2024. július 29., hétfő

Banat: rossz kezdés, biztos siker

Marić rangadón aratott győzelemmel debütált

Nem volt éppen irigylésre méltó helyzetben Vladimir Marić, aki a Katarba távozó Boris Vukelićet váltotta a nagybecskereki Banat kispadján. A 34 éves edző, aki korábban a belgrádi Crvena zvezdánál dolgozott, a tavaszi idény első fordulójában, a címvédő legnagyobb riválisa, a Požarevac ellen állt asztalhoz.

Hogy Marićnak igazán emlékezetes legyen a bánáti bemutatkozása, arról Vladimir Radonjić és Dragan Klajić, a vendégek játékosai gondoskodtak, miután az előbbi Nagy Némedi Valentint (akinek ez volt az első veresége a 2013/2014-es szezonban), az utóbbi pedig Ilija Majstorovićot győzte le, így a Banat 0:2-vel kezdte a mérkőzést. A nagybecskerekiek előtt azonban nem volt ismeretlen ez a helyzet, hiszen az őszi idény első fordulójában is hasonlóan kezdtek a Požarevac ellen, s végül 4:2-re nyertek. Ezúttal is ugyanez történt, mivel Uroš Gordić Branislav Đan elleni 3:1-es sikerével beindult a nagybecskereki gépezet, s Nagy Némedi és Boris Mihailović 1-1, valamint Gordić újabb győzelmével megnyerték a rangadót.

Hasonló izgalmakat hozott a Nagybecskereken megrendezett másik mérkőzés, amelyen a rájátszásért küzdő Stenes és a Crvena zvezda mérték össze erejüket, s végül a belgrádiak örülhettek, miután 4:3-ra nyertek, s ezzel őrzik pontelőnyüket a Partizan és a Spartacus előtt.

Szerbiai Szuperliga, a 10. forduló eredményei, férfiak: Banat–Požarevac 4:2 (Nagy Némedi–Radonjić 1:3, Majstorović–Klajić 2:3, Gordić–Đan 3:1, Nagy Némedi–Klajić 3:0, Gordić–Radonjić 3:0, Mihailović–Đan 3:0), Obilić–Spartacus 0:4 (Mendergiš–Takarics 0:3, Božanin–Kostadinović 0:3, Bungin–Halász 0:3, Mendergiš–Kostadinović 0:3), Stenes–Crvena zvezda 3:4 (Popović–Fišer 1:3, Lugonja–Savić 0:3, Smiljić–Marković 3:0, Popović–Savić 1:3, Smiljić–Fišer 3:0, Lugonja–Ilić 3:1, Smiljić/Popović–Savić/Fišer 0:3), Kikinda–Vojvodina 4:1 (AnušićGrbić 3:2, Đurđev–Gyuris 0:3, Katić–Čović 3:0, Anušić–Gyuris 3:0, Katić–Grbić 3:0), Partizan–Topličanin 4:1 (Đukić–Milivojević 3:0, Jovičić–Strugarević 1:3, Kocić–Sztanojkovszki 3:2, Đukić–Strugarević 3:1, Kocić–Milivojević 3:1).

1. Banat

10

10

0

20

2. Požarevac

10

8

2

18

3. C. zvezda

10

7

3

17

4. Spartacus

10

6

4

16

5. Partizan

10

6

4

16

6. Stenes

10

5

5

15

7. Kikinda

10

4

6

14

8. Vojvodina

10

3

7

13

9. Topličanin

10

1

9

11

10. Obilić

10

0

10

10

A következő forduló (február 1-jén és 2-án): Kikinda–Partizan, Vojvodina–Banat, Požarevac–Stenes, Crvena zvezda–Obilić, Spartacus–Topličanin.

A nőknél a bajnoki címre pályázó együttesek – Novi Sad, Radnički, Zenta – magabiztosan gyűjtötték be a pontokat, s a Radnički két győzelmet is jegyzett, miután szombaton a Crvena zvezdát, vasárnap pedig a 11. forduló előrehozott mérkőzésén a Csókát győzték le. A Versec törökkanizsai győzelmével az alsóházban teljes káosz alakult ki, hiszen immár négy csapatnak – Csóka, Versec, Vojvodina, Crvena zvezda – van három győzelme. Jelenleg a Crvena zvezda áll legjobban, mivel két győzelme van közvetlen vetélytársai ellen, míg a többieknek egy-egy. Hogy melyik együttes csatlakozik a biztos kieső Topolyához, azt nehéz lenne megjósolni, mindenesetre a Versec és a tavaly fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Csóka ellen szól az az adat, hogy ez a két együttes kétszer volt vendéglátó, és csak egyszer állt idegenben asztalhoz, s ez a tavaszi idényben fordítva lesz.

Nők: Novi Sad–Vojvodina 4:0 (Fenyvesi–Zečević 3:0, Truzsinszki–Tiragić 3:0, Savić–Hajnal 3:2, Ratić–Tiragić 3:1), Radnički–Crvena zvezda 4:1 (Mijatov Dávidházi–Vasiljević 3:1, Radonjić–Aleksandrić 3:1, Barna–Gajić 3:0, Lupulescu–Aleksandrić 2:3, Barna–Vasiljević 3:0), Zenta–Csóka 4:0 (Makszuti–Kormányos 3:0, Gyurcsik–Halász 3:0, Vejnović–Bečejski 3:1, Makszuti–Halász 3:0), Obilić–Versec 3:4 (Mendergiš–Dani 3:0, B. Vignjeević–Jokić 0:3, D. Vignjević–Radak 2:3, Mendergiš–Jokić 3:1, D. Vignjević–Dani 3:0, B. Vignjević–Radak 0:3, D. Vignjević/Mendergiš–Jokić/Radak 1:3), Panonija–Topolya 4:0 (Tóth É.–Huszka 3:0, J. Tot–Brindza 3:0, Krsmanović–Pasity 3:0, Tóth É. –Brindza 3:0). A 11. forduló előrehozott mérkőzésén: Csóka–Radnički 0:4 (Kormányos–Lupulescu 0:3, Bečejski–Radonjić 0:3, Halász–Barna 0:3, Kormányos–Bečejski 0:3).

1. Radnički

11

10

1

21

2. Zenta

10

9

1

19

3. Novi Sad

10

8

2

18

4. Panonija

10

7

3

17

5. Obilić

10

5

5

15

6. Csóka

11

3

8

14

7. Vojvodina

10

3

7

13

8. C. zvezda

10

3

7

13

9. Versec

10

3

7

13

10. Topolya

10

0

10

10

A következő forduló: Novi Sad–Panonija (ma, 16 órakor), Vojvodina–Zenta, Crvena zvezda–Obilić, Versec–Topolya.