Fél óra sem telt el az Old Traffordon, és az Atalanta Pašalić akciógóljával és Demiral szögletfejesével már 2:0-ra vezetett a Bajnokok Ligája 3. fordulójának meccsén, végül mégis a Vörös Ördögök di...
Sport
Sportajánló
A hétvége kétségkívül legnagyobb érdeklődéssel várt találkozója a Ferencváros–MTK örökrangadó. Egyik klub sincs jó helyzetben, hiszen a Ferencváros szombaton meglepő vereséget szenvedett a Zalaegerszegtől, majd kedden délután a Celtic vendégeként is fejet kellett hajtania.
Igazi meccsdömping várja a labdarúgás szerelmeseit ma este, amikor is a második, valamint a harmadik számú európai kupasorozat csoportmérkőzései kerülnek megrendezésre. A harmadik forduló elérkeztével a csapatok már túl vannak csoportjuk, ellenfeleik erőviszonyainak felmérésén, és immár minden hiba, botlás végzetesnek bizonyulhat a továbbjutást illetően.
Hatvankilenc éves korában meghalt a jugoszláv labdarúgás legendás kapusa, Dragan Pantelić, aki védései mellett főként tizenegyesből lőtt góljairól is emlékezetes maradt 15 évig tartó profi pályafutása során.
Szerbia európai viszonylatban hosszú ideje a tekesport élvonalába tartozik, idén pedig az újvidéki Vojvodina szállította a rangos kontinentális sikert. A csapat 2005 és 2006 után története során harmadszor vett részt egy európai versengésben, ezúttal a ranglétrán a világkupa és az Európa-kupa mögött a harmadik fokon álló NBC-kupába jutott ki, amelynek küzdelmeit a németországi Lorschban rendezték.