2024. október 6., vasárnap

Döntetlennel búcsúztak a magyarok

Krivokapić: Sokkal felszabadultabban játszottunk - X. FÉRFIKÉZILABDA-EB, SZERBIA

Nem tudni, hogy a tegnapi, horvátok elleni incidens miatt, vagy amiatt, hogy sok magyarországi szurkoló már korábban megvette a belépőjegyet a középdöntős csoport utolsó mérkőzésére, de a két csapat találkozója mintegy 1000 horvát és 5000 magyar szurkoló előtt zajlott az újvidéki Spens Arenában.

Jól kezdett a magyar válogatott, hiszen Ilyés két és Vadkerti egy góljával 3:0-ra vezetett, utána azonban Harsányi ziccert hibázott, s Horvat büntetett. Fazekas két védése után Mocsai lőtt gólt (4:1), majd a horvátok találatára Császár válaszolt. Állandósult a magyarok háromgólos előnye, ami elsősorban Fazekasnak volt köszönhető, aki nyolc lövésből négyet hárított, ami a duplája volt annak, mint amit a szlovének ellen sikerült kivédenie 20 perc alatt! A kétszer is négygólos előnyt a félidő végére sikerült elherdálni, s a 27. percben már 12:11 volt az eredmény Magyarországnak. Ilyés gólja jelentette a 13:11-et, Horvat pedig beállította a 13:12-es félidei eredményt.

Buntić és Laluska tépi egymást. fotó: AP

A második játékrész három horvát góllal kezdődött (13:15), majd maradt is a kétgólos hátránya a magyar csapatnak (15:17), egészen Császár értékesített hétmétereséig, amit Duvnjak kétperces kiállítása előzött meg. Sőt, Musa kiállítása után újabb értékesített hétméteres következett (17:17). Emberhátrányban is képes volt gólt lőni a horvát együttes, amire egy Császár–Krivokapić kényszerítő után az előbbi dobott gólt (18:18). A 42. percben a horvát kapus tíz másodpercen belül Császár és Harsányi hétméteresét is hárította. Kettős magyar emberelőnyből sem született gól, Vadkerti támadószabálytalanságot vétett. Császár 12. és 13. (!) gólja hozta meg az újabb egyenlítéseket (19:19, 20:20). Krivokapić góljával Magyarország visszavette a vezetést (21:20), Horvat egyenlített, Ninčević pedig a horvátoknak szerzett előnyt (21:22), amire Harsányi válaszolt az 55. percben (22:22). Duvnjak a horvátoknál, Császár a magyaroknál szerzett gólt (23:23). Hihetetlen izgalmak az utolsó négy percre, amelyből kettőt emberhátrányban töltött a magyar válogatott Ilyés második kiállítása miatt. Horvat magabiztosan értékesítette helyzetét, Krivokapić pedig egyenlített (24:24). Egy perccel a vége előtt Magyarország támadhatott a vezetésért, de Császár lövése a sáncról ment ki, ezt azonban a bírók nem látták. Goluža, a horvát edző időt kért, 37 másodperccel a vége előtt. A kínai figura nem jött be a horvátoknak, s hiába lőtt gólt a magyar csapat, Mocsai már előbb letette az időkérést. Sajnos már csak öt másodperc maradt, ennyi idő nem volt elég a győztes gól megszerzéséhez. A magyar csapat így a csoportjában a negyedik lett, az Európa-bajnokságot pedig a nyolcadik helyen zárta.

- Sokkal felszabadultabban játszottunk a horvátok ellen, s ez meg is mutatkozott az eredményen. Biztos lesz, aki azt fogja mondani, hogy a horvátok a legjobbjaik nélkül léptek pályára, ez valóban így van, de az úgy nevezett tartalékos csaoatuk is bombaerős, elég csak megnézni a neveket. Az izlandi vereség nagyon megfogott bennünket, az látszott a szlovének elleni találkozón, s úgy tűnik, hogy két napnak kellett elmúlnia, hogy egy kicsit rendbe jöjjünk. Ha úgy nézzük, hogy az elsődleges cél a csoportból való továbbjutás volt, akkor elégedettek lehetünk. Azt azonban bánhatjuk, hogy csak egy gól kellett volna, s akkor nem a nyolcadik helyen végzünk, hanem az ötödik helyért játszhatunk - mondta Milorad Krivokapić a Magyar Szónak, aki a horvátok elleni találkozón 18 percet töltött a pályán, s két gólt lőtt, valamint volt egy gólpassza is.

Mocsai Lajos, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az MTI-nek:
- Igazságos döntetlen született, hiszen két kiegyenlített félidővel bármelyik csapat megszerezhette volna a győzelmet. Újfajta védekezést próbáltunk ki, ami viszonylag jól működött. Sajnálom, hogy az utolsó támadásnál, az időkérést követően nem tudtuk lövéssel befejezni az akciót, hiszen egy esetleges góllal az ötödik helyért küzdhettünk volna. A mostani nyolcadik helyezés lényegesen jobb eredmény, mint a két évvel ezelőtti, amikor még a csoportból sem jutottunk tovább. Összességében elégedett vagyok, remélem, ez a torna erőt ad az áprilisi olimpiai selejtezőre.

(fotó: Ótos András)Ilyés Ferenc csapatkapitány:- Örülök annak, hogy a két fájó vereséget követően talpra tudtunk állni, és megmutattuk, hogy képesek vagyunk a horvátok ellen is a pontszerzésre.Slavko Goluža, a horvát válogatott szövetségi kapitánya:- Már a meccs előtt biztos volt az elődöntős helyezésünk, így aztán több kulcsjátékosomat pihentethettem. A védekezésünkben voltak hibák, például Császárt nem tudtuk tartani, igaz, rajta kívül más nem is nagyon dobott gólt a magyaroktól. Készülünk a szerbek elleni elődöntőre, ott minden labdának élet-halál jelentősége lesz.

Franciaország–Izland

A nagy fordulatok mérkőzése és egyben a 2008-as olimpiai döntő ismétlése is volt a II. középdöntős csoport 3. fordulójának első találkozója. Az izlandiak az első játékrész nagy részében három góllal vezettek, de ötször az is előfordult, hogy öt gól volt az előnyük (9:4, 10:5, 11:6, 12:7, 13:8). Félidőre 15:12-es vezetéssel mentek az izlandiak, ám a második játékrész elején a címvédő franciáknak sikerült egyenlíteniük. A 36. percben már 16:16 volt az állás, sőt a 37. percben már a franciák vezettek. Kétgólos előnyük egészen az 50. percig tartott, ugyanis akkor 27:24 lett az állás, s úgy tűnt, eldőlt a találkozó. Az izlandiak azonban nem hagyták annyiban a dolgot, két perccel a vége előtt egyenlítettek (28:28), majd válaszoltak a francia gólra, így alakult ki a 29:29-es, igazságos végeredmény. A francia csapat legjobbja toronymagasan William Accambray volt, aki 11 lövésből 10 gólt lőtt. Az izlandiak közül Gudjón Valur Sigurdsson lőtte a legtöbb gólt, ötöt. A kapusok párbaját fölényesen nyerte az izlandi páros (Gústavsson és Edvardsson), hiszen ők ketten 47 lövésből 17-et hárítottak (38 százalék), míg a másik oldalon Omeyer 40 próbálkozásból 12-t védett ki (30 százalék), míg Karaboue-nek egyszer lett volna alkalma hárítani, de ez nem jött össze.

Spanyolország–Szlovénia

Mivel a spanyoloknak egy döntetlen is elég volt a csoport első helyének a megszerzéséhez, a hispán csapat kicsit félvállról vette a találkozót, ami gyorsan meg is bosszulta magát, ugyanis a szlovének a félidő vége előtt kétgólos előnyre tettek szert, amit azonban nem sikerült megőrizniük az első játékrész végéig. A folytatásra egy álmos spanyol csapat jött ki az öltözőből, s az olimpiai selejtezőn való részvételért küzdő szlovének ezt azonnal ki is használták. Öt perc leforgása alatt háromgólos előnyre tettek szert, amit a 43. percig meg is őriztek. Utána azonban a spanyolok egyre jobban játszottak támadásban, és megfordították az eredményt. A vége egy sima, 35:32-es spanyol győzelem lett, amivel Spanyolország megszerezte a csoport első helyét, s a pénteki elődöntőben Dánia ellen lép pályára. A győztes csapat legeredményesebbje Iker Romero volt hét góllal, ebből ötöt hétméteresből lőtt, s ugyanennyit lőtt Luka Žvižej is.

Vége a németek érmes reményeinek

Egy rendkívül kiélezett, harcos, rengeteg hibával tűzdelt mérkőzésen Lengyelország 33:32-re legyőzte Németországot a Szerbiában zajló férfikézilabda-Európa-bajnokság I. középdöntős csoportjának 3. fordulójában. Ez az eredmény azt is jelenti, hogy a lengyelek egymás közti eredményüknek köszönhetően megelőzték a németeket a tabellán, és nagy valószínűséggel elütötték nyugati szomszédjaikat az olimpiai kvalifikációtól is.

A találkozót a lengyel válogatott kezdte jobban, ők szerezték az első gólt, majd többször is vezettek két góllal (4:2, 5:3, 6:4), ám a németek folyamatosan egyenlíteni tudtak az első tíz-egynéhány percben (2:2, 6:6, 7:7). A 13. perctől a 16.-ig tartó időszakban azonban csak a lengyel csapat tudott a kapuba találni, így háromgólos előnyhöz jutottak (10:7), amit a 21. percre négygólosra növeltek (14:10). Ezután azonban jött a rájuk az egész kontinenstornán jellemző hullámvölgy, és a németek egy 5:1-es szériával egyenlítettek (15:15) a 26. percben. A félidő végéig felváltva estek a gólok, az utolsó lengyel részről, így a Bogdan Wenta vezette együttes előnyével (19:18) vonultak a csapatok a szünetre.

A második játékrész elején is felváltva estek a találatok, habár a német válogatott nem tudott egyenlíteni, sőt a 40. percre háromgólosra nőtt a lengyel előny (25:22), négy perccel később pedig Karol Bielecki góljával már négy gól volt a németek hátránya (28:24). A 47. perc elején még Tomasz Tłuczyński betalált (29:25), ám aztán jött egy pontosan 10 perces gólínség lengyel részről, amely idő alatt a németek hatszor is betaláltak, és kétgólos előnyre tettek szert (29:31). Ezután azonban több kiállítás is sújtotta a német csapatot, Bartosz Jurecki pedig megrázta magát, a végéig háromszor is betalált, így a lengyelek végül egygólos sikerrel zártak a nagy ellenféllel szemben (33:32).

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik egy igencsak fájdalmas részlet is: néhány perccel a vége előtt a németek egyik legjobbja, Dominik Klein meglökte a lendületben lévő Marcin Lijewskit, az estében eltarolta a német válogatott Martin Strobelt, akire olyan szerencsétlenül érkezett a vétlen lengyel, hogy eltört a bal lábszára.

Csodába illő dán elődöntő

Amikor a csoportkör végén a dánok pont nélkül jutottak a középdöntőbe, mindenki elkönyvelte, hogy a hasonlóan szereplő franciák mellett az északi együttes is lemondhat a legjobb négy közé jutásról. Az I. középdöntős csoportban azonban úgy alakultak az eredmények, hogy a tegnap kora esti, svédek elleni mérkőzésen a dánoknak egy győzelem a csoport második helyét és ezzel együtt az elődöntőben való szereplést jelentette volna. Nos, 31:24-re verték a szomszédjaikat, így Szerbia mögött a második helyen jutottak az elődöntőbe, ahol a spanyolokkal mérkőznek majd meg, a másik elődöntőben pedig Szerbia és Horvátország csap majd össze.

A dánok nem sokat teketóriáztak a mérkőzésen, rögtön a kezükbe vették az irányítást, a 3. percben már 3:0-ra vezettek, és nagyrészt tartották is ezt az előnyt, amit a 17. percben növeltek négygólosra (11:7). A láthatóan enervált és csak mérsékelt ellenállást tanúsító svédek hátránya ezután folyamatosan nőtt, és a félidőre hétgólosra duzzadt (18:11). A második felvonásban kétszer +8 is volt a különbség a dánok javára (27:19, 28:20), nagyobbra azonban nem nőtt, úgy tűnt, mindkét együttesnek megfelel az eredmény, így a végén meglévő hétgólos előnnyel (31:24) a dánok elődöntősnek mondhatják magukat.

Eredmények

I. középdöntős csoport (Belgrád): Lengyelország–Németország 33:32, Dánia–Svédország 31:24, Szerbia–Macedónia 19:22. A csoport végső sorrendje: Szerbia 7 (110:104), Dánia 6 (140:133), Macedónia 5 (130:127), Lengyelország 5 (132:136), Németország 5 (132:129), Svédország 2 (124:139).

II. középdöntős csoport, 3. forduló (Újvidék): Franciaország–Izland 29:29, Spanyolország–Szlovénia 35:32, Magyarország–Horvátország 24:24. A csoport végső sorrendje: Spanyolország 9 (143:130), Horvátország 7 (137:128), Szlovénia 4 (153:156), Magyarország 4 (125:130), Franciaország 3 (128:139), Izland 3 (143:146).

A további program

Péntek (Belgrád)

Az 5. helyért: I. csoport 3.–II. csoport 3. (15.15).

Elődöntő: Szerbia–Horvátország (20.15, Sport1, SZRTV2)
Dánia–Spanyolország (17.45, Sport1, SZRTV1)

Vasárnap (Belgrád)

A 3. helyért: az elődöntők vesztesei (14.30, Sport1)
A döntő: az elődöntők győztesei (17 óra, SZRTV2)

Török Arnold