2024. október 4., péntek

Sport

Thomas Bach májusban Japánba látogat

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke májusban Japánba látogat, és találkozik Szuga Josihide miniszterelnökkel.

Hamiltoné a pole pozíció

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

Sikeres szereplés az Eb-n

Három szabadkai résztvevője volt a moszkvai súlyemelő-Európa-bajnokságnak. A +109 kilogrammos kategória B csoportjában Kajdocsi Tamás 172 kilogrammos szakítással, 218 kilogrammos lökéssel, 390 kilogrammos összteljesítménnyel a B csoportban a 3.

Újabb magyar a világelitben!

Vas Kata Blanka személyében Peák Barnabás és Valter Attila után immár a harmadik magyar kerékpáros szerződött a világelitet jelentő World Tourban szereplő csapathoz. A 19 esztendős, három szakágban is korosztálya legjobbjai közé tartozó Vast a női World Tour kilenc csapatának legerősebb soraként számon tartott SD Worx szerződtette két évre, idén júniustól.

Evans már az elődöntőben

Novak Đoković váratlan veresége és idei győzelmi sorozatának megszakítása után csak rövid ideig volt még szerbiai a monte-carlói mezőnyben. Filip Krajinović ugyanis nem játszott jól, simán elveszítette az első játszmát a címvédő olasz Fabio Fognini ellen – akit korábbi két meccsükön simán legyőzött –, majd a második játszmában, immár feljavulva, 5:2-re elhúzott.

Celtics-diadal a rekordbajnokok meccsén

Los Angelesben rendezték az NBA péntek hajnali játéknapjának legnagyobb rangadóját, ahol az egyaránt 17-szeres bajnok Lakers a Bostonnal csapott össze. A találkozót Jaylen Brown kiváló teljesítménye határozta meg, akinek a vezetésével a keletiek már az első negyedben komoly előnyre (23:31) tettek szert, ami gyakorlatilag a teljes találkozón kitartott, bár a LeBron James–Anthony Davis páros hiányát szenvedő Los Angeles-iek még így is többször közel jártak a visszakapaszkodáshoz.