2024. október 1., kedd

Sport

Nehéz zentai győzelem

Az előzetes forduló eredményeinek tudatában könnyű meccset vártak Zentán a Banja Luka-i Borac ellen, ám végül ez lett a Tisza-partiak eddigi „legnehezebb szülése”, a győzelmet csak az utolsó pillanatokban harcolták ki. Ennek két oka volt: az egyik az, hogy a zentaiak magukhoz képest rosszul játszottak, egyszerűen nem vették figyelembe, hogy a vízilabdában úszni is kell, másrészt pedig olyan bírói ítéletek születtek, amilyeneket a helyiek már nagyon rég nem láttak, hiszen a vendégcsapat – főleg centerben – szinte minden támadásban látványos s...

Román vagy svájci ellenfél jöhet a Fradinak

Bár ma még csak az utolsó előtti selejtezős kör veszi kezdetét a Bajnokok Ligájában, az UEFA már azt is kisorsolta, hogy az elődöntős párharcok után melyek lehetnek az esetleges párosítások a BL-csoportkörről döntő rájátszásban. A svájci Nyonban rendezett húzáson eldőlt, hogy a magyar bajnok Ferencváros, amely holnap 20 órától Budapesten kezdi meg a harcot a prágai Slavia ellen, továbbjutás esetén a kolozsvári CFR és a svájci Young Boys összecsapásának győztesével mérkőzhet meg a legrangosabb klubtorna főtáblájáért.