Drámai, hatgólos mérkőzést játszott egymással a Leicester és a Manchester United csapata szombat délután.
Sport
Talán a hétközi, Celtic elleni Európa-liga-mérkőzésre is tartalékolva, de távolról sem legerősebb keretével lépett pályára a Ferencváros a Zalaegerszeg elleni bajnokin a Groupama Arénában. A zöld-fehérek kissé nagy mellénnyel kezdtek, aminek meg is lett a méltó büntetése, hiszen Szerifimov már a hetedik percben vezetéshez juttatta a zalaiakat, sőt Koszta a félidő közepén növelni is tudta a vendégek előnyét.
A Ferencváros dán csapatot fogadott, a Győr pedig Dániába utazott a női kézilabda BL negyedik fordulójában, az élvonal két magyar csapatának mérlege pedig egy győzelem és egy döntetlen lett.
Kihirdette tervezett 2022-es versenynaptárát a Formula–1, amely rekordmennyiségű, 23 nagydíjat tartalmaz – abban a reményben, hogy a járvány miatt nem lesz szükség sorozatban a harmadik évben is törlésekre. Mindezt a vártnál rövidebb időkeretbe zsúfolták be, hiszen az idei decemberi záráshoz képest a következő szezon már november 20-án véget ér, elkerülve az ütközést a labdarúgó-vb-vel.
Óriási meglepetésekkel zárult az 1000-es mestertorna Indian Wellsben. A férfiaknál az éjjeli döntőben a brit Cameron Norrie és a grúz Nikoloz Baszilasvili csatázott, míg a női bajnoknak kijáró serlegért a veterán fehérorosz Viktorija Azarenka és a 24 éves spanyol Paula Badosa játszottak.
Bemutatták a 2022-es Tour de France útvonalát, amely roppant nehéznek ígérkezik. A csütörtöki párizsi ceremónián kiderült, hogy már az első három, dániai etap is komoly kihívást tartogat, ugyanis a koppenhágai 13 kilométeres időfutam után a mezőny a második szakaszon átkel a 18 kilométer hosszú Nagy-Baelt hídon, amely a koppenhágai és az odensei szigetet köti össze egymással, és rendkívül szeles szinte az év minden napján.