Sportajánló
Sport
Novak Đoković alig több mint egy órás játékot követően sikerült nyernie az amerikai Taylor Fritz ellen, így bejutott a párizsi ATP-torna elődöntőjébe.
A korábbi legendás játékos, Xavi Hernández lesz a Barcelona futballcsapatának vezetőedzője a Sport című katalán sportlap szerda esti híre szerint.
Nagy volt az öröm a házigazdák csapatában, mert szerdán megszületett az első (kötöttfogásban az egyetlen) szerb érem a Belgrádban zajló U23-as világbajnokságon. A 82 kg-os súlycsoportban a bronzmeccsen Branko Kovačević a magyar Kismóni Móriccal csapott össze, s csak az első menet után volt bizonytalanság, mert amikor másodikként Kismónit is a szőnyegre küldték, a szerb fiú átfogta, és végigpörgette az egész szőnyegen, így pillanatok alatt 9:1-es technikaitus-győzelem született.
Sportajánló
Philadelphiában játszották az NBA legnagyobb rangadóját tegnap hajnalban, ahol a nyáron felerősödött Chicago nagy felzárkózás után maradt alul (103:98). Gyenge napjuk volt a szerbeknek.