Az atlétikát nem véletlenül nevezik a sportok királynőjének. Mint ahogyan a királynőknek számos a hódolójuk, az atlétikának is sok a megszállottja. Amikor megszállottat mondok, akkor a lehető legszebb, legnemesebb és legpozitívabb értelmében teszem. Olyanokra gondolok, akik egyszer halálosan beleszerettek, és teljes életüket neki szentelték, munkásságukban fáradtságot, csüggedést és lehetetlent nem ismerve.
Nem lehet tévedés ezek közé a különleges sportemberek közé sorolni Táborosi Lászlót. Amikor először hallottam a nevét, zentai gerelyhajító és súlylökő volt, aki Budapesten szerzett oklevelet a testnevelési egyetemen. A tartomány 14-szeres bajnoka, Szerbiában háromszor nyert, az országos egyéni bajnokságon több alkalommal döntős, és egy ideig Vajdaság csúcstartója is. Mindez szép, ám az erős testalkatú és gyors kezű fiatalember nem volt elégedett. Letette a szakvizsgákat, több sportágra is edzői képesítést szerzett, majd a szeretett atlétikába, anyaegyesületébe szakedzőként tért vissza, és neveltjeivel számos nagyszerű eredményt jegyzett. Ez sem volt elég. Atlétikai bíró lett, sportága ügyét több községi és tartományi szervezetben dolgozva is támogatta, versenyeket szervezett, és az atlétika statisztikájával, a múlt feltárásával, valamint eddig kiadott 26 könyve révén megőrzésével is foglalatoskodott. Adatai megbízhatók, statisztikája a teljességre törekvő, és igyekezetének köszönhetően sokan megtalálják benne magukat, noha azt hihették, hogy a történelem nem is jegyzi őket.
Csaknem biztos vagyok benne, hogy neki is köszönhetően maradt fenn a Magyar Szó atlétikai kupája is, amely évenkénti költözés után állandó jelleggel Zentára került, nemzetközivé vált, minden májusban a helyi stadionban tartják meg, s ezen a versenyen számos olyan atléta jegyezte első sikereit, aki később a legrangosabb világrendezvényeken is dobogóra állhatott.
A 60 éves sportembert az évek során számos díjjal és elismeréssel tüntették ki, s kedden a Spartak-díjat is átvehette. Számára ez különösen kedves jutalom, hisz a névadó, Jovan Mikić – Spartak is atléta volt.
Az atlétika egy óriási sport. Vidékünkön különösen Zentán. Olyannyira, hogy ott családnevet nem is kell mondani. Elég a Mósó, a Radovan, a Béla, a Jóska, a Bori, a Márta, a Vali, az Anikó, és sorolhatnám még egy jó darabig. És mindenki tudja, kiről van szó. Tehát a László (vagy a barátoknak Laci) mindörökre neki van fenntartva. Bár a Mr. Atlétika is ráillene.
