2024. szeptember 9., hétfő
TENISZ

Đoković beérte McEnroe-t

Novak Đoković újabb mérföldkőhöz érkezett. A világ legjobb teniszezője ugyanis tegnap 170. hetét kezdte meg a ranglista élén, amivel beérte John McEnroe-t, s most az amerikaival osztja az öröklista 5. helyét. Már csak négy klasszis van előtte, Roger Federer 302, Pete Sampras 286, Ivan Lendl 270 és Jimmy Connors 268 hetes éllovassággal. Hogy előrébb lépjen, Đokovićnak még csaknem két teljes évet kell az első helyen eltöltenie. Novak 69 hete áll folyamatosan a ranglista élén, ami a 9. leghosszabb sorozat. E tekintetben a lista élcsoportja így fest: Federer 237, Connors 160, Lendl 157, Sampras 102, Connors 84, Sampras 82, Lendl 80, Hewitt 75, vagyis Đoković december derekán jut fel a 8. pozícióra, további tíz héttel később pedig már e listán is az 5. lesz.

A szerb teniszező tegnap egy új csúcsot is felállított. Annak eredményeként ugyanis, hogy már levonták a tavalyi pontokat, Novak most 8525 ponttal előzi meg Andy Murray-t, ami minden idők legnagyobb különbsége az első és a második helyezett között, míg Federert már 8855 ponttal hagyta maga mögött.

Bázelban Viktor Troicki a francia Adrian Mannarinóval kezd, ami első meccsük lesz, míg Dušan Lajović az ukrán Alekszandr Dolgopolovot kapta, akitől tavaly Miamiban három játszmában kikapott.

A szingapúri női mestertorna 1. fordulójában Garbiñe Muguruza két játszmában nyert a cseh Lucie Šafářová ellen, később volt műsoron a KvitováKerber találkozó, ma pedig a vörös csoport 2. fordulójában a HalepSarapova és a PennettaA. Radwanska meccsek lesznek műsoron.

A szerbiai és a magyar teniszezők közül ezen a héten Jovana Jakšić javított a legtöbbet a saguenayi tornagyőzelemmel, a legjelentősebb visszaesést pedig Babos Tímea jegyzi, aki 16 pozíciót rontott. Bondár Anna új pontjait csak a jövő héten számolják el, s akkor már ott lesz a 400. hely határán. Az új teniszhetet Nikola Milojević győzelemmel nyitotta az indiai Púna challengerén, s győzelemmel kezdett még Doroteja Erić, Nina Stojanović és Totka Noémi is.

A legújabb ranglisták, férfiak: 1. Đoković 16 785, 2. Murray 8250, 3. Federer 7930, 4. Wawrinka 6630, 5. Berdych 5000, 6. Nisikori 4705, 7. Nadal 4330, 8. Ferrer 4125, 9. Raonić 2770, 10. Tsonga 2635, 11. Gasquet 2580, 12. Anderson 2565, 13. Čilić 2395, 14. Isner 2325, 15. Simon 2065, 16. F. López 1770 pont stb. További szerbiai és magyar helyezettek: 25. Troicki 1442, 93. Lajović 583, 95. Krajinović 574, 185. Györe 272, 247. Fucsovics 202, 254. Zekić 197, 293. Krstin 163, 319. Milojević 148, 334. M. Janković 142, 397. Tepavac 110, 406. Tipsarević 106 pont stb.

Nők: 1. S. Williams 9945, 2. Halep 5790, 4. Sarapova 4322, 3. Muguruza 4511, 5. Kvitová 3491, 6. A. Radwanska 3425, 7. Kerber 3400, 8. Pennetta 3252, 9. Šafářová 3221, 10. Bacsinszky 3133, 11. V. Williams 3091, 12. Suárez 3030, 13. Ka. Plíšková 2955, 14. Bencič 2900, 15. Vinci 2655, 16. Ivanović 2645 pont stb. További szerbiai és magyar helyezettek: 21. Janković 2345, 77. Jovanovski 785, 87. Babos 721, 96. Krunić 659, 208. Jani 238, 209. Jakšić 236, 272. Jorović 168, 290. Stojanović 148, 296. Gálfi 144, 327. Erić 120, 391. Totka 86, 421. Lukić 76, 425. Bondár 75, 435. Barzó 72, 444. Dolonc 69, 535. Radanović 49, 516. Lukács 51, 524. Stollár 50, 626. Bukta 34, 692. Stolmár 27 pont stb. 

SZINGAPÚR. – A női mestertorna 1. fordulójában: Muguruza–Šafářová 6:4, 7:6.

PÚNA. – A challenger 1. fordulójában: Milojević–Konecny 6:4, 6:1.

SAGUENAY. – A női ITF-torna döntőjében: Jakšić–Sadiković 6:3, 6:7, 6:1.

NANKING. – A női ITF-torna selejtezőjének 2. fordulójában: Erić–Szun 6:1, 6:3.

MÂCON. – A női ITF-torna selejtezőjének 1. fordulójában: Stojanović–Arconada 7:5, 3:6, 6:4.

BANGKOK. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Totka–Flood 6:1, 6:2.