Az élcsapatok közül utolsóként a McLaren–Mercedes is bemutatta 2011-es versenyautóját. A riválisok többsége már az elmúlt napokban is új autójával tesztelt, az MP4-26-os McLaren azonban majd csak a jövő héten debütál Jerezben.
A bemutatót Berlinben, a csapat névadó főszponzorának, a Vodafone-nak a székháza előtt, az utcán tartották meg, s mindjárt látszott, hogy az új autón van néhány látványos és egyedi megoldás. A különös helyszínhez különös menetrend párosult, az új autót – gumik, motorborítás, oldalszekrények és első légterelő nélkül – négy szerelő tolta be a kordonokkal körbezárt térre, ahová szép apránként a hiányzó alkatrészek is megérkeztek, és percek alatt összeállt az MP4-26-os. A pilótafülke oldalfalát már Lewis Hamilton, a kormányt pedig Jenson Button tette a helyére, majd izgatottan járták körbe új munkaeszközüket. Első ránézésre a motorborítás volt a legszembetűnőbb, a pilóták feje felett lévő légbeömlő nyílás mögött egy másik nyílás is tátongott, ami nyilvánvalóan a motor hűtését hivatott javítani, de sokkal valószínűbb, hogy a 2010-ben az F-csatornával robbantó csapat ezúttal is egy aerodinamikai megoldás részeként alkalmazza a plusz légbeömlőt.
Szintén látványos újdonság a McLaren autóján az oldalszekrények kialakítása: szemből két szembefordított L betű formáját veszi fel a pilótafülkét körülölelő két fő légbeömlő nyílás, egy-egy vályút képezve így az oldalszekrények külső éle és motorborítás között. Az autó orra az idei trendet követve magasabbra került a tavalyinál, így mindent egybevetve sokat fognak még beszélni erről a modellről.
