A 200 méter után a 100 méteres pillangóúszás versenyét is megnyerte Milák Kristóf a budapesti vizes világbajnokságon.
Sport
A magyar válogatott három helyet javítva a 37. helyre lépett elő a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) világranglistáján, amelyet változatlanul Brazília vezet.
Sajnos nem a jó okokból került át a rivaldafény az úszóversenyekről a műúszásra a Margit-szigeten, hiszen egy ijesztő jelenet keltette fel a világ figyelmét az egyéni szabadprogram döntőjében. Az amerikai Anita Alvarez a programjának legvégén elájult, és süllyedni kezdett a medence feneke felé.
Wimbledonban ma ejtik meg az idény harmadik nagy tornájának sorsolását. A kiemeltek listáját, Danyiil Medvegyev és Alexander Zverev távollétében, Novak Đoković és Rafael Nadal vezetik, és a szakma szerint velük együtt még Matteo Berrettini és Carlos Alcaraz pályázhat a Novak által védett rangos trófeára.
A csantavéri sportközpontban vasárnap rendezték meg a hagyományos falunapi kispályás tornát, melyen ezúttal tizenkilenc környékbeli csapat vett részt. A színvonalas mérkőzéseket hozó verseny döntője után teljesen megérdemelten a Papa Pub játékosai emelhették a magasba az 1.
Több más világszervezethez hasonlóan a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) is felülvizsgálja a transzneműekre vonatkozó szabályait. A FIFA egyik szóvivője jelentette be, hogy zajlanak a szakértői egyeztetések, melyek során a Nemzetközi Olimpiai Bizottság novemberben megjelent, erre vonatkozó tanulmányát is figyelembe veszik.