőtteknek magasabbak az elvárásaik, inkább arról van szó, hogy ők hajlamosabbak azt gondolni, hogy milyennek kell vagy nem szabad lennie egy szövegnek. Hogy egy vers miről szólhat és miről nem, vagy hogy nagyon fontos benne a nevelő szándék. Sok szülő azt várja el a költészettől, hogy neveljen, magasztos legyen, csak bizonyos dolgokról szóljon. Pedig egyáltalán nem ez a legfontosabb, ennél sokkal lényegesebb például, hogy a szöveg szórakoztassa a gyerekeket, kinyíljon tőle a fantáziájuk, gyarapítsa a szókincsüket.
