2024. július 30., kedd
KÉZILABDA

Erić csalódott a bocsánatot kérő Kneževićben

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kezdeményezte a fegyelmi testületénél, hogy eljárást indítson eljárást a sportszerűtlenségével ellenfele testi épségét veszélyeztető Milena Knežević ellen, aki a Budućnost–Győr (26:26) BL-mérkőzés utolsó másodpercében lefejelte Görbicz Anitát. Az EHF hivatalos honlapján hétfő este megjelent közleményből kiderült, hogy a fegyelmi testület elnöke megvizsgálta az EHF-től kapott hivatalos dokumentumokat, és elindította az eljárást. A montenegrói tájékoztatási eszközök szerint Knežević és klubja szerdáig kapott haladékot, hogy előadja a saját álláspontját az üggyel kapcsolatban.


Hétfőn este Knežević a Facebook-profilján bocsánatkérő nyílt levelet intézett Görbicz Anitához:

„Drága Anita, élek az alkalommal, hogy bocsánatot kérjek tőled, a klubomtól, amelyet mindenek felett tisztelek és szeretek, továbbá a nagyközönségtől azért a sportszerűtlenségért, amit elkövettem. Nemcsak nekem fáj, amit elkövettem, hanem nagyon sok olyan embernek, akit mélységesen tisztelek, s te is köztük vagy. Tudom, nincs mentség a tettemre, mégis arra kérlek, hogy fogadd el őszinte bocsánatkérésemet, mint bűntudatom bizonyítékát. Az ilyen viselkedés nem jellemző rám, és minden erőmmel azon leszek, hogy elfeledtessem, és hogy ne erről emlékezzenek rám, s hogy tönkretegye mindazt, amit a sportért tettem. Tisztában vagyok azzal, hogy ez nagyon sok igyekezetet és izzadságos munkát igényel majd, és ahogy korábban is, erre a kihívásra is készen állok. Remélem, megerősödve kerülök ki ebből az ügyből, és mindenkinek megmutatom, hogy az igazi Milena Knežević tiszteli a sportszerűséget, és él-hal ezért a gyönyörű sportágért.”

Az esettel kapcsolatban a szerb sajtó emlékeztette a közvéleményt, hogy a 2012-es Európa-bajnokságon Knežević egyik pillanatban belerúgott Andrea Lekić sérült lábába. A vasárnapi történtekkel kapcsolatban Jelena Erić, a szerb válogatott játékosa a következő szöveget írta ki a Twitterre:


„A kézilabdában többé nincs sportszerűség. Nagyon csalódtam Kneževićben. Jó játékos, rossz viselkedéssel. Vajon mit fog majd erre az EHF mondani?”