Az elődöntők második mérkőzései után a férfiaknál és a nőknél is egy-egy döntős ismert a Szuperligában: a címvédő Banat férficsapata, valamint a Radnički női együttese csütörtökön este bejutott a fináléba. A bánátiak 4:2-re nyertek Versecen a város nevét viselő együttes ellen, így 2:0-ra megnyerték a párharcot, s ugyanígy tett a székvárosi együttes is, amely a szintén újvidéki Panoniját győzte le ugyanilyen arányban.
Asztalitenisz
A négy elődöntős mérkőzésből hármat rendeztek meg a szerbiai férfi- és női Szuperligában: rövid időn belül másodszor maradt el a fővárosban asztalitenisz-mérkőzés. Pár héttel ezelőtt az alapszakasz 17.
Fejős Anna, a Kanizsa játékosa, és Csikós Kata, a Horgos Asztaliteniszklub versenyzője is remekül szerepelt a Šabacon megtartott fiatalabb serdülők egyéni és páros országos bajnokságon. Egyéniben Fejős aranyérmes, Csikós ezüstérmes lett, míg párosban a Fejős Anna/Csikós Kata kettős a dobogó legfelső fokára állhatott fel.
Vasárnap a kínai Szucsouban befejeződött az egyéni és páros világbajnokság. A férfiaknál és a nőknél egyéniben csak a vendéglátó ország játékosai jutottak a fináléba.
A várakozásoknak megfelelően a kínai Szucsouban véget ért egyéni és páros világbajnokságon a vendéglátó nemzet versenyzői aratták le a babérokat. Férfi és női egyéniben az elődöntőbe csak kínai versenyzők jutottak be, párosban mindkét nemnél kínai házidöntőt rendeztek.
Pattantyús Ádám újabb bravúros győzelmet aratva bejutott a legjobb 32 közé egyesben az asztaliteniszezők szucsoui világbajnokságán.