2025. január 8., szerda

Asztalitenisz

Főtábla nélkül Katarban

Összesen kilenc egyéni mérkőzés jutott a magyarországi és a szerbiai versenyzőknek a kiemelt kategóriás katari World Tour-versenyen. A mezőny erőssége miatt mindenkinek selejteznie kellett Dohában.

Mintha mi sem történt volna…

Az előzetes terveknek megfelelően március 20-án Nagybecskereken tartották meg a Szerbiai Asztalitenisz-szövetség (STSS) gyűlését, amelyet Aleksandar Karakašević elnök hívott össze. A 41 képviselőből 27 jelent meg.

Karakaševićet elbocsátották

Amikor már azt hittük, hogy a szerbiai asztalitenisz világában lassan magunk mögött hagyjuk a termek világítása és mérete körüli mizériát, s végre újra a (kihalófélben lévő) pingpongra összpontosítunk, a sportág vezetői gondoskodtak arról, hogy ismét övék legyen a főszerep. Március 9-én, szombaton a Vajdasági Asztalitenisz-szövetség (STSV) honlapján megjelent egy felhívás, melyben a felügyelőbizottság tagjai rendkívüli ülést hívtak össze március 10-ére, azaz másnap délelőtt 10 órára.

Diaconu és Szgouropoulosz a győztesek

A román Diaconu Adina és a görög Jannisz Szgouropoulosz állhatott fel a dobogó legfelsőbb fokára a portugáliai Gondomarban rendezett U21-es asztalitenisz-Eb-n. A lányoknál Adina 4:0-ra nyerte meg a finálét.